home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az igényes nyelvhasználat megtartóereje
Tóth Lívia
2023.04.12.
LXXVIII. évf. 15. szám
Az igényes nyelvhasználat megtartóereje

Az idén Vajdaságban zajlanak az 57. Magyar Nyelv Hete rendezvényei. A nyitókonferenciát április 11-én, a magyar költészet napján tartották meg Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. A rendezvénysorozat fővédnöke Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.

A rendezvényen Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke nyilatkozott az újságíróknak.   

— Természetes, hogy magyarnak születtünk és magyar az anyanyelvünk, de az már nem természetes, hogy kitehető mindenféle rossz hatásnak. A nyelvet gondozzuk, védjük, ápoljuk, és ezáltal az embert is. Ez az emberközpontú nyelvművelés, amelyet Lőrincze Lajos hagyományozott ránk, és tovább folytatta Deme László, valamint Grétsy László tanár úr, aki az anyanyelvápolók tiszteletbeli elnöke. Ötvenhét évvel ezelőtt ő álmodta meg munkatársaival, hogy legyen a magyar nyelvnek is hete. Milyen csodálatos, hogy ennyi év után is fontosnak érezzük, hogy kifejezzük, egy nyelvközösségben gondolkodik a szövetség. A feladatunk, hogy a Kárpát-medencében összefogjuk mindazokat, akik az anyanyelvi versenyeken, a különböző táborokban, iskolai rendezvényeken keresztül azokat szeretnék megszólítani, akiknek fontos, hogy tudatos és igényes nyelvhasználattal bírjanak, mert tudják, hogy ennek van igazán megtartóereje — hangsúlyozta a többi közt Juhász Judit, aki azt is elmondta, az Anyanyelvápolók Szövetségének vezérgondolata, hogy a nyelv a nemzedékek kézfogása. — Nagyszüleink, szüleink nyelve nélkül nem tudnánk teljes életet élni, és kötelességünk mindezt átadni a gyerekeinknek, az unokáinknak. Olvassunk, merjünk tanulni azoktól, akik a magyar nyelv tündökletes sokszínűségét megmutatják nekünk írásaikban, műveikben. Legyen ünnep az, hogy magyarul beszélhetünk, és nyújtsunk segítséget azoknak, akiknek nem természetes, hogy magyarul tanulhatnak, magyarul érettségizhetnek, és ezáltal erősítsük egymást, érezzük, hogy számítsunk egymásra.


Németh Ernő felvétele 

Tavaly Somorján, Felvidéken indult a magyar nyelv hetének rendezvénysorozata, az idén pedig a Délvidéken, Szabadkán kezdődött az esemény, és április 18-áig különböző városok, települések fogadnak be egy-egy rendezvényt, melynek az a lényege, hogy fénybe állítsa az anyanyelvünket. A helyszínek között szerepel április 12-én Újvidéken a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszéke, Tóthfalu, majd Nagykikinda. Április 13-án a Szabadkai Városi Könyvtárban és Óbecsén a Népkönyvtárban, április 15-én Adán a Műszaki Iskolában, április 18-án Szabadkán a Svetozar Marković Gimnáziumban, április 19-én pedig Zentán, a Thurzó Lajos Általános Iskolában várják az érdeklődőket tanácskozásokkal, irodalmi estekkel, anyanyelvi vetélkedőkkel, könyvbemutatóval, színházi előadással.

A magyar nyelv hetének záróünnepségét április 18-án tartják meg Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Az eseményről szóló beszámolót a Hét Nap április 19-ei számában olvashatják.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..