(A természet megajándékozza őket az élettel, de ugyanolyan gyorsan meg is fosztja őket tőle.)

A Tisza virágzása az egyik legérdekfeszítőbb látványosság a nyár folyamán. Már ott tartottunk, hogy talán teljesen elveszítjük a természet élővilágának ezt a csodálatos megnyilvánulását. A Tisza szennyezettsége egy időben olyan méreteket öltött, hogy félő volt, az egész ökoszisztéma felborul benne.

Emlékezzünk csak vissza, mi történt például 2000. február 10-én, amikor egy romániai bánya szennyvízülepítő taván gátszakadás következett be, és az arany kinyeréséhez szükséges ciánvegyületek a Tiszába jutottak. A mérgezés olyan méretű volt, hogy élettelen halak ezrei úsztak végig lefelé a Tisza felszínén. A mérgező iszap akkor szinte minden élőlényt elpusztított. A kérészt azonban nem tudta elérni, hiszen a kérészlárvák mélyen a mederfenék agyagába fúródva élik különleges (rendhagyó) életüket — már évezredek óta. Igaz, hogy az ő állományuk is megtizedelődött, de rendkívüli alkalmazkodóképességüknek köszönhetően maradt belőlük annyi, hogy teljesen regenerálódhassanak, és manapság már teljes sokaságukban, pompájukban ragyoghassanak. A tiszavirágrajzásban nem csak a környező lakosság gyönyörködik, manapság ez a jelenség már nagy turisztikai jelentőséggel bír. De vajon ismerjük-e eléggé a tiszavirág (kérész) különleges, mondhatni, a maga nemében egyedülálló életmódját? Érdemes lesz ezzel egy kicsit behatóbban foglalkozni, tudományosan is megmagyarázni. Sorozatunk is erről fog szólni.

A kérészeket a régmúltban is ismerték. Arisztotelész már az ókorban említést tesz róluk, és magyarázatot is ad: „A Kubán — azaz a Kimmériai Boszpóruszba ömlő Hypanos — folyóban, nap-éj egyenlőség idején szőlőnagyságú zsákocskákat hoz a víz, melyekből szárnyas négylábúak bújnak ki. Estig röpködnek, aztán elalélnak és a lenyugvó nappal kimúlnak” (Historia animalium, V. könyv, Arisztotelész).
Ephemeron (magyarul: egynapi) néven említette ezt a rovart.

Természetesen az ősrégi leírásokat csak fenntartásokkal lehet elfogadni, de még a közelmúltban is előfordultak téves magyarázatok. Arisztotelész például helytelenül négylábúként (hatlábú helyett) emlegeti a kérészt. Gorové László pedig egy 1819-ben írt tanulmányában kérész helyett lepkének nevezi a tiszavirágot. (Amit a tiszavirágról a régmúltban írtak, azt csak magyarországi viszonylatban tudjuk elemezni.)

Marsili Alajos Ferdinánd gróf volt az első Magyarországon, aki 1726-ban megfigyelte és rögzítette a tiszavirágzást a Tiszán. Ő azonban egy kissé általánosítva a Dunából és a Tiszából kibúvó kérészekről beszélt. A dunai kérészek ugyanis nem voltak teljesen azonosak a tiszaiakkal.

A Tiszán megfigyelhető rajzást először Gorové László író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja írta le 1819–ben. A legalaposabb és a legátfogóbb tanulmányt azonban az 1906-ban megjelent, Alfred Brehm nevével fémjelzett Állatok világa Rovarok című kötetében találhatjuk meg, melyet egyébként Taschenberg Ernő Lajos hallei tanár írt, majd Lósy József fordított és dolgozott át. Lósy a könyv előszavában az illusztrációkra vonatkozólag egyebek között ezt írja: „A Rovarok kötetét tollal és rajzónnal dolgoztam át. A magyar fauna jellemző és érdekes apró állatait a természetben utánuk járva rajzoltam le.”

Mindezt csak azért mondjuk el, mert az egyik legszebb, legeredetibb képét a kérészekről most eredetiben mutatjuk meg, tehát úgy, ahogyan Brehm könyvében is látható.

Maradjunk még Alfred Brehm száztíz éves könyvénél, melyben kedvenc kérészünk, a tiszavirág élete a legapróbb részletekig be van mutatva, és mely, mondhatni, majdnem teljesen megegyezik a rovarról szóló mai tudományos leírásokkal.

Hogy Brehm könyvében a hallei tanár mit ír a tiszavirágról, azt majd legközelebb fogjuk taglalni.

(folytatjuk)