home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Az évfolyam legjobb egyetemistája
Kónya-Kovács Otília
2016.03.25.
LXXI. évf. 11. szám
Az évfolyam legjobb egyetemistája

A torontálvásárhelyi Bakator Mihály lett Nagybecskereken, az Újvidéki Egyetem Műszaki Karán az évfolyam legjobb egyetemistája. A fiatalember 10-es átlaggal diplomázott, már csak két vizsgája maradt a mesterképzésből, és a mestermunkáját kell még átadnia. A tervek szerint a doktori képzésre is Nagybecskereken szeretne beiratkozni, a célja pedig a szülőföldön maradni, egyetemi asszisztensként, majd később tanárként dolgozni.

Bakator Mihály egy rendkívül tehetséges, szorgalmas, sikeres fiatal, aki beszélgetésünkkor éppen búcsúzott a muzslyai Emmausz kollégiumtól. A középiskolában, majd az egyetemistaévei során is kollégista volt. Az intézményről, mely kilenc évig volt a második otthona, így fogalmazott: egy ház, mely befogad, ahol nagycsaládként élnek a tanulók, egyszersmind „iskola” is, mely életre neveli a fiúkat. Szeretettel mesélt az itt eltöltött időszakról, a diákok támogatásáról, valamint arról, hogy a tanulás mellett volt lehetőség sportolásra is, sőt, a takarítást sem hanyagolták el, és időnként a konyhán is besegítettek. Hogy a példás eredményt mekkora munka előzte meg? Napi hatórányi kemény tanulás — mondta szemrebbenés nélkül.

Mihály a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskolában fejezte be alapfokú tanulmányait, majd Nagybecskereken a Nikola Tesla Elektrotechnikai és Építészeti Középiskolába iratkozott, ahol 2011-ben diplomázott az elektrotechnikusi szakon. Az osztályfőnöke biztatására jelentkezett a Bega menti város műszaki karára, mérnöki menedzsment szakra. Öt év után következett a mesterképzés, melynek hamarosan ugyancsak a végére ér. Tervei szerint a következő lépés a doktori képzés lesz. 

Párjával — aki szintén mérnöki menedzsment szakon végzett — tervezgetik a közös jövőjüket, ám előbb azt szeretnék, ha az „alap” minél szilárdabbra sikeredne, vagyis mindketten munkába állhatnának. 

Bakator Mihály az egyik legsikeresebb kollégistája a muzslyai Emmausz fiúkollégiumnak, illetve a nagybecskereki műszaki kar egyetemistáinak is a legjobbja. A torontálvásárhelyi fiatalember elmondta, mindenképpen jó érzés, ha az embert elismerés övezi a környezetében, és a családja is nagyon büszke rá. Mindez nagy motiváció számára a tanulmányai befejezéséhez és a céljai eléréséhez. Reméli, munkát is kap majd, mert a szülőföldjét nem szeretné elhagyni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..