Az év legszebb hónapjában született. Amikor duzzad az Élet, záporozik a fény, árad a zöld, a Remény... Amikor a levegő tele madárdallal. Harmónia mindenben. Már-már azt hiszem, nem csoda, hogy annyi májusban született barátom van, hiszen ezeknek az embereknek természetes tartozéka valami finom harmónia.
Lajos barátomnak pedig abszolút hallása van a harmóniához. Nemcsak a zenében, hanem a természetben, sőt a közélet tekintetében is.
A zenei harmónia már-már a vallásává lett. Törékeny termetét meghazudtoló mázsás buzogányokat forgatva a feje felett harcol az ordenáré műzene ellen, amely, ameddig csak elér, meggyilkol minden őszinte érzést, felemelő gondolatot, békés hangulatot. Népében, a magyar népzenében a gyökerei zeneszerzőként is.
Istenadta tehetség. És elsősorban tiszta szívű, tiszta fejű, meleg lelkű ember. Örökmozgó. Valamiféle cselekvő energia árad belőle. Ritka példány. Haragja - amely akkor lobban fel hirtelen, amikor barbárságot, műveletlenséget, minőségtelenséget, igazságtalanságot lát - szalmaláng.
Szívvel-lélekkel muzsikál.
Szívvel-lélekkel tanít.
Szolgálja a népét. Érzékeny a közösségi gondokra. Az itteni magyarság életének ütőerén tartja a kezét folyamatosan. Tehetséges fiatalokkal foglalkozik. Ingyen. Főként itteni magyarokkal. (Mert a többségi nemzetnek több tanítója is van.) Tanulni kell, mondja, hogy előrehaladhassunk. Nagy a konkurencia.
Rendszeresen betelefonál a rádióműsorokba. Pattogva elmondja, miről mit gondol. Hogy szerinte mi lenne a jó. Azt üzeni: nézzetek magatokba, emberek! Általában felvillanyozva jár-kel az utcán, mindig valami halaszthatatlan dolga akad: CD-t készít, zenei műsorokat állít össze, zenekarra ír át műveket, nászindulót játszik az esküvőkön, gyakorol, dalokat válogat, órát ad, tehetségeket fogad, meghallgat, megajándékoz, erősítőket szerkeszt, kerékpárokat ''tökéletesít”, vagy éppen Palics vagy a Kiserdő felé karikázik egy kis csendért, nyösztet, hogy hagyjam már a munkát, tartsak vele (meg Évával) én is, meghitt kis kávéházakba invitál, ahol elmond egy viccet, megeszi a napi meggyes palacsintáját, egy szelet kenyérrel megissza a tejeskávéját, majd a tanítványainak a tanulmányi előre menetele kerül terítékre, kifejti, hogy olyan iskola kell, ahova a gyerek repül, ahol a tanárok felszabadult/felszabadító lélekkel tanítanak, erőt, hitet, kedvet öntenek a diákjaikba, nem pedig bunkósbotot forgatnak a kezükben pedagógia ürügyén; kitárja a szívét, elmondja, milyen igazságtalanság az, hogy a zenét mindenki ingyen akarja, miközben a suszter azonnal tartja a markát, de ahhoz ellentmondást nem tűrően ragaszkodik mindig, hogy ő rendezze a körülötte összegyűlt népes társaság számláját. Ahol csak megfordul, egy pillanat alatt megszűnik a merevség, mogorvaság, a hatalmi felsőbbrendűség. Sorsember. Ember az embertelenségben.
Isten éltessen, Lajos!