Az Év családorvosa a Kárpát-medencében
Pannon RTV, MNT
2020.10.04.
LXXV. évf. 40. szám
Az Év családorvosa a Kárpát-medencében

Díjátadó ünnepség Szabadkán

A Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete és a Kárpát-medencei Családorvosi Fórum Kurátori Testülete szervezésében tartották meg az Év családorvosa a Kárpát-medencében című pályázat vajdasági díjátadó ünnepségét. A rendezvény szabadkai helyszíne a Magyar Médiaház emeleti stúdióterme volt, ahonnan a jelenlevők, a járványhelyzetre való tekintettel, online kapcsolódtak be a budapesti központi ünnepségbe.

Több évtizedes hagyományt folytatva a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete a háziorvosi szakma és hivatás elismertségének növelésén fáradozik, valamint az utánpótlás helyzetén is szeretne javítani, a kedvezőtlen folyamatokat pedig lassítani vagy megállítani kívánja. Ezt a célt segíti az Év családorvosa a Kárpát-medencében elnevezésű pályázat is. 

Vajdaságban a rendhagyó díjkiosztó ünnepségen egy életmű- és két juniordíjat adtak át. Az első a háziorvosok minőségi munkateljesítményének elismerését, a másik pedig a fiatal orvostanhallgatók pályaválasztásának és a szakorvosjelöltek szakmai munkájának, továbbképzésének támogatását irányozza elő.

A díjazottakat és a vendégeket Hajnal Jenő, az MNT elnöke és a Kárpát-medencei Családorvosi Fórum Kurátori Testületének tagja köszöntötte. 


Dr. Raffai Győrög Rózsa

Az Év családorvosa a Kárpát-medencében pályázat 2020. évi vajdasági életműdíjasa dr. Raffai Győrög Rózsa családorvos, orvostanár lett, akinek az életútját dr. Bagi Bojan, a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesületének elnöke méltatta. Az idei év juniordíjasai, Mihalek Nóra adai, fiatal diplomás orvos és Lajkó Flórián kavillói orvostanhallgató az Artériás hipertónia kezelése az elsődleges egészségügyi ellátás szintjén című dolgozatukkal érdemelték ki az elismerést.

Az eseményen Verebes Krnács Erika előadóművész tolmácsolásában hangzott el Verebes Ernő Folyók felett című verse


Mihalek Nóra


Lajkó Flórián

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nemzetpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..