home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az európai kupaporondra vezető úton
Tóth Tibor
2023.02.14.
LXXVIII. évf. 6. szám
Az európai kupaporondra vezető úton

A TSC labdarúgói törökországi edzőtáborban készültek a Szuperliga folytatására. A szerb legmagasabb rangfokozat 3. helyén álló csapat négy mérkőzést játszott Antalyában: az orosz Akhmat Grozny ellen 0:0-s, a Debrecen és a Partizan ellen 1:1-es döntetlen született, az osztrák Sturm Graz gárdáját pedig 3:1-re legyőzte Žarko Lazetić együttese. A bajnoki rajt előtti főpróbán a kék-fehérek a belgrádi Grafičart fogadták, és 2:1-es győzelmet arattak. A tavaszi idény első mérkőzését lapzártánk után játszották, melyben a TSC a Novi Pazar vendége volt. Palágyi Szabolccsal, a TSC Labdarúgóklub vezérigazgatójával közvetlenül a törökországi felkészülés után, egy héttel a tavaszi rajt előtt beszélgettem.

A vezetőség arra törekedett, hogy az újonnan igazolt játékosok már a felkészülés kezdetére megérkezzenek, így az előkészületekre szinte a teljes játékosállománnyal indulhatott a csapat.

— Itthon a Spartacus és a Voždovac ellen játszottunk előkészületi mérkőzéseket, majd elutaztunk Törökországba, ahol kiváló pályák és megfelelő ellenfelek vártak ránk, és az időjárási viszonyok is segítették a zavartalan felkészülést. Mi, vezetők négy napot tartózkodtunk kint a csapattal, és meggyőződtünk arról, hogy valóban kitűnő feltételek állnak a szakmai stáb és a játékosok rendelkezésére. A miénkhez hasonló játékrendszerben játszó ellenfeleket választottunk, felmértük, hol a helyünk, és az is fontos volt, hogy a négy ellenfél különböző országokból érkezett, és más-más stílust, mentalitást képviselt. A Debrecen és a Partizan ellen is riválisaink szereztek vezetést, mi mindkétszer egyenlítettünk, ami nagyon jó jel, mert azt mutatja, hogy csapatunknak van tartása. Minden tekintetben elégedett vagyok a törökországi edzőtáborban végzett munkával, mely után egy hetünk volt felkészülni a Novi Pazar-i vendégszereplésre — mondta Palágyi.


Az utolsó előkészületi mérkőzés előtti, a Grafičar elleni kezdőcsapat 

Az átigazolási időszakban nem történt nagyobb játékosmozgás a TSC csapatában. Távozók nincsenek, az érkezők oldalán pedig három név szerepel, ők pedig a Diósgyőrből kölcsönbe érkezett moholi Szőke Adrián, valamint az őszi idényben a kragujevaci Radnički csapatában szerepelt Dušan Cvetinović és a grúziai Dinamo Batumitól Topolyára szerződött Milan Radin.

— Az új játékosok könnyen beépültek csapatunkba. Szőke Adrián egy olyan csapatba került, ahonnan újra visszakerülhet arra a szintre, amelyet akkor képviselt, amikor Kölnben, majd a holland Heracles együttesében szerepelt. Fontosnak tartjuk, hogy környékbeli fiatalról van szó, és úgy vélem, a kölcsönbe vétele remek döntésnek bizonyult mindkét fél számára. Cvetinović és Radin tapasztalt játékosok, mindenképp erősíthetik a csapatot a tavaszi idényben. A nyári átigazolási időszakra is gondolunk, és az említett játékosok fél év munkával a hátuk mögött helyettesíteni tudják a nyáron esetlegesen távozó játékosainkat, tehát az ő leigazolásukkal már a következő idényre építjük a csapatot. Cvetinović a Radnički előtt Franciaországban és Japánban játszott, a mosorini származású Radin pedig a batumi Dinamo előtt a Partizanban is szerepelt. A csapatban megvan a kellő egyensúly a fiatalabb és az idősebb játékosok között, ami a siker egyik alapja lehet — mondta Palágyi.

A TSC célja egyértelműen az európai kupaszereplés, melyhez a táblázat 3. vagy 4. helyén kellene végezni. Tisztában vannak azzal, hogy ez nem lesz könnyű, mivel közvetlen riválisaikkal a tavaszi idényben és az azt követő rájátszásban is megmérkőznek.

— A TSC-ről futballberkekben úgy beszélnek, mint egy erős csapatról, mely közvetlenül a két nagy belgrádi csapat mögött áll. Be kell bizonyítanunk, valóban ott a helyünk, és a bajnokság első részében nem véletlenül szerepeltünk ilyen jól. Ahhoz, hogy jelenlegi helyezésünket megőrizzük, hétről hétre jó eredményeket kell produkálnunk. A játékosokban mindehhez megvan az erő, a tudás, a tartás. Apróságok fognak dönteni a Čukarički, a Vojvodina és a TSC között, de már nem nagy különbség fedezhető fel a Crvena zvezda és a Partizan csapataival szemben sem. Persze, ellenük egy kicsit másképp kell játszani, mint a többiek ellen, de többször megmutattuk, hogy egyre közelebb kerülünk hozzájuk. Számunkra mindig a soron következő mérkőzés a legfontosabb, ennél előrébb nem tekintünk. Hiszem azt, hogy képesek leszünk kijutni az európai kupaporondra, de abban is biztos vagyok, hogy ezért keményen meg kell küzdenünk.


A Debrecen elleni felkészülési mérkőzés előtt a két csapatkapitány, Goran Antonić és a 109-szeres magyar válogatott, Dzsudzsák Balázs  (Fotók forrása: TSC Labdarúgóklub)

A felnőttek mellett az ifik és a serdülők is a Szuperligában játszanak, ami rendkívül fontos a jövőre nézve, hiszen az utánpótláscsapatokból a felnőttekhez való átmenet így sokkal zökkenőmentesebb.

— Több játékosunk a felnőttcsapattal dolgozik, mérkőzéseken viszont az ifjúsági együttesben lép pályára. Az edzéseknek köszönhetően kialakul bennük egy kép, és már tudják, hogy a felnőttek között mit kér tőlük a vezetőedző. A legkisebbektől a felnőttcsapatig ugyanazt a játékstílust képviseljük. Sokpasszos játékot játszunk, és arra törekszünk, hogy korosztálytól függetlenül mi diktáljuk a tempót, mi birtokoljuk többet a labdát. A nagyobb százalékban megvalósuló labdabirtoklás fiatalabb csapatainknál még inkább látható. Nagyon érdekes futballt játszunk, célunk a közönség szórakoztatása, minél több helyzet kialakítása és természetesen minél több gól szerzése. A felnőttcsapatnál ez már így működik, a serdülők és az ifik még csiszolandóak, de mindkét korosztályban három-négy olyan játékos szerepel, akit néhány éven belül a felnőttek között láthatunk. Minden klub álma, hogy saját nevelésű játékosokat építsen be a felnőttek közé. Nálunk az utánpótláscsapatok is a felnőttek által mutatott játékfilozófiát képviselik, ők is minél nagyobb arányú labdabirtoklásból indítják támadásaikat. A serdülők alatt lévő csapataink területi bajnokságokban szerepelnek, saját ligáikban ők is jól teljesítenek. A szakma véleménye alapján sok játékosunk nem saját, hanem az idősebb korosztályban lép pályára. Egy akadémia életében ha tudatos rendszerben folyamatos munka folyik, akkor is minimum öt—tíz év kell ahhoz, hogy ennek a munkának megmutatkozzon az eredménye. Négy éve működik az akadémia, ami kevés idő ahhoz, hogy saját nevelésű játékosaink bekerüljenek a felnőttcsapatba, viszont ez az idő már nincs messze. Erre a legjobb példa, hogy több labdarúgónk is rendszeresen helyet kap a különféle korosztályos válogatottakban. Sokat kell dolgozni, de ha jól csináljuk, akkor ennek meglesz az eredménye — vélekedik Palágyi.

Az akadémia berkeiben több utánpótláskorú női csapat is működik. Magyarkanizsán már több mint egy évtizede létezik felnőtt- és U15-ös csapat, az utóbbi néhány évben pedig Topolyán annyi kislány választotta ezt a sportágat, hogy a vezetőség saját korosztályos női csapatok indításán gondolkodik. A legtehetségesebbek a Tisza menti városba, a TSC Magyarkanizsa csapataiba kerülnek. Nagy érdeklődés mutatkozik a kislányok részéről a foci iránt. Erre jó példa Bajsa, ahol szabadidejükben többen is kint vannak a pályán, miután elvégezték saját edzéseiket és lejátszották mérkőzéseiket. Számunkra minden gyerek egyaránt fontos, a kevésbé tehetségesek is, nem teszünk köztük különbséget. Ők is hasznos tagjai lehetnek a TSC-családnak, akár szurkolóként, sportmunkásként vagy egyéb más munkakörben. A lehetőség mindenki számára nyitott — szögezte le Palágyi.

A tavaszi idény első mérkőzésén a TSC a hétvégén a kruševaci Napredakot látja vendégül.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..