Az „emberszagú” pap
Fehér Márta
2020.09.25.
LXXV. évf. 39. szám
Az „emberszagú” pap

Hihetetlenül fiatal, közvetlen és nyílt. Horváth Ákos atya éppen virtuális hittanóráját fejezte be, amikor megérkeztünk. A magyarkanizsai Szent Őrangyalok római katolikus templom káplánja ettől a tanévtől tanít, jól ki is veséztük az online oktatás okozta nehézségeket az interjú előtt.

* Adja magát a kérdés: jelen helyzetben mi a legnagyobb gond a társadalomban?

— Az elhidegülés. Ezt érzem az oktatás során is. Borzalmas, hogy vannak a tanárok és a diákok, a saját kis otthonukban, és abszolút semmi kontaktusban nincsenek, vagy legalábbis nagyon steril kontaktusban próbálnak lenni. Nem látjuk egymás arcát, reakcióit, nem tudom, hogy megértik-e a tananyagot, hiszen a mai gyermek sokszor nem kérdez.

* Pusztán a tananyag elsajátítására korlátozódnak ezek a problémák?

— Most igen, de ez idővel több lesz annál. Mit látnak a gyerekek? Félj a másiktól, másfél méterre legyél tőle, mert ő veszélyes rád nézve, és te is őrá. Ezt tanítjuk nekik, és ez a minta sajnos rögzülni fog.

* Bizonyára vannak jó dolgok is körünkben. Ha ezek közül kellene valamit kiragadni, mit emelne ki?

— A magyarkanizsaiak bebizonyították a járvány idején, hogy vigyázunk egymásra. Az önkormányzat a kijárási tilalom alatt létrehozott egy szociális és lelki segélyvonalat, melynek a működtetésében én is részt vettem. Rengeteg hívás érkezett, és még a szociális jellegű segítségkérés nyomán is sok személyes dolgot osztottak meg velünk az emberek. Hogy rosszban van az unokájával, nincs, aki rányissa az ajtót. Hatalmas pozitívuma volt Magyarkanizsa Községnek, hogy kiállt a rászoruló, idős emberek mellett.

* A pap még mindig beszélgetőtársa az embereknek, lelki szemetesláda?

— Azt hiszem, van igényük az embereknek erre. (A gyóntatószéken túl? — kérdezem, amire igenlően válaszol.) Sokszor jönnek be úgy emberek, hogy a hitközségi adót fizetik be, és akkor még elbeszélgetnek az atyával. A gyászfeldolgozás tekintetében ezt külön tapasztalom. Beszélni akarnak arról, hogy miért ment el a szeretett személy, és a halálát hogyan dolgozzák fel. Istent keresik bennem, hogy próbáljam Istent közvetíteni, legyek az ő szócsöve, mondja meg az Isten, hogy miért történt ez.

* A pap ilyen értelemben Isten szócsöve?

— A gyóntatószékben mindenképp. Ott nem Ákos atyának mondják el a bűneiket, és ezt nagyon sokszor el is szoktam ismételni a kamaszoknak, akik nem mernek gyónni, mert mit fog majd gondolni róluk a pap. Én ott Istent képviselem, csak egy fizikai test és egy hang vagyok, ők pedig Istennel kommunikálnak, azáltal tudok feloldozást adni a bűneik alól, hogy Isten fel akarja oldozni őket.

* A pap a gyónás után el tud vonatkoztatni az embertől, vagy ha meglátja az utcán, rögtön eszébe jut, hogy igen, ő az, aki…

— Én el tudok vonatkoztatni. Soha nem nézek rá a gyónómra, van egy zöld függönyünk, azt be szoktam húzni, és csak előre nézek, sokszor még a szemüvegem is leveszem. Becsukom a szemem, és hallgatom, amit mond. Nem érdekel, hogy ki mondja, mert tudom, hogy én is ugyanolyan gyarló, bűnös ember vagyok, és én is ugyanúgy elmegyek gyónni.

* Mióta van Magyarkanizsán?

— 2019. június 29-én szenteltek fel diakónusként, a nyári szünet után, július végén költöztem Magyarkanizsára. December 29-én volt a papszentelésem, utána rögtön visszakerültem ide.

* Be tudta lakni a községet, plébániát, templomot, megismerkedett a híveivel?

— Sokszor kérdezik tőlem, hogy na, atya, megszokott már itt, hogy tetszik Kanizsa? Most már otthon érzem magam, tudom, mit hol kell intézni, és a hívek is sok mindent megosztottak velem, ami által épültem és épülök. Hívnak fiatal családok, házszentelésre, születésnapra, csak úgy, gyere el, atya, egy kávéra. Mindig elmegyek, ha csak egy fél órára-órára is. Én úgy képzelem el a papságomat, hogy lássák azt, én is „emberszagú” vagyok. Kimegyek a Tisza-partra futni, mert nekem fontos a testmozgás. Eleinte borzalmasan furcsa volt, amikor rám köszöntek, hogy dicsértessék a Jézus Krisztus, én meg csatakosan ott lihegtem, hogy Mindörökké! Ámen.

* Papként is megmaradhat ez a jókedv, közvetlenség?

— Sőt! Akkor tudnak közvetlenek lenni velem az emberek, ha én is az vagyok velük. Fontos, hogy papként és a tekintélyemet megtartva legyek jelen egy közösségben, ám ugyanolyan fontos, hogy el tudjam magam engedni a jó ízlés határain belül.

* Hogyan lett önből pap?

— Rendkívül éles váltás volt, mert nagyon jól éreztem magam Zentán, ahol gyógyszerésztechnikusnak tanultam, érdekelt a kémia, a biológia. Mégsem éreztem teljesnek azt, amit csinálok, valami hiányzott, és kerestem, hogy mi az. Ekkor jött az a hang, hogy mi lenne, ha pap lennék.

* Ez ténylegesen egy hang?

— Ez egy érzés volt. Ám fizikai hang is, mert Imre atya, a plébánosom temetésére tartva az autóban valaki megkérdezte tőlem, hogy te olyan papforma vagy, nem szeretnél átiratkozni Szabadkára a Paulinumba? Rávágtam, hogy ugyan, hagyjál, szeretek én itt Zentán. Viszont a kérdést nem felejtettem el, mindig újra fel-felmerült bennem. Nem sokat teketóriáztam. Utánaolvastam, beszélgettem a kisegítő atyával, az emberekkel, a Jóistennel, hogy tényleg?, és döntöttem, átiratkoztam.

* Korábban is beszélgetett a Jóistennel?

Felületesen. Ministráltam, ott voltam templomközelben, jártam szentmisére, nem volt ez idegen tőlem, de nem mertem megkérdezni tőle egészen odáig. Semmi veszítenivalóm nem volt, lett volna egy gimnáziumi diplomám, ha nem tanulok tovább teológiát. Viszont az alatt a két év alatt éreztem, hogy ez most az én utam. A papszentelésem során ezt a boldogságot, nyugalmat éreztem (amellett, hogy nagyon fáztam!), hogy beérett a munkám gyümölcse, ott van a kezemben a cédula, melyen azt írja, hogy cél, a másik felén pedig azt, hogy start. Boldogsággal tölt el, amikor látom, hogy az emberek keresik Istent, amikor arról beszélnek, amit én képviselek, hogy a Jóisten velünk van, szeret, véd, pártfogol bennünket, hogy erről tanúságot mernek tenni, nem csak én papolok nekik a szószékről erről. Nagyon szeretem, amikor a kamaszok jönnek, és mernek kérdezni, a legkényesebb témákat is felvetve.

* Akár a papi nőtlenséget is?

— Igen, miért ne? Úgy érzem, ez egy ajándék mellé, nem egy áldozat. Egy atya mondta nekem a felkészülés idején, hogy tudod, milyen nehéz, amikor karácsonykor elmondod az éjféli misét, és utána hazajössz, van feldíszített karácsonyfád, ünnepi vacsorád, de valahogy üres, egyedül értél haza a plébániára. Nehéz, de annyi öröm és boldogság kárpótol!

* Úgy tűnik, sima út vezetett a pappá szentelésig.

— Á, dehogy! Elkerültem Esztergomba tanulni, át kellett mennem olyan töréseken, amelyekkel meg kellett küzdenem azért, hogy most papként itt ülhessek, és beszélgethessünk. A távolság, a beilleszkedés mellett ami igazán próbára tett, az a köztes idő volt, amikor el-elgondolkodik az ember, imádkozik, és felmerülnek benne olyan kérdések, hogy: alkalmas leszek-e én erre? Nem a tárgyi tudást illetően, hanem hogy egy életen át tudom-e majd képviselni a Jóistent minden egyes pillanatban, az emberekkel foglalkozni. És azt kellett mondanom, hogy nem, ám azért van a gyóntatószék hívők felőli oldala, hogy én is odatérdeljek, és a nehézségeimet megbeszéljem a Jóistennel, és kérjem tőle azt, hogy oké, nem biztos, hogy teljes mértékben alkalmas vagyok rá, mert nem, sokszor ugyanis nem azokat hívja a Jóisten, aki szépek, és erre a kaptafára vannak teremtve, hanem nekem kell azzá válnom. Sokszor le kell győznöm az emberi gyarlóságomat ahhoz, hogy pap lehessek. Például ha lusta vagyok, ha nincs kedvem emberek közé menni, ha olyan lelki vagy fizikai állapotban vagyok, hogy senkit sem akarok látni. De akkor is! Én azért vagyok itt, hogy akkor is kimenjek, beszéljek az embereknek, mindennap bemutassam a szentmisét, gyóntassak, ha hívnak, menjek hozzájuk, ott legyek közöttük. Vagy bejön egy ember, aki nem szimpatikus nekem, ám beszélgetnem kell vele. Olyankor tudatosítani kell magamban azt, hogy ő lehet, hogy az Úr Krisztus, aki ugye azt mondja, nem biztos, hogy dicsőséges királyként fog megjelenni, hanem a legkisebb koldusként kopogtat be.

Fényképezte: Szalai Attila

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..