Arra azonban nem volt felkészítve, hogy váratlan gondokat is megoldjon. Például hogy közbeavatkozzon, ha nem sikerül az automatikus csatlakozás az űrállomáshoz. Pedig éppen ez történt. Az úgynevezett Poiszk modulnál, a Kursz-NA radaros dokkolórendszer hibájából nem tudták végrehajtani a manővert. Emiatt aztán végül a Szojuz MSZ—13-mal kellett „elállni”, és felszabadítani a Zvezda modul végén elfoglalt „parkolóhelyet”. Ezután sikeresen végre tudták hajtani a dokkolást az addig az ISS közelében várakozó, ember nélküli űrhajóval.

Fjodort különféle teszteknek vetették alá a Nemzetközi Űrállomáson, majd a Szojuz MSZ—14 kabinjában visszatért a Földre. Az 1,8 m magas, 160 kg-os Fjodor sikeresen követte, illetve megismételte az emberi mozdulatokat. Aztán utasítások alapján kábeleket csatlakoztatott, valamint olyan eszközökkel dolgozott, amilyeneket az űrhajósok az űrállomás külső részén végzett munkájuk során használnak. Ez egy új korszak kezdete, hiszen a jövőben a humanoid robotok feladata lehet az emberek helyettesítése az űrben.

Az Apollo—11 küldetés tagjaként a most 89 éves Edwin Buzz Aldrin volt 1969-ben a második ember, aki a Holdra lépett. Az utóbbi években az űrkutatás és a műszaki fejlődés lelkes támogatójaként tevékenykedik. Gyakran szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok ismét fektessen be nagyobb pénzeket az űrkutatásba. Mission to Mars: My Vision for Space Exploration (Küldetés a Marsra: gondolataim az űrkutatás jövőjéről) című könyvében tudományos megközelítéssel írja le a vörös bolygó meghódításának többlépcsős tervét — az elképzelés egy első állandó, emberi település létrehozását vizionálja. Ama ritka személyek közé sorolható, akik már jártak a Holdon. Mégis úgy véli, inkább űrhajósok nélkül kellene oda visszatérnünk, és robotoknak kellene felépíteniük egy nemzetközi bázist. Így szereznénk tapasztalatot azzal kapcsolatban, hogyan lehet majd a Marson is robotokkal bázist létrehozni.

Az űrkutatás tehát, úgy tűnik, abba az irányba fejlődik, hogy nem emberek, hanem humanoid robotok hódítják majd meg a világűrt. Illetve mégiscsak az ember, hiszen a robotokat fajunk képviselői alkotják és vezérlik. Úgy hódítjuk meg a világűrt, hogy oda sem megyünk, csak általunk készített eszközöket küldünk? Már nemcsak az USA és Oroszország, de Kína, India, Irán és más országok, illetve az EU is képes eszközöket az űrbe juttatni. Hozzá kell tenni, hogy több-kevesebb sikerrel, hiszen nemcsak sikeres, hanem számos sikertelen fellövésről is „hallani”. De elképzelhető, hogy olyan kísérletek is vannak, amelyekről nem tudunk? Vagy manapság, a korszerű megfigyelőrendszerek világában, már semmit sem lehet eltitkolni? Ez az, amit nem tudhatunk pontosan.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy mi történik ténylegesen. Valóban van esély a világűr egyfajta gyarmatosítására, akár közvetlenül, akár robotok által? Vagy eleve esélytelen — a mégiscsak korlátolt képességeinkkel — ilyesmivel próbálkozni? A Földet már „meghódítottuk”? Mi lett vagy mi lesz belőle? Ami történik, például a klímaváltozás, a természeti katasztrófák stb., arra úgy is tekinthetünk, hogy a természet megpróbálja visszafoglalni magának a bolygót? Mi pedig nem vesszük észre, hogy ilyen felfogással esélyünk sincs ez ellen? Be kellene látni: nemhogy a világűrt nem hódítjuk meg, de bolygónkon is vesztésre állunk…