Dr. Jores német egyetemi orvosprofesszor könyvében egy tiszta keresztény falusi környezetről számol be, melyben a háború előtti nemzedékek egymást szerető, harmonikus közösségében nőttek fel. A keresztény családok szilárd erkölcsi házasságban éltek. A gyermekek jól neveltek, a szülők dolgos, szorgalmas falusiak, munkaszeretők. Testileg és lelkileg egészséges erkölcsi családi kör. Káromkodásról, lopásról, hazugságról, hitetetlenről szó sem lehetett. Ebben az egyensúlyos életközösségben súlyosabb megbetegedés szinte nem is fordult elő. A rákos betegség ismeretlen fogalom volt. A lelki kiegyensúlyozottság alapja az egészséges testi életnek — állítja az orvos. Korunk istentagadása bizony nem ártatlan dolog.
A vallástalan immunrendszere hamarabb feladja a küzdelmet. Az Istennel való kapcsolat elveszítése céltalansághoz vezet. Legyengül az egészségvédelmi rendszer, s ha a lélek feladja a küzdelmet, akkor akár egy ártatlannak nevezett vírus is megrendítheti, leszerelheti az embert.
A huszadik század háborús korszaka itt hagyta örökségül az ateizmust. A hittagadás nyomán egyre több az öngyilkosság. Az emberek megélik a céltalanságot, a reménytelen helyzeteket. Isten segítségét viszont elbizonytalanította a hitetlen környezet. A depresszió világpánikról tesz tanúbizonyságot. Az orvosok tehetetlenek a napi tömegekkel szemben. Az idegbetegség egyre terjed. Mind több a meg nem értés és a gyűlölködés. Nincs, aki vigaszt nyújtson az embernek, üressé válik az élete. Tonnaszámra szedi a nyugtatószereket. Úgy látszik, Marx ezt sem látta előre, éppen ezért nagyot tévedett, amikor azt mondta: „A vallás ópium a népnek!” A valóságban a vallástalanság és céltalanság nyomán kezdődött el az ópium használata, a szenvedélyes dohányzás és alkoholfogyasztás. Jelenleg éppen a vallási szervezetek azok, amelyek ezeknek a szerencsétlen áldozatoknak a megmentésén fáradozik.
Elképesztő a hitetlen környezetvédő kijelentése: „Ahhoz, hogy a népesedés növekedését szabályozzuk, naponta 350 ezer embertől kellene megszabadulnunk!” Az ilyen kijelentések felelősek az utóbbi idők abortuszai nagy számáért, mely már meghaladta a huszadik század háborús áldozataiét (a 200 milliót). Az emberiség jövője a fegyelmezett, vallásos életben és szeretetben, a megosztott kenyérben fogalmazható meg.
Az anyagi világ „istenítése” visszavezet a bajok forrásához. Nagyot tévedett az, aki megállt a természet gazdagságánál, és mellőzni kezdte a szellemi, lelki és erkölcsi értékeket. Az emberiség megsínyli ezt az összhangtalan éltet. Minél többen élik az anyagi világukat, annál inkább süllyed a világ az élvezet mámorába. A céltalanság jövőtlen esély. Isten nélkül ugyan ki ad értelmet az életnek?

A hitetlenség veszélyei
A szomszéd faluban a háború után templomrombolás volt. Az egyházmegyében 21 templomot semmisítettek meg, 50 lelkész elmenekült, 13 vértanúságot szenvedett, és 73 ezer hívőt üldöztek el.
Egy fiatal telepes bátorkodott, és önként felmászott a toronyba, hogy rákösse a kötelet, amellyel a traktor majd lehúzza. A templom csaknem teljesen betonból épült, úgyhogy elszámították magukat a rombolók, nem sok anyagot tudtak felhasználni belőle. A toronymászó megbetegedett. Idegfeszültségében éjjelenként fel-alá járkált a szobájában, és egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá. Hiába feküdt le, nem jött álom a szemére. Végül egészen legyengült, kimerült a szervezete, de nem bírt meghalni. A felesége tehetetlen volt, hiába járta végig a bűbájos asszonyokat, azok nem segíthettek. Hónapok múlva végre megkegyelmezett neki a halál. A temetésén azt suttogták, hogy Isten büntette meg. Elmeséltem az esetet a barátomnak. Erre ő a szomszédos egyházmegyében történt négy hasonló történetről számolt be nekem. Az egyiknek a szereplője, amint fölmászott a toronyba, azonnal lezuhant és szörnyethalt. Itt alighanem abbahagyták a templomrombolást. Úgy látszik, az Istennel való kapcsolathiány lelki zavarokat okoz. A másik három hasonló lelki szenvedésen ment keresztül.
Az Istennel való kapcsolatokban gazdag a kereszténység. Az örök Jósággal való egységben sikeres az élet. Az Istenhit megment több bajtól, bátorságot ad, fokozza az önbizalmat, kitartást nyújt a fáradságban. Isten jelenléte nemcsak az imában fontos, hanem a munkában is. A lélekápolás elvezet a derűs hangulathoz.
Isten nem szándékozik a világot tönkretenni, hanem meg akarja menteni. A világrend azonban két dolgot feltételez: a tiszta lelkiismeretet és a tökéletes szeretetet. Isten megbocsátó, az ember őszinte munkatársa. Az ember Istennel arra hivatott, hogy rendet, igazságot, békét és szeretetet teremtsen. A szeretetszolgálatban elfogynak az éhezők, munkára szoknak a fiatalok. Minél nagyobb a szeretet, annál kevesebb az önzés és a bűnözés. A keresztény jóság hivatott megmenteni a világot a sok ferdeségtől, túlkapástól. Istennel erősebb az emberiség.