Az élő kékfestő műhely

Az élő kékfestő műhely

Nemrégiben nagy meglepetésként ért a felfedezés, hogy Szabadka közelében, igaz, a határ túloldalán, Bácsalmáson, kékfestő műhely működik. Méghozzá nem is akármilyen! A Skorutyák család ugyanis 140 évvel ezelőtt, 1879-ben alapította meg a ma is működő, apáról fiúra szálló műhelyt.

A Kossuth utcában levő vállalkozás, melyet jelenleg az alapító ükunokája, Skorutyák János működtet, több mint műhely, mert múzeum és látogatóközpont is egyúttal. Az ősök emlékéhez méltó, egyszersmind a XXI. század szellemében történt felújítás után az érdeklődők — csoportok és egyének — a kékfestő-dinasztia történetével és a munkafolyamattal is megismerkedhetnek. A mesterség sajnos kihalófélben van, hiszen Magyarországon napjainkban csak hat műhely létezik, pedig száz évvel ezelőtt több száz, de még a ’70-es években is legalább harminc működött.


Szalai Attila felvételei

E-mailben egyeztettük a látogatásunk időpontját Skorutyák Jánossal, aki megírta, ő Gödöllőn él, de Bácsalmáson szívesen látnak bennünket. Kérésemre röviden összefoglalta a család és a műhely történetét.

— Az eddigi kutatásaim alapján családunk a Felvidékről, az egykori Árva vármegyéből települt a Bácskába, valamikor a XVIII. században. A korabeli anyakönyvek tanúsága szerint az első Skorutyák őseim az 1790-es években kerültek Veprődre. Az üknagyapám, Skorutyák János is ott született 1851-ben, majd 1875-ben Almásra (a mai Bácsalmásra) költözött, megnősült, és 1879-ben megvette azt a házat, amelyben azóta is működik a kékfestő műhely, mely a mesterséggel együtt négy generáción át apáról fiúra szállt. A sors úgy hozta, hogy az üknagyapám óta mindig csak egyetlen fiúgyermek érte meg a felnőttkort, és magától értődő volt, hogy az ősök mesterségét viszik tovább. Az alapító ükunokájaként én voltam az első a családban, akinek volt választási lehetősége. A szüleim arra biztattak, tanuljak tovább, mert a kékfestés sosem volt könnyű és biztos megélhetés, legalábbis a mi családunkban ez a sokéves tapasztalat. Így aztán elvégeztem a műegyetemet, és Budapesten vállaltam munkát, mely azóta is a fővároshoz köt. Persze nem múlt el nyomtalanul az életem első tizennyolc éve, melyet a több mint százéves műhely falai közt töltöttem. Nagyon erős a kötődésem a házhoz, melyben az őseim születtek, éltek, dolgoztak és meghaltak, ugyanott, ahol én magam is felnőttem. A gyerekszobám például ugyanabban a helyiségben volt, ahol édesapám 1943-ban megszületett. Ezért amikor 2014-ben meghalt, egyértelmű volt számomra, hogy a négy kékfestő ősömhöz méltó módon megpróbálom életben tartani a szakmát. Egy alapos felújítás után látogatóbarát, élő műhelyt szerettem volna létrehozni, ahol minden gép működik, és a kékfestőmesterség mellett a családunk története is megismerhető. Ezt muzeológus szakemberek segítségével 2015 őszére sikerült megvalósítani. Családunk régi barátja, Bakos Zoltán sokat dolgozott édesapám mellett, az évek során megtanulta a mesterséget, és úgy döntött, folytatja az évszázados hagyományt. 

A bácsalmási kékfestő műhelyben tavasztól őszig, előzetes bejelentkezéssel, évente sok száz látogatót fogadnak a világ minden tájáról, tavaly novemberben pedig az UNESCO az európai kékfestést felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. A felterjesztés öt ország — Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország — összefogásával jött létre.

Azt már Skorutyák Edit asszony, János édesanyja mondta el nekünk, hogy a fia megígérte az édesapjának, hogy amíg él, a családi házban kékfestő műhely lesz.

Szalai Attila kollégámmal keltünk útra, aki később nem győzött fotózni, az én magnóm pedig folyamatosan rögzítette az egész munkafolyamatot bemutató Bakos Zoltán István szakmai vezető szavait. És itt ért a másik meglepő felfedezés, én ugyanis eddig azt hittem, a kék anyagot mintázzák fehérrel, most viszont kiderült, a minták a fehér anyagra kerülnek, melyet csak utána festenek be kékre.

A műveletsor ugyanis azzal kezdődik, hogy a fehér, leggyakrabban pamut- vagy lenvásznat előbb kifőzik, majd megszárítják. Ezután következik a kézi mintázás, melyhez fából készített mintázót, nyomódúcot használnak — a családi gyűjteményben 140 kézi és mintegy 200 gépi mintázó található, valamennyi megtekinthető a www.kekfesto.hu weboldalon. Van mintázógép is, 1868-ban készült, és még ma is megtekinthető működés közben, de ezzel csak 80 centiméter széles méterárut lehet készíteni, és csak akkor érdemes bekapcsolni, ha több száz méternyi megrendelés érkezik. A műhelyben általában 25-30 méteres végekkel dolgoznak, és ezeket Zoltán kézzel mintázza. A bordűröket, vagyis a szélmintákat egyébként sem lehetne géppel megoldani. Némi száradás után az anyag a festőkádba kerül, melyben a folyadék — újabb meglepetés — nem kék, hanem zöldessárga. Összetételét tekintve a víz mellett van benne még indigópor, vasgálic és oltott mész. Az anyagot belemártják negyedórára, majd felhúzzák, és olyankor még sárgás, zöldes színe van, de az oxigén hatására perceken belül kékülni kezd. Negyedóra fent, negyedóra az indigóban, és ezt a műveletet — a kellő színerősség elérése érdekében — többször, néha tízszer is megismétlik. Folytatásként a savas, majd a hideg vizes öblítés és szárítás van soron, végül pedig a mángorlás, vagyis a vasalás.

A műhelynek ebben a részében is látható egy muzeális gép, a XIX. században készült szekrényes mángorló, melyet egykor, villanyáram híján, ló segítségével üzemeltettek — egyébként a jelenlegi vasalógép is elmúlt már százéves.

A munkafolyamatokat Skorutyák János kékfestőmesterről készült archív fényképek illusztrálják, az egyes szakaszoknál pedig a falon úgynevezett szófelhő látható, mely a leggyakrabban használt kifejezéseket tartalmazza. Ennek a különlegessége, hogy a betűtípust a dédnagyapa fennmaradt kézírása ihlette.

Bakos Zoltán István 1993 óta dolgozik a műhelyben. Amikor — mint mondja — véletlenül idekerült, semmit sem tudott a kékfestésről, de hamarosan annyira belejött, hogy zsűriztetni kezdte a munkáit, és kiérdemelte a népi iparművész címet.

A kiállítás egyik érdekessége az 1879. február 15-én keltezett eredeti adásvételi szerződés a ház megvásárlásáról, a másik egy kézzel írott, a bevételeket és a kiadásokat tartalmazó kis könyv, emellett vannak itt fotók, ruhák, mintakönyvek… És végezetül nem árt bepillantani az üzletbe sem, ahol különféle termékeket — táskákat, neszesszereket, kendőket, szalvétákat, kisebb-nagyobb terítőket, edényfogó kesztyűt, levendulával töltött szívecskét, állatfigurákat stb. — vásárolhatunk, természetesen mindet kékfestő anyagból. Hogy a sok látnivaló és információ mellett valami emléket is vigyünk magunkkal a bácsalmási élő kékfestő műhelyből.  

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az élő kékfestő műhely
Riport
Az élő kékfestő műhely
Riport
Facebook

Támogatóink