home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az elképzelések sűrejében
Martinek Imre
2020.02.28.
LXXV. évf. 8. szám
Az elképzelések sűrejében

A pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület jövőre tervezi megünnepelni újabb kori fennállásának 75. évfordulóját. Az egyesület elnökével, Rancz Károllyal erről is beszélgettünk.

Mivel érdeklődésem középpontjában eredetileg az immár néhány hónapja tartó felújítási/átépítési munkálatok voltak, legutóbbi személyes találkozásunk idején mindenekelőtt terepszemlét tartottunk. Szemrevételezve az eddig elvégzetteket, mely projektumhoz több, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatain megnyert, kisebb-nagyobb célösszeg adja az anyagi háttértámogatást. A régi és elavult, több évtizeddel ezelőtt beépített ajtók és ablakok helyére korszerű nyílászárók kerültek, de az egyesülethez tartozó, házmesteri épületszárny is formálódik: új vizesblokkot kapott, mosdót, zuhanyzót, teafülkét, új villany- és vízvezetéket, illetve szennyvízelvezető csatornát. Az egykori szolgálati lakás alkalmasint két-három szállóvendéget is befogadni képes részleggé alakul át. Mi több, az ennél is merészebb, helyi elképzelések értelmében — persze ha összejön rá a kellő fedezet — az objektumnak a korábban irodaként és könyvtárként használatos utca felőli része fölé egy emelet is épülhet(ne). Leendő irodahelyiségnek, stúdiónak vagy akár hétvégi magyar óvodának is!


Rancz Károly (a szerző felvételei)

Ismerve egy csöppet a helyi viszonyokat és a vonatkozó demográfiai tényeket, melyek szerint a magyar tannyelvű oktatás aprócska mécsese Pancsován már csak a külvárosnak számító Hertelendyfalván pislákol, már-már úgy döntök, hogy ez utóbbi elképzelést talán mégsem kellene papírra vetnem. Viszont Karcsi bácsi a lehető legkomolyabb megfontolással ismétli meg az óvodára vonatkozó elképzeléseit. Valódi érvekkel alátámasztva, hiszen, mint mondja, az egyesületben hagyományossá vált Mikulás-napi csomagosztásra minden évben több és több gyermek érkezik. És bár többségük szerb anyanyelvű, egy csöppet sem elképzelhetetlen, hogy a számukra felkínált hétvégi, játékos foglalkozásoknak hála idővel ők is megszólalnak majd magyarul. A házban egyébként van magyarnyelv-oktatás, de ezeket az órákat leginkább az idősebb korosztályok képviselői látogatják.


A folyamatban lévő felújítások egy része

A pancsovai Petőfi Sándor MME aktív együttműködést ápol a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségével, valamint a Kárpát-medencei Kinizsi Szövetséggel. Jelenünkben az egyesületnek hozzávetőlegesen 120 tagja van, egyharmaduk a hétköznapok munkáiból is derekasan kiveszi a részét. Ideértve a napi ügyeletet is, mivel idestova két éve — minden elnökségi igyekezet ellenére — változatlanul betöltetlen maradt a megüresedett házmesteri pozíció. A javak fölött riasztóberendezéssel összekapcsolt térfigyelő kamerák őrködnek. Kényszerhelyzet. Viszont működőképes. Az egyesületben tevékenykedő maroknyi szakcsoporthoz hasonlatosan. Időről időre bálokat is szerveznek, melyekre a határokon túlról is érkeznek vendégek. Az előttük álló hazai rendezvényeik közül hirtelenében a hagyományos februárközépi disznótorost, a március 15-ei ünnepséget, valamint a Durindót jegyzem fel. Ez utóbbinak ugyancsak rendszeres résztvevői a pancsova-belvárosi kultúrások. A teljesség igénye nélkül kap méltatást továbbá a petőfis berkekben tevékenykedő Pántlika énekcsoport, Kemény Mária vezetésével, valamint előtérbe került Kiss Samu helyi zenepedagógus fáradhatatlan munkája, aki teljes szívvel-lélekkel vette vállára az egyesület művelődési életének koordinálását.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..