Az életünket magyar emberként kell leélnünk
BERÁK Benitta
2005.07.20.
LX. évf. 29. szám
Az életünket magyar emberként kell leélnünk

Monzák Péter a botos játékok szabályaira hívja fel a figyelmetA Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének szervezésében hatodik alkalommal került sor Tiszaszentmiklóson, a magyar kultúrkör székhelyén, egyben a római katolikus plébánia helyiségeiben a pedagógusok továbbképzésre. Szőke...

Monzák Péter a botos játékok szabályaira hívja fel a figyelmet

A Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének szervezésében hatodik alkalommal került sor Tiszaszentmiklóson, a magyar kultúrkör székhelyén, egyben a római katolikus plébánia helyiségeiben a pedagógusok továbbképzésre. Szőke Anna, az egyesület elnök asszonya a zárórendezvényen a résztvevőkkel is megosztotta azt a problémát, hogy a tábor támogatására csak ígéretet kapott, pénzt még nem, bár ennek ellenére is sikeres volt. A találkozó az idén még ingyenes volt, de a jelenlévők azt mondták, igényelnék akkor is, ha részvételi díjat kellene fizetniük.
A színvonalas előadásokon naponta 20-30 óvónő vett részt, akik a következő településekről érkeztek: Óbecse, Újvidék, Kisorosz, Oromhegyes, Szenttamás, Törökkanizsa, Zentagunaras, Horgos, Nagybecskerek, Magyarkanizsa, Kispiac, Padé, Péterréve, Pacsér, Csantavér és Tiszaszentmiklós. 19 személyt a plébánián és magánházaknál szállásoltak el, a többiek naponta utaztak. Az előadók magyarországiak voltak: Koperniczkyné, dr. Torma Mária Kecskemétről, Ujj Éva Békéscsabáról, Zadravecz Teréz és Fauszt Erika Brunszvik Teréz-díjas óvónő Gödöllőről, Monzák Péter Budapestről és Bodoglári Ilona Tiszasasról. A képzés a következő témaköröket érintette: anyanyelvi játékok, kézművesség (gyertyaöntés, gyertyamártás, barátságfonat készítése, kvillingezés, kísérőlevél, babóka, mákbaba, gyékénylovacska készítése, virágkötés, virágcsokor-alkotás papírmaséból). Se vége, se hossza nem volt ezeknek a műhelymunkáknak, néha csak este fejeződött be egy-egy foglalkozás. Itt került sor a Kishegyesen megrendezett X. Óvodás Színjátszó Találkozó értékelésére, elemzésére. Az előadók kitértek az ünnepeinkhez szorosan kötődő népi gyermekjátékaink, meséink mélyebb mondanivalójára is. Felhívták a figyelmet arra: nem mindegy, hogy egy magyar óvónő mikor tanít egy-egy népi játékot. A társaság kirándult Aracsra is, ahol csatlakozott hozzájuk a tornyosi asszonykórus. Este viszont a citera- és a tamburazenekar kíséretében léptek fel, a helybeliek nagy örömére. Helytörténeti összefoglalót tartott a hódegyházi származású Martonosi Simon nyugdíjas tanár úr is, az óvónők pedig részt vettek a vasárnapi szentmisén is, melyet ft. Pósa Gyula plébános úr celebrált. A rendezvény tábortűzzel zárult.  
Esténként volt alkalmunk hosszabb beszélgetésbe mélyedni Szőke Annával, aki a debreceni egyetem néprajzi szakán diplomázott, és most készíti doktori disszertációját. Ez már csak azért is említésre méltó, mert kevés olyan lelkes pedagógus-néprajzkutató van környezetünkben, aki ennyire átlátja a vajdasági magyar pedagógus-társadalom helyzetét és ilyen kitartóan harcol ébren tartásáért és továbbképzéséért. Az idei tábort a következőképpen jellemezte:
- Hatodik alkalommal tartjuk itt, Tiszaszentmiklósón az elsősorban óvónőknek szánt továbbképzést. A helyszín megfelelő, el tudjuk szállásolni a hallgatókat, de nekem egyébként is a szívem csücske a Bánság. Eddig főleg Dél-Bánátban végeztem néprajzi kutatásokat. Itt a tömbben élők is betekintést nyerhetnek a bánáti életbe. Szinte minden évben eljutunk Aracsra, és ez nagyon jó, mert máskülönben mikor tekinthetné meg egy óvónő a Délvidék legrégebbi templomát? Nagyon fontosnak tartom ezt a kirándulást, mert a műveltség szolgálatában áll, melynek alapja a kereszténység. Az előadóink ezt komplex formába öntötték. Egy magyar óvónő kötelessége az ünnepköröket bevinni az óvodába, hiszen az életünket magyar emberként kell leélnünk. Tudnunk kell, mi miből fakad és honnan ered. A hidasjátékok például az évszázadok folyamán alakultak ki, a Lánc, lánc, eszterlánc népi játékunk bibliai motívumokon alapszik. Végső ideje volna már az értékrendeket helyrerakni, és ezt az óvodai munkába nagyon szépen bele lehet szőni a beszéd, a játék és kézművesség révén.
Felkértem néhány résztvevőt, ossza meg az olvasókkal az élményeit, tapasztalatait. 
Zec Elvira 30 éve dolgozik óvónőként Pacséron.
- Nagyon tetszett a házias fogadtatás, meleg légkör alakult ki a hallgatók között. Mivel elég hosszú ideje dolgozom az óvodában, van már tapasztalatom, de szeretek újítani a munkámban. Most sokat tanultam a mozgásos népi játékokról. Valóban örülök, hogy itt lehettem.
Gója-Bata Ilona Törökkanizsáról jött, 32 éve dolgozik óvónőként.
- 2001-ben voltam itt először, azóta visszajárok. Sok új népi játékot, kézművesfortélyokat sajátíthatok el, jó érzés a kolléganőkkel tapasztalatot cserélni, elbeszélgetni egy-egy felmerülő közös gondról, nehézségről. Azt is elmondanám, hogy ez az egyedüli tábor, ahova eljárok.
Gilvázi Beáta Óbecséről utazott Tiszaszentmiklósra. 25 éves, főiskolai hallgató Újvidéken.
- Ez volt az első alkalom számomra. Lelkes, nagy tudású szakemberekkel találkoztam, az előadások csodálatosak voltak. Mivel még nem vagyok gyakorló óvónő, fontos volt, hogy a kérdéseimre adott válasz több szemszögből megvilágította a kételyeimet, s ez valamennyire enyhítette a tapasztalatlanságomból eredő dilemmáimat. Jó érzés volt tudomásul venni, hogy itt ekkora hangsúlyt helyeztek az előadók a népi kultúrára. Ez serkenti az identitástudat megőrzését, ami nagyon fontos dolog egy magyar óvónő esetében. Kiemelném még azt is, hogy a szakirodalomra is felhívták a figyelmünket. Remélem, jövőre is eljutok erre a találkozóra.
Mielőtt a társaság szétrebbent volna, mindenki érezte, visz valami megfoghatatlant haza, ami új erőt ad, amit használni tud az évi foglalkozások alatt. Végül köszönet illeti mindazokat a helybelieket, akik szállásról gondoskodva vagy egyéb módon járultak hozzá a tábor sikerességéhez.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..