Egészségesen élni, életmódot váltani, harmóniára törekedni, egyensúlyban lenni önmagunkkal és a környezetünkkel, magabiztossá válni, stb. csupa olyasmi, amiről sokat olvashatunk, hallhatunk — a csapból is ez folyik. Sok beszámolónak az a lényege, hogy az életmódváltozás megvalósítása csak rajtunk áll, más nem tudja megtenni helyettünk, és segítséget, tanácsot érdemes ugyan szakemberektől kérni, de a munka oroszlánrésze akkor is a mi feladatunk (noha most, ebben az esetben van egy kis szerepzavarom). Talán azt is megfigyelhették, hogy amint belekezdünk merőben új szokások kialakításába, szép sorjában bukkannak elő az okoskodó, minden lében kanál ismerősök, barátok.

Van egy elég egyszerű képlet: ha úgy vágunk bele az életmódváltásba, hogy nincsenek céljaink, és az ezzel járó előnyök sem teljesen világosak előttünk, a siker garantáltan elmarad. A fő komponens tehát a motiváció, mely a változásra való hajlandóság, készenlét állapota. Tudatosítanunk kell, miért szántuk el magunkat erre a lépésre, illetve mit szeretnénk elérni. Az életmódváltást nagyon sokan összekeverik a fogyókúrával. Ezekre az esetekre lélektani értelemben az a leginkább jellemző, hogy nehezen vagyunk képesek elengedni a szokásainkat, a megszokott kényelmet, biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtó tevékenységeinket. Néha segítségünkre lehet egy olyan támogató csoporthoz való tartozás, amelynek tagjai hasonló élethelyzetben vannak, és változásokon mennek át. Gátlóként hathat viszont, ha nem ismerjük fel a problémát, mely a változtatás helyzetének megteremtője.

Prochaska és DiClemente (1982) a változtatásnak hat fő komponensét említi: a töprengés előtti szakasz — amikor még nem ismerjük fel, hogy bármi gond van; a töprengés szakasza — sejtjük, érezzük, hogy valami nincs rendben; az előkészület szakasza — amikor úgy gondoljuk, a változás szükséges, lehetséges és számunkra előnyös (a visszaesés itt gyakran előfordul); a cselekvés szakasza — amikor aktívan teszünk a viselkedésünk megváltoztatásáért; a fenntartás szakasza — a cél itt a visszaesés megelőzése és a tartósnak mondható életmódváltozás támogatása; a befejezés szakasza — amikor már megtörtént a viselkedésváltozás.

Az életmódváltás elengedhetetlen része a sportolás, pontosabban a rendszeres testmozgás. A helyesen megválasztott táplálkozás mellett legalább olyan fontos a megfelelő fizikai aktivitás is. És mivel az étkezés az egyik leglényegesebb örömforrásunk — a tápláláshoz kötődő bensőséges élmények kapcsán is (korai anya-gyermek kapcsolat) —, rossz úton járunk, ha nem eszünk jóízűen és finomakat. Ráadásul az édes íz, az anyatejhez kötődő vagy a korai tápláláshoz kapcsolódó örömforrás nehezen eliminálható az étkezésünkből. Ám az életmódváltás két alappillére mellett — táplálkozás és mozgás — ide soroljuk még a spiritualitást, az önismeretet, az önfejlesztést, a pozitív életszemléletet, a stresszoldást, valamint a környezettudatos és fenntartható életvitelt is.

Sajnos azt látni, hogy idősebb korban már nem olyan könnyű változtatni az életünkön — ezért is fontos, hogy a megfelelő motiváción túl egészen új területeket, örömforrásokat is felfedezzünk, melyek szintén az egészséges, hosszú élethez segíthetnek hozzá. A legtöbb esetben a rendszeres étkezés esik nehezünkre, ezért is fontos, hogy alakítsuk át a napi szokásainkat. S az életmódváltás csak akkor lehet sikeres, ha eleget pihenünk. Vezethetünk naplót is, melyben dokumentáljuk a céljainkat, az elért eredményeket, a hozzájuk tartozó gondolatainkat, érzéseinket, így bármikor visszanézhetjük, honnan indultunk, láthatjuk, mikor voltak nehezebb napjaink, és az eredményeket is büszkén szemlélhetjük.

Kérdőíves kutatások azt igazolták, hogy sokszor meghallgatjuk ugyan a szakemberek tanácsait — akár egy-egy diéta kapcsán —, de nem fogadjuk meg. Miért? A válasz lehetne a „magazinhatás” is, de talán az is, hogy néha azt gondoljuk, aki nem érintett, az nem is elfogadó.

Az életmódváltás után rengeteg döntéshelyzetbe kerülünk: amíg korábban egy pékség előtt elhaladva nem volt kérdés, hogy meg fogjuk jutalmazni magunkat valami aprósággal, addig most kőkeményen ellen kell állnunk, hiszen ezt most nem szabad, mert egészséges életmód szerint élünk. Egy ilyen döntés rengeteg energiát emészt fel, mert ellenállásba ütközik az eddigi értékrendünkkel, főleg, ha egy napon belül többször ér bennünket kísértés. Az önkontroll vagy akaraterő segít bennünket a mindennapi életben, hogy irányíthassuk saját viselkedésünket a helyzetnek és az akaratunknak megfelelően. Az akaraterő azonban egy véges ajándék, kimeríthető erőforrás. S amikor elfogy a tudatos irányítás hatóereje, átveszik helyét az automatikus folyamatok, vagyis a szokásaink, a régi, jól megtanult viselkedésmintáink (ellenkező esetben agyunk nem tudna egy percet sem pihenni). Ideig-óráig működhet is ez az ellenállás, de ezek után gyakran bekövetkezik a „bűnbeesés” pillanata, amikor újra a régi értékrendünk szerint élünk. Sokan éppen ezért be is vezetik a csalónapokat. A „bűnbeesés” ráadásul elkeseredett gondolatokat indít be bennünk: Nem vagyok képes tartani magam a céljaimhoz!, Már megint csődöt mondtam!, Én erre képtelen vagyok!, stb. de higgyék el, egy kis pihenés után újratermelődik az akaraterő-készletünk.