- Barát István fotója

A Dél-bácskai Disztrófiás Betegek Egyesülete körzeti szervezet, tizenkét községet ölel fel, újvidéki székhellyel. Elnökével, Kovács Attilával a lakhelyén, Óbecsén találkoztunk, a Fehér Hajó Szálloda hangulatos előcsarnokában. A beszélgetés során megtudtam, hogy nagyon kevés olyan hotel van a Vajdaságban, amely alkalmas a kerekes székes betegek elhelyezésére. Az objektum, ahol ültünk, ezek közé tartozik.
- Nagyon kicsi az irodánk, mindössze 24 négyzetméteres, két fénymásoló gépünk van - kezdi interjúalanyom az ismertetőt. - Jelenleg nagyobb és alkalmasabb helyiséget keresünk, mert a Szerbiai Sorsjegyiroda húsz számítógépet ígért. Azt tervezzük, hogy először a számítógépes iskolát nyitjuk meg, majd könyvelési tanfolyamot szervezünk, melyet végül szolgáltatássá alakíthatnánk a többi hasonló egyesület részére. Pénzbeli támogatást a tartománytól, Újvidék városától és néhány községtől kapunk, de pályázatokat is írunk. Három mozgássérültet alkalmazunk, ami azért fontos, mert az érvényben lévő törvények alapján, ha 20-25 éves korukig rendelkeznek két szolgálati évvel, akkor megkaphatják a nyugdíjat. Eddig tíz egyesületi tagnak sikerült megteremtenünk ezt a szociális biztonságot. Egyébként 168 tagunk van, zömmel fiatalok és gyerekek. Az alapvető célunk éppen az, hogy a lehetőségeinkhez mérten megkönnyítsük az életüket, megvédjük a jogaikat, képviseljük az érdekeiket. Felmérjük a szociális helyzetüket, igyekszünk támogatást nyújtani, például egyszeri pénzsegélyt a tanévkezdés előtt, vagy megvásároljuk a tankönyveket. Hatodszor tartottuk meg a Fel a fejjel! tábort gyerekeknek, a helyszíne az Ezüst-tó, Velika Gradiška mellett. Szívesen áthoznánk a Vajdaságba, ha találnánk olyan helyet, ahol biztosítva vannak a szükséges feltételek a kis betegek számára. A nyári tábor alatt a gyerekek rádöbbennek arra, hogy az élet nagy kihívásokat tartogat, de a betegséggel való harc mellett vannak olyan dolgok is, amelyekben sikereket érhetnek el. A foglalkozásokon és a műhelymunkákban egészséges diákok is részt vesznek, mert nem vagyunk a bezárkózás hívei. Éppen elég nagy gondot jelent az is, hogy meg kell küzdenünk az építészeti, a szociális és a pszichikai akadályokkal, gátakkal, amelyek az előítéletekből, az egymás el nem fogadásából, a fogyatékosság eltitkolásából származnak. Mindenkinek meg kellene értenie, hogy egy mozgássérült is lehet hasznos tagja a társadalomnak, a közösségnek. A munkába természetesen a szülőket is bevonjuk, mert a sérültség tényébe a legszűkebb környezetnek kell elsősorban belenyugodnia. A disztrófia, sajnos, gyógyíthatatlan, de vannak egyelőre kísérleti szakaszban lévő próbálkozások, mint az őssejt beültetés, vagy az a gyógyszernek nem minősülő szer, amely ösztönzi az őssejtek szaporodását. Viszont nagyon sok, a helyzetet kihasználó sarlatán is akad, akiktől meg kell védeni a szülőket, hiszen mindenüket pénzzé tennék, hogy a gyermeküket újra egészségesnek lássák. Orvosaink tanácsaival próbáljuk meg kiszűrni az ilyen jelenségeket. Minden év szeptemberében az idősebb betegek mehetnek rehabilitációra, gyógykezelésre Igalóba, illetve, akiknek ez nem felel meg, azok meghatározott összegig választhatnak más gyógyfürdőt.
* Valahányszor felmerül ez a téma, mindig szóba kerül, hogy milyen akadályok tornyosulnak a mozgássérült emberek elé az utcán, az iskolában, a szórakozóhelyeken. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen a téren nincs sok változás.
- A szűkebb környezetemben, Óbecsén is van két-három mozgássérült gyermek, akik, ha felsőbb osztályba kerülnek, szembesülnek azzal a problémával, hogy a szaktantermek általában az iskolák emeleti részén helyezkednek el. Utánanéztem, létezik egy úgynevezett korlátra szerelhető lift, mely 18-20 ezer euróba kerül. Felvetődik a kérdés: egy-két személy miatt kifizetődő-e a beszerzése? Viszont az sem megoldás, hogy otthon tanuljanak, és csak a vizsgákra járjanak be, mert a társaik között kell lenniük. De nemcsak az oktatási intézményekbe, hanem a szórakozóhelyekre, a művelődési házakba és az üzletekbe is nagyon nehéz bejutni. Elindult ugyan egy folyamat, amelynek eredményeként az átjárók bizonyos része kerekes székkel is megközelíthető, de ez az átalakítás is abbamaradt.
* Maradnak a családtagok, a barátok, akiknek a segítségére általában lehet számítani.
- A magam példáját mesélném el. Én Kanizsamonostorról, ebből a kis bánáti faluból származom. Huszonkét hónapig Belgrádban voltam a kórházban, amikor hazakerültem, nagyon féltem, hogyan fogadnak majd a barátaim. Örömömre szolgált, hogy a viselkedésük velem szemben nem változott meg, vittek mindenhova. Amikor kikerültem a kerekes székből, két mankóval álltam be focimérkőzés közben a kapuba, de velük voltam, és este, ha szórakozni indultak, akkor sem hagytak otthon. Aztán én is bekapcsolódtam a különböző aktivitásokba, mert nagyon sokat jelent az is, ha a beteg nem adja fel. Hetente utaztam Zentára az eszperantó egyesületbe, mostanában festészettel foglalkozom, táborokon, találkozókon veszek részt. A gyermeknek és a szülőnek egyaránt le kell küzdenie a gátlásait. A felnőtteknek meg kell érteniük, hogy a mozgássérült fiatalt nem szabad a négy fal között tartaniuk, még akkor sem, ha tévét vagy számítógépet vesznek neki. Léteznek megfelelő civil szervezetek, ahol szívesen látják az érdeklődőket. Mi például különböző főző- és horgászversenyekre, sportrendezvényekre nevezünk be. Valamikor ezeknek a betegeknek a sakk volt az egyetlen megvalósítható sporttevékenységük, de mára ezen a téren is fejlődtünk. Évente egyszer céllövészetben, úgynevezett függő tekében és pikádóban is összemérhetik a tudásukat, de bemutatkoztak nálunk a budapesti lábbal-szájjal festők és a kerekes székes táncosok is. Tartományi szinten a disztrófiásoknak tizenkét szervezetük van, de másokkal is együttműködünk.
* Szeptember 18-a a mozgássérültek napja, de vannak más dátumok is, amelyek közeledtével ,,feléled” a külvilág.
- Két főbb rendezvényük van, májusban a Disztrófiás betegségek elleni harc hete, december 3-án pedig A fogyatékos emberek nemzetközi napja. Ilyenkor valóban megélénkül irántunk az érdeklődés, a média részéről is, pedig ezt a témát állandóan napirenden kellene tartani, hiszen mi is egész éven át tevékenykedünk.