Jean Michel Jarre számos élő fellépését nemcsak a zenei varázslat tette világraszólóvá, hanem az, hogy olyan rendszerek diktatórikus gondolkodásmódját is megtörte — legalábbis nyúlfarknyi időre —, mint amilyen Kína. 1982-ben el is készül a kínai koncert rögzített élménybeszámolója The Concert in China címmel.
Jarre a nyolcvanas éveket keményen végigdolgozta. Ebben az időszakban olyan albumokat készített, mint a Music For Supermarkets, a Zoolook vagy a Rendez-Vous. A zeneszerzés mellett továbbra is érdekli a filmzenekészítés. Sokoldalú tehetségét világhírű színészekkel való együttműködéssel, dokumentumfilm-zene komponálásával (pl. a Palawan 1 és 2, melyeket Jaques—Yves Cousteau filmjében használtak fel), vagy akár néhány milliós közönség előtti fellépésekkel bizonyította (a Paris La Défense-en tartott koncertjére pl. 2,5 millióan voltak kíváncsiak). Az embereket világszerte elvarázsolta az újszerű hangzás, amely elektronikus hullámhosszon terjedt az éterben. Igaz, nemigen tudták, pontosan mi is az elektronikus zene, illetve hogy hogyan alakult ki, de abban mindenki biztos volt, hogy ez az új világ hangzása. Bizonyossá vált, hogy ezek a dallamok hamarosan megkerülhetetlenné válnak.
Jarre zenéjével bejárta a földkerekség minden zegzugát. Az „űrporos” hangzás — melyet szintetizátorok generálnak és elektronikus zeneként definiálható — Brazíliától Mexikóig, Japántól Oroszországig meghódította az egész világot. A szerzemények a későbbiekben számtalan zenészt megihlettek. Új generációk nőttek fel e dallamokat hallgatva, miközben természetesen új stílusok is születtek — például a synthpop, melynek jeles képviselője Soft Cell, Erasure, Bronski Beat, Yazoo. Megemlíthetnénk a korszak talán legnépszerűbb elektronikus protopunk formációját, a New York-i Suicide-et is. A zenekar billentyűse Martin Rev, az énekese pedig Alan Vega volt. Indusztriális rockütemek, lágyabb hipnotikus, ugyanakkor improvizatív keyboard-, illetve szintetizátorfutamok jellemezték zenéjüket. Mindez dögös, szexi vokállal párosítva magával ragadta a közönséget. A nyolcvanas évek elejétől egyébként szinte orkánszerűen söpört végig a világon az ún. újhullámos zene. A fiatalok egyre inkább nyitottá váltak a rockzene megreformálására, az elektronikus zene, illetve az elektronikus hangszerek pedig kiváló alapot nyújtottak az ultramodern zenei irányzatok kifejlődéséhez. A synthpop és a New Wawe rendkívül újszerű, egyedi zenei látásmóddá, stílussá fejlődött.
A New Wawe nem volt más, mint az elidegenedő társadalomban a szürke hétköznapjait élő ember összecsapása saját maga futurisztikus és ijesztő jövőképével. Az Ultravox, a Cabaret Voltaire, a DAF, a Yellow Magic Orchestra, a Depeche Mode, a Yazoo vagy a Yello-duó mind-mind ezekre a megoldhatatlan ellentétekre épülő szürrealisztikus világot próbálták hangokban megjeleníteni.
Ebben az időszakban a hangok a provokáció eszközei voltak. Provokálni, saját tengelyéből kimozdítani, vagy csak egyszerűen mássá tenni a világot — ez volt a cél. A synthpop finomságát idővel az indusztriális zajhatásokon nyugvó elektronikus testzene váltotta fel, illetve tette agresszívabbá. A Rought Trade, a Factory vagy a Wax Trax! lettek azok a kiadók, amelyek elkezdték gyártani az EBM-ként, azaz Electronic Body Music-ként definiálandó zenei darabokat.
(Folytatjuk)
Kapcsolódó videók:
Jean Michel Jarre — Oxygene 10:
http://www.youtube.com/watch?v=uMIbPjuJ8ZE
Yazoo — Don’t Go:
http://www.youtube.com/watch?v=VML1u8KJjEo
Yellow Magic Orchestra — Rydeen:
http://www.youtube.com/watch?v=sk6o4GWFIV8