home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Az együvétartozás és a folytonosság jegyében
Írta és fényképezte: Martinek Imre
2016.12.17.
LXXI. évf. 50. szám
Az együvétartozás és a folytonosság jegyében

A hertelendyfalvi Testvériség-egység Általános Iskolában tartották meg december 17-én a Dél-bánáti karácsonyi szokások és betlehemes játékok sorrendben XX. találkozóját.

A fennállásának második évtizedét lekerekítő rendezvény előtt, annak folytonosságát szem előtt tartva, mégpedig a maroknyi dél-bánsági közösség rendíthetetlen összetartásának eredményeképpen!, 1998 és 2013 után az idén újra a vojlovitzi közösség nyitotta meg béfogadó kapuit. A december középi összejövetelen az ún. last-minutban történő szervez(ked)ést felvállaló Dél Pacsirtái Gyermekkórus mellett egy-egy hertelendyfalvi, székelykevei, torontálvásárhelyi, sándoregyházai, fejértelepi, kevevárai és udvarszállási, illetve két verseci csoport mutatkozott be a tanintézmény diákszínpadán. Köszöntőt, a sor végén pedig köszönetnyilvánítást Györfi Sándor helybéli zenetanár, szervező koordinátor, a pacsirták karnagya mondott. A közelgő Karácsony apropóján Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke, és Pastyik Róbert pancsovai plébános osztották meg ünnepváró gondolataikat. Nemcsak az egybegyűltekkel, de a helyszínelő média révén, a különböző okoknál fogva távol maradókkal is egyaránt. Az MNT nevében ezt, a testület által is kiemelt jelentőségű rendezvényt Salamon Géza, a székelykevei Žarko Zrenjanin Általános Iskola igazgatója köszöntötte.

A dél-bánsági régió magyarságának téli találkozójával párhuzamosan, napra azonos dátumon és helyszínen zajlott továbbá az idei Durindón és Gyöngyösbokrétán bemutatott produkciók szakmai (ki)értékelése is. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál Tanácsa és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös szervezésben, továbbá a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Nemzeti Tanács anyagi támogatásával megvalósuló képzéssorozat dél-bánsági gyűjtőpontján Nagy István, Sutus Áron, Raj Rozália hímző- és viseletkészítő-oktató, valamint Szabó Annamária népdalénekes, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének hallgatója beszélgetett a régió szakcsoportjainak vezetőivel.

Helyszíni beszámolónk teljes formátumát lapunk december 21-i számában olvashatják.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..