Nagyon érdekesen indult a játékok története, István ugyanis egyszer talált egy fadarabot a munkahelyén, a táskájába tette, otthon felszeletelte, faragta, alakítgatta, csiszolta, majd ebből született meg az első kidolgozott termék. Aztán különféle ötletek merültek fel, illetve a gondolat, hogy mi lenne, ha ilyesmivel foglalkozna. Elkezdte hát gyűjteni a szerszámokat és a munkaeszközöket, azokat, amelyekre egy asztalosnak szüksége van. Ez azonban mégsem nevezhető asztalostevékenységnek, mert nagyon kevés a hasonlatosság a kettő között.

Miután abból a bizonyos hazahozott fadarabból elkészült az első kis kamion, majd egy másik, utána pedig egy vonatocska, és így sorjában, István immár ott tart, hogy mintegy ötven mintapéldánnyal büszkélkedhet.

A játékkészítő szerszámairól nem sokat tudtunk beszélni, mert csak két körfűrésze meg egy fúrója van — a munka nagy részét ugyanis, mintegy 80 százalékát, kézzel végzi. Vannak olyan alkatrészek, amelyeket ötször kézbe vesz, mielőtt elkészülne a termék.

— Ma is olyan játékokat gyártok, amilyeneket az elején, csakhogy akkor még nem volt annyi tapasztalatom, így azok nem is voltak aprólékosan kidolgozva, ami látható is rajtuk. Eleinte négy-öt fajtát készítettem, majd az évek során bővült a kínálatom. Bizonyára lesznek újabb darabok is, de hogy ezt meddig lehet csinálni, azt nem tudom — mondta a mester.

A beszélgetés során előkerült tíz-tizenkét minta: repülő, traktor, vonat, mozdony, kisebb-nagyobb erőgépek, kamionok és egy kombájn is. Szép játékok, nem hivalkodóak, a natúr színeikkel elragadóak, kedvesek, természetesek, azt is mondhatnánk, hogy mindegyiknek lelke, külön jelleme van.

— Megtörtént, hogy láttam egy munkagépet, és azonnal gondolkodni kezdtem, hogyan valósíthatnám meg játék formájában. A legutóbbi munkám például az óriási farönköket szállító vontatókat örökíti meg. Annak idején előbb még lerajzoltam egy-egy munkát, de manapság már nincs erre szükségem. Minden játék mérete a fejemben van. Persze néha, ha újjal próbálkozom, még előfordul, hogy készítek egy vázlatot. Nyersanyagnak a bükkfa és a hársfa a legjobb, többnyire az utóbbit használom. Mindkettővel jól lehet dolgozni, a hárs könnyebben megmunkálható, a bükk viszont tartósabb.

Beszélgetésünk során arról is szó esett, hogy a játékok alkatrészei nem annyira kicsik, hogy a gyerekek lenyelhetnék őket, hiszen a mesternek fontos a célközönsége biztonsága. A játékok között voltak menőbbek, de bizony az is megesett, hogy amelyikről azt gondolta, kelendő lesz, nem vált be. Akadt azonban olyan is, amelytől nem várt sokat, mégis szerették a gyerekek. Az ötvenből nem tudna egyet-kettőt kiemelni, mert szinte évről évre változik az ízlés. Éppen ezért kell mindegyikből gyártani, mert sohasem lehet tudni, melyik lesz a legkeresettebb. Talán a szerelhető, hengeres játékok helyezkednek el a skála legmagasabb fokán, a kis kuncsaftok azokat imádják, amelyek mozgathatóak, billegtethetőek, szétszedhetőek, összerakhatóak. Szemre úgy látszik, ezek a tárgyak csak fiúknak valóak, holott kiderült, a lánykák is szívesen szórakoznak velük.

A fából készült játékok értékesítése nem könnyű feladat: István főleg a Bácskát járja, szinte minden rendezvényre ellátogat, eleget tesz a meghívásoknak. Nem válogat, lehet az búcsú, vásár vagy fesztiváljellegű esemény, mindenhova elviszi a munkáit. Tavasszal, nyáron és ősszel az értékesítésen van a hangsúly, az alkotómunka télen folyik. Kisfiuk, Áron születése előtt Kovács Tímea, István neje is besegített, de már két éve és két hónapja a családfő végzi a munka minden részét, mert a csöppség lefoglalja az anyuka egész napját.

— Nem mondhatom, hogy nagyon fellendültem a munkámmal, habár büszke vagyok, hogy ezzel foglalkozom, és remélem, még nagyon sok játékot gyártok a jövőben. Ha egyszer úgy hozná a sors, hogy mással kellene megkeresnem a kenyeremet, biztos vagyok benne, hogy hobbiból akkor is tovább készíteném a játékokat. Elmondhatom, hogy a visszatérő vásárlók tartanak engem életben, ők nagyon fontosak számomra. Általában úgy szokott lenni, hogy vesznek tőlem egy-két játékot, majd amikor azt látják, hogy a gyerekük szívesen tölti velük az idejét, ismét felkeresnek.

István szerint az olyan emberek, akik a művészetből vagy a hobbijukból szeretnének megélni — ahogyan ő maga is —, előbb vagy utóbb rájönnek, hogy ez ilyen formában elég nehéz. Mint az évek során kiderült, annak idején egyáltalán nem könnyű vállalkozásba kezdett. Azt mondta, nincs is terve. Talán csak annyi, hogy legyenek még új játékok. Mert mindig ezzel szeretne foglalkozni. Egyelőre viszont várakozik, mert nem biztos benne, hogy ebből hosszabb távon is meg lehet élni.

Beszélgetésünkből az sem maradhatott ki, mennyire értékelik, illetve becsülik meg manapság ezt a fajta kézi munkát. Az emberek mindenhez olcsón szeretnének hozzájutni, így a játékokhoz is, nem gondolva arra, hogy egy-egy darab mögött mennyi munka rejlik. Szeretet nélkül ezt nem is lehetne csinálni — vallja a mester. Közben megjegyzi, azt viszont megérti, hogy mások sem bővelkednek pénzben. Ha több kisgyerek van a családban, talán meg sem engedhetik maguknak, hogy ilyen játékszereket vásároljanak.   

Galambos István nem próbálta meg külföldön értékesíteni a játékait, habár a munkái a világ minden tájára eljutottak. Segítséget sehonnan sem igényelt, pályázni sem pályázott, úgy gondolja, amíg egymaga dolgozik, nagyobb mennyiségű játék gyártására nincs is szükség, de nem is tudna több munkát vállalni. Csak az aggasztja, hogy a műanyag játékok meghódították a világot, a természetes anyagból készültek pedig a háttérbe szorulnak. Mindig is feltűnőbbek voltak a csillogó-villogó, elemes kütyük, ám szerencsére még létezik egy olyan vásárlói réteg, amely a természetes, egyszerű, de nagyszerű játékokat értékeli, illetve igyekszik őket megszerettetni a gyermekeivel.

(A szerző felvételei)