Az egységes, választékos, művelt beszéd és írás

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Az egységes, választékos, művelt beszéd és írás

Beszélgetés dr. Molnár Csikós László nyelvésszel, egyetemi tanárralFebruár 21-e, az anyanyelvi világnap alkalmából jó, ha egy kicsit magunkba szállunk, és mérlegeljük a magyar nyelv helyzetét. Ezt tettük dr. Molnár Csikós László nyelvésszel, egyetemi tanárral, akivel elsősorban a vajdasági...

Beszélgetés dr. Molnár Csikós László nyelvésszel, egyetemi tanárral
Február 21-e, az anyanyelvi világnap alkalmából jó, ha egy kicsit magunkba szállunk, és mérlegeljük a magyar nyelv helyzetét. Ezt tettük dr. Molnár Csikós László nyelvésszel, egyetemi tanárral, akivel elsősorban a vajdasági magyarok nyelvhasználatáról beszélgettünk.
- A vajdasági magyarok nyelvi tudata viszonylag magas szintű volt régebben is, és most is, de az utóbbi években ezen a téren valamiféle változás következett be. A második világháború utáni időszakban jellegzetes gond volt az, hogy meg kellett birkózniuk az államnyelvvel. Az akkori nyelvhasználatban, a hetvenes évek elejéig, eléggé aggasztónak tűnt a helyzet, sok tükörszó, közvetlen átvétel jelent meg, ami lecsapódott a tájékoztatási eszközökben, sőt az irodalmi művekbe is be-beszüremlettek az idegen elemek. Sajnos, ez kísért még ma is, amikor sok mindent magától értetődően mondunk. Példa erre, amikor Szegeden a boltban szajlát vagy majicát kérnek az emberek. Ez azonban nem egyértelműen hátrányos vagy káros, lehet jó oldala is, ugyanis bizonyos szavak esetében már egyfajta folklorizálódás játszódott le. Ez történik, amikor a huzamosabb ideje Magyarországon tartózkodó vajdasági diák hazajön, és tüntetőleg szokkot kér a vendéglőben, nem üdítőt. Egyszer szem- és fültanúja voltam egy ilyen jelenetnek. Az anyuka nagyon megdöbbent a lányán, aki azt válaszolta, most megteheti, mert itthon van. A szajla egyébként fékvonókötél vagy acéldrót, acélhuzal, de ez már szaknyelv, ami a másik nagy gondunk. Nemrégiben volt egy tanácskozás a vajdasági magyar szaknyelvekről, s ezen körvonalaztuk a problémákat. Ebből a szempontból valóban hátrányos helyzetben vagyunk mi is meg a nyelvünk is, mert egyetemi szinten nemigen foglalkozhattunk a magyar szaknyelvekkel, esetleg egy-két szakon van lektori képzés, kiegészítés. Voltaképpen az lenne az igazi üdvös megoldás, ha bizonyos szakokon anyanyelvű képzést lehetne indítani, hogy a szakterminológiában is a saját lábunkra állhassunk. Akkor nem fordulhatna elő az, hogy ha valaki például mérnöknek tanul ki, akkor a vállalatban csak szerbül kommunikál, mert nem tudja a magyar szakkifejezéseket. Az iskolákban ez árnyaltabban jelentkezik, mert a tanár, ha nem is magyar nyelven végezte az egyetemi tanulmányait, időközben utánanéz, pótolja a hiányzó ismereteit.
* Azt mondta a Tanár úr, hogy a hetvenes évekhez képest változott a helyzet. Ez azt jelenti, hogy javult?
- Igen, azóta mélyült a vajdasági magyarok anyanyelvi tudata, viszont megmutatkozott egy másfajta veszély, amely az anyaországhoz kapcsolódik. A rendszerváltással Magyarország bekerült a globalizáció folyamatába, ami egyfajta nyelvi liberalizmust hozott magával. A beszélők nagyon eltávolodtak a nyelvi normától, vagyis nem igazán érzik a köznyelv szabályait. A köznyelv keveredik a szlenggel, amit én tulajdonképpen mai népnyelvnek tekintek. Ez a kettő mindig is hadilábon állt egy kicsit egymással. Az államhatalom a köznyelvet szorgalmazta, ami a nemzeti egység érdekében fontos. A népnyelv ma már nem a nyelvjárásokból táplálkozik, hanem különböző forrásokból, amelyekbe beleértjük az internetet és a globalizációt is. Az itteni nagy tarkaság a vajdasági magyarokra is kihat, mert meggondolatlanul átvesznek bizonyos dolgokat. Nem biztos, hogy mintaértékű az, amit a kereskedelmi tévé csatornáján látnak, hallanak. Megfigyeltem azt is, hogy a mai beszélők sok mindent nem tartanak be a nyelvi hagyományokból, de nem hiszem, hogy ez csak itteni jellegzetesség. Gyakran tapasztalom, hogy a fiatalok például nem érzékelik a napszakos köszönésnek a szabályait, a jó napot formát használják reggel ötkor és este tízkor is. Ezeket a jelenségeket azonban nem lehet nyelvromlásnak tekinteni. A nyelvünk tudományos szempontból változik, egyértelmű romlásról viszont még társadalmi szempontból sem beszélhetünk.
* A tömbben és a szórványban élők helyzete mennyire nyomja rá a bélyegét a nyelvhasználatra?
- A tömb és a szórvány problémája nem egyszerű, ugyanis nem lehet területileg, földrajzilag kijelölni, hogy Dél-Bánátban meg Szerémségben minden szórvány, mert azt is figyelembe kell venni, mennyire kompakt egy közösség. Ürményháza például tömbnek tekinthető. Nyelvi szempontból semmiképpen sem mondhatjuk azt, hogy csak a Vajdaság északi része a tömb, a többi meg szórvány. Egyébként az egész Kárpát-medencében megfigyelhető, hogy az utódállamokban élő magyaroknak egy része milyen szépen beszél, más részük viszont nehezen fejezi ki magát. Újabb, de nem tömegjelenség, hogy a látványos előrehaladás imponálóan hat a fiatalokra és meg szeretnék ismerni a magyar nyelvet. Belgrádban vannak olyan diákjaim, akiknek esetleg a nagyszüleik voltak magyarok és most ők is meg akarnak tanulni magyarul.
* Természetesen vannak kivételek, de megfigyelhető, hogy a fiataloknak általában rettenetesen szegényes a szókincsük, alig néhány kifejezést használnak, s szinte nem tudnak összefüggő mondatokban fogalmazni.
- Gyakran zsűrizek az anyanyelvi vetélkedőkön, vagy feladatokat készítek elő, tehát látom a helyzetet. A mai fiataloknak a kétnyelvűsége korántsem olyan szintű, mint a korábbi évtizedekben. Amellett, hogy egynyelvűekké váltak, eltávolodtak a magyar köznyelvtől is. Nem érzékelik, mit jelent az egységes, választékos, művelt beszéd és írás. A kommunikációs szokásaik is megváltoztak. Régebben több olyan játéklehetőség, szórakozási forma volt, amely beszédet igényelt, ma viszont a különböző műszaki és egyéb lehetőségek ezt háttérbe szorítják. A fiatalok alig olvasnak, keveset beszélnek köznyelven, a maguk kis zsargonját használják egymás között. Én azt látom a nagyobb problémának, hogy az úgynevezett diáknyelv bizonyos esetekben háttérbe szorítja a köznyelvet. Az iskolai körülmények között, vetélkedőkön rákényszerülnek a köznyelv használatára, de a saját körükben, sőt a családban és az utcán már mellőzik azt. Viszonylag kevés késztetést kapnak arra, hogy választékosan, művelten fejezzék ki magukat. Ezért van az, hogy amikor a gondolataik összeszedésére és épkézláb mondatok megfogalmazására lenne szükség, nem megy nekik.
* Manapság sokat kommunikálunk elektronikus levélben, amikor senki, sem az idősebbek, sem a fiatalabbak nem ügyelnek a mondatszerkesztésre, a helyesírásra.
- Ez egy külön beszélgetés témája lehetne. Elképesztő, hogy mennyire elfelejtenek a felnőtté váló gyerekek, fiatalok szépen írni és beszélni. Ez régebben is így volt. Amikor a tanító bácsi rácsapott a körmére, akkor tudta, hogyan kell, de ha levelet írt, akkor már nem ügyelt rá. Nem volt késztetése, hiszen, akinek küldte, az is hozzá hasonlóan gondolkodott. Az internetes fórumok most megmutatták nekünk, hogyan beszélgetnek az egyszerű emberek. Ez korábban is jellemző volt, de akkor nem bontottuk fel mások leveleit, most viszont közszemlére bocsátják, fölteszik a portálra, elküldik a fórumokra. Kevesen vannak azok, akik különösebben ügyelnének minderre, hacsak nem kötődik a hivatásukhoz.
* Mekkora a hatásuk a tájékoztatási eszközöknek?
- A helyi lapokat általában amatőrök szerkesztik, akiktől nem várhatjuk el, hogy nagyon választékosan és pontosan fejezzék ki magukat. Ezeket a lapokat viszonylag szűk kör olvassa, ritkán jelennek meg, némelyik csak negyedévenként, ezért nem lehet olyan túl nagy a nyelvi hatásuk. Sokkal fontosabb nevelő szerepe van a tartományi szintű tájékoztatásnak, az Újvidéki Rádió és Televíziónak, a Magyar Szónak... Naponta találkozunk velük, sokan olvassák, hallgatják őket, ezért példamutatónak kell lenniük. A felnőtt emberek nyelvi tudatát, köznyelvvel való kapcsolatát segíti a tömegtájékoztatás, mert vannak ugyan olyanok, akik szépirodalmi műveket is olvasnak, de sokkal többen forgatnak újságot, hallgatnak rádiót, néznek tévét. A hír esetében nemcsak az a lényeges, hogy a néző, hallgató elé kerüljön, hanem a megfelelő fogalmazás is. Ez a kettő egyébként is összefügg, mert ha a hírnek nem korrekt a nyelvi tálalása, akkor a hatékonysága is kisebb.
* Mi lehetne tenni, hogy az anyanyelvi világnap ne csak egy legyen a jeles dátumok sorában?
- Amikor a sorsunkkal és a jövőnkkel foglalkozó politikusok mérlegelik a helyzetünket, vegyék figyelembe az anyanyelv helyzetét és erősítésének a lehetőségét. Fontos intézkedés lehet a szakemberek anyanyelven való képzésének a kiterjesztése, az itteni magyar nyelvű egyetemnek a létrehozása, a média helyzetének a javítása. Az utóbbiak esetében nemcsak a létkérdéseket kellene megoldani, hanem tenni azért is, hogy nyelvezetükben is jobbak legyenek.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az egységes, választékos, művelt beszéd és írás
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink