A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület szervezőtitkára, mindenese, Komarek Magdolna vall lapunknak áldozatkész munkájáról, a tagságnak és a vezetőségnek a legválságosabb napokban való helytállásáról is.
Ma már nem énekelnek munkásmozgalmi dalokat, olyanokat, hogy: ''Zengjük a dalt üde, mámoros ajakkal, dalban a Föld szíve, ébred a nép, új utat érez a lába, ha lép”, de azért a nagykikindai Egység Művelődési Egyesületben valóságos mozgalom zajlik - élén elnökével, Kiss Lászlóval és Komarek Magdolnával. Lepár Ferenc, a kiváló színész és rendező szavaival élve: az ''őrangyal” munkássága akár dalba is foglalható. Mindenütt megjelenik, ahol szükség mutatkozik a tanácsaira, lelkes, odaadó munkájára. Magdi valóban sokat tett és tesz azért, hogy az Egység ajtajára ne kerüljön lakat. Sokat kínlódtak valamennyien, amikor még az áramot is megvonták tőlük, de minden esztendő végén elkészült a zárszámadás, az eredmények pedig önmagukért beszélnek.
- Örülni tudunk mi a mécsláng körül is -- mondja Magdi. -- Mindig azt üzentük a nagykikindaiaknak, hogy gyertek közénk vigadni, táncolni, színészkedni, verset mondani, muzsikálni. Így élünk mi, elárvult bánságiak, kéz a kézben, kar a karban.
" Az egyesület tevékenységéről már sokat olvastunk, most arra kérem, magáról mondjon el egyet s mást.
- Nem vagyok nagykikindai őslakos, Tóthfaluban születtem 1959-ben. Zentán tanultam, befejeztem a közgazdasági középiskolát, majd a bogarasi mezőgazdasági birtokon alapeszköz-könyvelőként kezdtem dolgozni. Megbecsültem a munkám minden óráját, de tudtam, másként is örömére lehetek a magyarságnak. Miután elkerültem Nagykikindára, ahol ,,elcsavarták a fejemet'', kezdetben nem találtam a helyemet. Kénytelen voltam több munkahelyet cserélni: voltam egy üvegesüzletben pénztáros, az ecetsavgyárban adminisztrátor, majd banktisztviselő, de végül az Egység megtalált engem, s onnan 17 esztendeje nem mozdulok.
" Egykoron boldogabb életet éltek az Egységben...
- Kevesebb volt a probléma, az anyagi gond. Amikor elkezdtem dolgozni, Balázs János volt az elnök. Lassan megszoktam a mindennapi, számomra cseppet sem fárasztó munkát, éreztem, hasznos tagja lehetek az egyesületnek. Balázs János után Kiss Lászlót választották meg az egyesület élére. Vele immár 15 esztendeje harcolunk a puszta megmaradásért, de sohasem rendezkedtünk be a vereségre. Ha itt-ott csikorgott a gépezet, Laci valahonnan mindig előteremtette a szükséges anyagiakat, én meg azt mondtam, nem állunk le, megyünk tovább. Nagy-nagy barátra, kedves munkatársra leltem Lepár Ferencben és a tőlünk Magyarországra szakadt Kátai Tiborban is. Remélem, Ferivel folytatjuk a maratoni futást a nyugdíjaztatása után is.
" Szervezőtitkárként a munkatársaival számos rendezvényt hívott életre. Az Egység kétszer szervezte meg a vajdasági amatőr színjátszók találkozóját.
- Elmondhatom, hogy eddig négyszer nyertük el a legjobb előadás díját, és több színészünket is dobogóra szólították. Megszerveztük a Durindót és a Gyöngyösbokrétát, valamint a bánsági szavalók találkozóját. Kossuth-táblát kapott a város magyarsága, kopjafát avattunk. De sajnos itt, a szórványban iskoláink magyar tagozatain egyre kevesebb a diák, az óvodákban alig hallani magyar szót. Az idén alakult pedagógusszervezetünket Pásztor Veráról neveztük el, aki a hatvanas években nagyon sokat tett a magyar nyelv megmaradásáért az egyesületben. A szervezet próbálja menteni a menthetőt, nem csüggedünk. Egyébként második mandátumomat töltöm a VMSZ községi tanácsnokaként. Dolgozom. Miről szólhatnék még? Sajnos, a szüleim eltávoztak az élők sorából, üres a családi ház. Az anyám emléke tovább él bennem. Ő varrta kézzel óvodás koromban az első népviseletemet, de az apám hangját is hallom: ''Tanulj, lányom, ne kelljen kapálnod!” De itt vannak a gyerekek, velem, velünk a ''magyar otthon”-ban. Ők is megtanulták, hogy céltudatosan érdemes csak dolgozni, munkálkodni azon, hogy a Bánságnak ebben a csücskében se sorvadjon el a magyar szó.