Az anya odakint üldögélt a mezőn, mellette újszülött csecsemője. A pici aludt, de hamarosan fel fog ébredni, és az anya olyan szegény volt, hogy még egy kis ingecskét sem tudott ráadni.
Szomorúan pillantott föl az égre, szürke felhők gomolyogtak odafönt.
- Ó - mondta, - esni fog, és semmivel sem tudom betakarni a picit! Bárcsak egy kis ingecske is esne az égből.
A felhők azon nyomban szétnyíltak, és a kék ég egy kis foltja bukkant elő.
- Éppen ilyen kék való gyerekingecskének - mondta az asszony, de alig nyitotta szóra a száját, a kék égdarabka az ölébe röpült.
Oly finom volt és oly vékony, hogy az asszony alig merte kézbe venni, de végül mégiscsak tűt, cérnát fogott, ingecskét varrt gyermekének a selyemfinom égdarabkából.
Amikor ráadta, a pici széttárta karját, és boldogan nevetett. Az asszony boldog volt.
- Milyen különlegesen kedves és jó ez a gyerek - mondták az emberek, akik megismerték, és szívesen ajándékoztak neki mindent, amire csak szüksége volt. És mindenki, aki csak a közelébe került, elfelejtette gondját-baját, és boldog volt.
Amikor a gyermek kinőtte égkék ingecskéjét, a szél fölkapta a kék égdarabkát, és visszavitte oda, ahonnan származott. Ettől kezdve a gyermek éppen olyan közönséges inget viselt, mint a többiek, goromba vászonból, az anyja a patakban mosta, és napon szárította meg.
Mivel azonban a gyermek egyszer egy darabka kék égből készült inget viselt, egészen különlegesen jó és szerencsés gyermekké fejlődött. Bármibe fogott is, minden sikerült neki. Vidám volt és pajkos, mint a többi gyermek, de sohasem okozott fájdalmat másoknak. Így aztán mindenki szerette. å maga persze mit sem tudott a csodáról, ami körülvette, réges-rég elfeledte égszínkék ingecskéjét.
Nőtt, növekedett, szép lány fejlődött belőle, majd boldog fiatalasszony. Hét gyermeke született, és mindegyik számára hullott az égből egy kék ingecske, melyet hordtak mindaddig, amíg csak ki nem nőtték. Ennek a hét gyermeknek ismét lettek gyermekei, és azoknak is lettek gyerekei és így tovább és így tovább...
Az emberek gyakran pillantanak föl a szürke, gomolygó felhőkkel borított égre, és a felhők néha szétnyílnak, és a kék ég egy kis foltja bukkan elő mögülük.
- Éppen ilyen kék való gyerekingecskének - mondják az emberek, és abban reménykednek, hogy a kis kék égdarabka valahol egy anya ölébe hullik, hogy inget varrhasson belőle kicsinyének.
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy közületek is többen viseltek picikorukban ilyen égszínkék ingecskét, ha most már nem is emlékeztek rá...
(Német mese nyomán)