Soha nem voltam beteges fajta. Talán éppen ezért ért derült égből villámcsapásként az idei év és az, amit magával hozott: egyik egészségügyi gond a másik után.
Az orvosok hosszú ideig azt sem tudták megállapítani, mi is a bajom. Március óta úgy éltem, hogy amikor az egyik panasz elmúlt, megjelent egy másik. Jó sok fehér köpenyessel hozott össze a sors az idén. Korábban szinte semmilyen tapasztalatom nem volt ilyen téren, csak az, amit másoktól hallottam: hogy az egészségügyi dolgozók ilyenek meg olyanok, és szinte csak azért léteznek, hogy megkeserítsék a betegek életét.
Nem mondom, hogy az elmúlt hónapokban nem találkoztam negatív példákkal: volt olyan, hogy a konzultáció után sírva távoztam a rendelőből, mert annyira megalázottnak éreztem magam. De azt is el kell mondanom, hogy ezekből az esetekből csak elvétve akadt egy-kettő. A tapasztalataim általánosságban sokkal jobbak — és most nem az egészségügy általános helyzetéről beszélek, mert abban szerintem mindannyian megegyezhetünk, hogy katasztrofális. Ha most leírnám, hányszor láttam vállalhatatlan stílusban egymással ordítozó betegeket a folyosókon, mert én voltam itt előbb, hogy mertél bemenni előttem, hányszor veszekedtek a páciensek hangosan az ápolókkal, az orvosokkal, mert már itt állunk órák óta, és semmi nem történik...
És hányszor gondoltam ezt magam is. Volt olyan, hogy öt-hat órát vártam az orvosomra, csak hogy egy eredményt megmutathassak neki. És dühös voltam, úgy gondoltam, hogy majd most jól megmondom neki, mert biztosan szándékosan várat meg, biztosan kávézik valahol a nővérekkel... Aztán megjelent, karikákkal a szeme alatt, fáradtan — és elpárolgott a haragom. Mert rajtam kívül még legalább öten vártak rá, és hiénaként, egyszerre támadtuk le a folyosón. Mindenki mondta a maga panaszát, ő pedig mindenkinek válaszolt. Türelmes volt, sőt, még mosolygott is...
Ezekkel a gondolatokkal nem szeretném az egészségügyi dolgozók bizonyítványát magyarázni, mert ez nem tisztem, és nem is hiszem, hogy rá volnának szorulva erre. Ráadásul — mint már említettem — én is tudom, hogy van, aki meg sem érdemli. De szeretném, ha legközelebb, mielőtt elkezdenénk kiabálni a másik beteggel, mert elénk állt a sorban, vagy az orvossal, mert nem tudott velünk annyit foglalkozni, amennyit elvártunk volna tőle, előbb gondolkodjunk el, vajon kinek a hibája az egészségügyi rendszer nem megfelelő működése: az egészségügyi dolgozóé, a másik betegé, vagy pedig a „bűnöst” valahol máshol, felsőbb körökben kell keresni?