Frissen és fiatalosan: a hetvenéves Szabó István

A közelmúltban ünnepelte Szabó István, Pista bácsi, a csókai asztaliteniszklub megalapítója hetvenedik születésnapját. A Csóka Asztaliteniszklub nagytermében megtartott ünnepségen barátok, ismerősök, egykori ellenfelek, játékosok és edzőtársak köszöntötték a csókai asztalitenisz alfáját és ómegáját. Szerkesztőségünk is sok boldogságot, jó egészséget kívánt Pista bácsinak, s egyúttal kihasználtuk az alkalmat, hogy elbeszélgessünk az ünnepelttel pályafutásáról, edzői hitvallásáról, sikereiről.
Bajnokcsapatot Csókán!
- 1937-ben születtem Nagybecskereken, a Vasutas Labdarúgóklub futballpályája mellett. Már gyermekkoromban imádtam a sportot, kosárlabdáztam, futballoztam, majd megismerkedtem az asztalitenisszel is. A legjobb barátom édesapja rendszeresen vásárolta a különféle sportújságokat, így én állandóan tájékozódtam a sporteredményekről, majdnem minden világcsúcsot fejből tudtam, követtem az Európa- és világbajnokságokat egyaránt. A negyvenes évek vége felé kóstoltam bele az asztaliteniszbe, s már több mint hatvan éve benne vagyok. A sport volt mindenem, 1959-ben már diplomás edzőként a világbajnok Harangozó Vilmos mellett dolgoztam, aki tehetségesnek tartott és kinevezett a felnőtt válogatott segédedzőjének. Óriási lehetőség volt számomra, hogy egy világbajnoktól tanulhattam. Rengeteg kitűnő játékost edzhettem generációkon keresztül, így például Karakašević, Šurbek, Korpa István, Csordás, Stipančić is mind a tanítványaim közé tartozott. 1963-ban kerültem Csókára, megalakítottuk a klubot, s azonnal jöttek az első eredmények. Korábban nem működött Csókán asztaliteniszklub, s emlékszem, az emberek kérdezték, ki is az a Pista bácsi - idézi fel a múltat.
Az 1963-ban alapított Csókai Asztaliteniszklubban a kezdet kezdetén nemcsak az edzéseket irányította, hanem a klub mindenese volt, leveleket írt, de még útvezetőként is tevékenykedett. A labdarúgópályánál levő, alacsony öltözőbe asztalitenisz-asztalokat szerzett, s a gyerekekkel órákig püfölte a kaucsuklabdát. Játékosként az I. ligában a nagybecskereki Banat színeiben játszott, még a világbajnok Dolinar ellen is, Granićtyal pedig párosban Vajdaság bajnok volt. Az akkori generációhoz tartozott Pista bácsival együtt Melegi és Nišavić is, s ez a kitűnő csapat nagy értéket képviselt a nagy Jugoszláviában. A jugoszláv női asztalitenisz Pista bácsi megjelenése előtt nem tartozott Európa élvonalába, a legjobb játékosunk a világranglista közepe táján foglalt helyet. Tíz évig irányította a jugoszláv női ifjúsági asztalitenisz-válogatottat, s ez idő alatt kétszer - először 1975-ben, majd az újvidéki Eb-n - is aranyérmet nyert. Az említett sikereknek köszönhetően a női asztalitenisz elindult a fejlődés útján.
- Eltökéltem, hogy mindent megteszek azért, hogy a Csóka országos bajnoki címet nyerjen. Az egyik edzés előtt azt mondtam a gyerekeknek: úgy készüljünk, hogy országos bajnokok leszünk. Az akkori klubtitkár, Bicók Péter elcsodálkozott kijelentésemen, s viccesen megjegyezte: biztos, hogy a Pista nem hibbant meg?! - mondja nevetve.
Edzés pirkadatkor
S bizony, Pista bácsi nem hibbant meg, mivel a csókai csapatból országos bajnokot csinált. Olyan nagy asztalitenisz-központok mezőnyében, mint amilyen Zágráb és Ljubljana, négy országos bajnoki címet szerzett a Csóka együttesével.
- Én vezettem be először Jugoszláviába a reggeli edzést, ami fél hatkor kezdődött. A korai edzéseknek köszönhetően nem tudott legyőzni bennünket senki, a kitartásnak ugyanis, a technikai képességeken kívül, óriási szerepe volt az eredmények alakulásában. Kétszer-háromszor gyakoroltunk naponta, a legkitartóbbak voltunk az egész országban. Az edzőnek először önmagát kell legyőznie. Reggelente mindig mosolyogva vártam a versenyzőimet, s a kötelező vicc elmesélése után elkezdtünk melegíteni. Az edzésnek nem szabad unalmasnak lennie, egy edzőnek bő gyakorlattárral kell rendelkeznie. Nagyon gazdag és változatos edzéseim voltak, ami nem csoda, hiszen legalább ötezer edzésgyakorlat közül válogathattam. Például Németországban, Saarbrückenben egyszerre huszonnyolc asztalon tartottam edzést, ami máig rekordnak számít. Nagyon kifáradtam, de kibírtam, mivel állandóan tovább képeztem magam - vallja.
Szabó István a belgrádi Testnevelési Egyetemen (DIF) diplomázott, majd mindössze három vizsgája hiányzott ahhoz, hogy a Szervezési Egyetemen magiszteri címet szerezzen. Hitvallása szerint a tudatos munka sokkal többet ér a spontán munkánál. Szavahihető embernek tartották, szavainak mindig óriási értéke volt.
Majdnem gyalog Budapestről
A csókai csapat egyik legemlékezetesebb találkozóját Budapesten, a BEK elődöntőjében vívta, amikor a Statisztika ellen már 4:1-re vezetett a Pista bácsi által irányított csókai együttes. A találkozó előtt Pista bácsi megígérte: ha nyer a csapata, akkor gyalog jön haza Budapestről.
- Mérkőzéslabdánk volt, egy magas labdánál azonban az egyik néző elsikította magát, ez megzavarta Perkučint, s nem használtuk ki a lehetőséget. Így a Subotin, Palatinus, Király, Perkučin összetételű csapat a harmadik helyen végzett Európában, s valamivel később újra megismételtük ezt a sikert. Ha akkor nyerünk, valóban gyalog jöttem volna haza Budapestről, s ezt a lányok is tudták. Ötven éve edzősködöm, de egyszer sem csaptam be a játékosaimat, ígéreteimet állandóan betartottam. A motivációs lehetőségeket mindig megpróbáltam kihasználni, amellett hogy tudatosan dolgoztam.
Szerinte a személyes példa, a következetesség és a klubmunka a siker alapja. A klubba be lehet hozni a szorgalmat, a tudást, az egyéniséget, a munkát, az eredményeket, de nem szabad kivinni belőle semmit sem. A nagy család építését belül kell kezdeni. A klub az alap, amire építeni lehet, ahol a játékosok az első lépéseiket megteszik. Mindig figyelt arra, hogy a gyerekeknek személyes példát mutasson.
- Az edzőnek mindig percre pontosnak kell lennie. Egyszer volt egy segédedzőm, aki nem kettőkor, hanem negyed háromkor érkezett meg az edzésre. Mondtam neki, ezt így nem lehet csinálni. Ha a pedagógiai szabályokat pontosan betartod, akkor van gyerek, van siker, van munka, s ekkor támogatják is erőfeszítéseidet. Körülbelül negyven edzőt neveltem, akik világszerte öregbítették a csókai asztalitenisz hírnevét. Természetesen Vajdaság-szerte is rengeteg csókai edző tevékenykedik, így csókai edző dolgozik Horgoson, Törökkanizsán, Csókán és Zentán is, de a csókai egyesületből nőtt ki az asztaliteniszklub Tiszaszentmiklósón és Adán is. A klubban kell lennie egy belső konkurenciának is. Erre mondanék egy példát. Palatinus Erzsébet 13 évesen serdülő, ifjúsági és felnőtt országos bajnok is volt egy személyben. Iskolabajnokságunk alkalmával a felnőtt országos bajnokunk nem nyerte meg az iskolabajnokságot. Itt jutott kifejezésre a belső konkurencia, Palatinust az iskolabajnokságon Elizabeta Milevska legyőzte - emlékezik interjúalanyunk, aki gazdag életútja során előbb a csókai Jovan Popović Általános Iskolában tornatanárként tevékenykedett, majd a Vegyészeti Középiskola igazgatói funkcióját is ellátta.
Megújulva
Tanítványai rengeteg országos, Balkán-, Földközi-tengeri és Európa-bajnoki címet, érmet szereztek, de az egyik legnagyobb siker 1978-ban következett, amikor a Palatinus Erzsébet, Gordana Perkučin alkotta női páros a kínai világbajnokságon a hazaiakat verve bronzérmet szerzett Csókának és Jugoszláviának. Ezzel egyidejűleg Jugoszlávia tizenkét legjobb asztaliteniszezője közül öt csókai volt. A Palatinussal és Šurbekkal felálló jugoszláv válogatott megnyerte az európai Szuperligát, a döntőben a francia válogatottat verték a csókai általános iskola tornatermében 1800 néző előtt.
Csókát sem kerülte el az elvándorlás, így az éljátékosok a jobb megélhetés reményében más klubokba távoztak.
- Játékosaim nagy része a középiskola elvégzése után elhagyta Csókát, s távolabb keresett boldogulást. Először mérgelődtem mindezen, de aztán beláttam, hogy a nagyobb városokban mások a lehetőségek és megnyugodtam. Rájöttem, hogy meg kell újulni. Nekem ez sikerült, s ezért került ki ennyi jó játékos a kezem alól. Csóka asztalitenisz-fenomén volt, nagyon sok európai nagyvárosnál évekig jobb csapattal rendelkeztünk.
Pista bácsit nagyon sokan minden idők legjobb klubedzőjeként tartják nyilván. 1984-től 1986-ig a német Saarbrücken csapatánál tevékenykedett, ahol a női és a férficsapattal egyaránt országos bajnoki címet szerzett, a férfiakkal pedig még BEK-et is nyert.
- A játékosok megérzik, ki tud és ki nem, kiben lehet bízni és kiben nem. Akkoriban a német csapatnál játszott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Jan-Owe Waldner is, akivel korrekt viszonyt alakítottam ki. A tekintély a tudáson, a hozzáálláson alapul, erőszakkal nem lehet kivívni. Egyik alapelvem, hogy az embernek egész életében tanulnia kell, még most is új ismereteket szerzek Ormai László barátomtól, az edzők kézikönyvét gyakran forgatom, mert leállni soha sem szabad. Az asztalitenisz az életem, rengeteg barátot szereztem általa, sok gyereket térítettem helyes útra, s Csóka ma már az asztalitenisz védjegyének számít. Tanítványaimra nagyon büszke vagyok, alig várom, hogy túlszárnyaljanak, hogy nagyobb sikereket érjenek el annál, mint amit én értem el edzői pályafutásom során. Az igazi pedagógus számára felülmúlhatatlan érdem, ha a tanítványai túlszárnyalják.
A jövőbe kell nézni
Pályafutása elismeréseként Spartak-díjjal, Októberi díjjal, valamint a Jugoszláv Asztalitenisz Szövetség 50 éves fennállásának alkalmából Aranyplakettel tüntették ki, de a legnagyobb elismerést az emberek szeretete a számára.
- Határozottan jólesett, amikor idejöttek az emberek hozzám, gratuláltak és azt mondták, hogy megérdemelted az elismeréseket, Pista bácsi! Ekkor egy kicsit elérzékenyültem és úgy éreztem, nem dolgoztam hiába. A különféle kategóriákban több mint kétszáz országos bajnoki cím van a birtokomban, versenyzőim Balkán-, Földközi-tengeri, valamint Európa-bajnoki címeket értek el, de még világbajnoki érmeseim is voltak. Waldner mellett edzettem többek között Klampár Tibort, a romániai Ferenczit és néhány kínai válogatott játékost is. Az említett világsztárok elfogadtak, mert az edzésen mindenki a hozzá leginkább illő gyakorlatot kapta, tudtam, kinek melyik gyakorlat felel meg leginkább. Versenyzőimet szerettem, ha valami nem tetszett, megmondtam nekik, ugyanakkor én is megköveteltem, hogy ők is mondják el nekem panaszaikat, észrevételeiket. Egyszer edzés közben a klubvezetőkkel tárgyaltam, és nem nagyon figyeltem oda játékosaimra. Az edzés végén Palatinus megemlítette, hogy ez bizony nem volt jó edzés. Más örült volna, hogy lazsálhat, ők nem, ők elvárták a törődést, az odafigyelést.
Pista bácsi a Tisza-vidék szerelmese, imádja a Tiszát, s gyakran hódol kedvenc szenvedélyének, a horgászásnak. Emellett galambász is, kingeket tart, s már velük is sikerült országos bajnoki címet szereznie. Edzői pályafutásához hasonlóan hobbijában is igyekszik a maximumot nyújtani.
Nemrégiben a csókai általános iskolában a betonasztalokra hálókat szerelt fel, így az iskolás gyerkőcök elsajátíthatják az asztalitenisz alapjait. Pista bácsinak sikerült a gyerekekben újjáéleszteni a pingpong iránti szerelmet, sokszor még ő is beszáll egy kicsit játszani. Gyakran betér kedvenc klubjába is, ha tanácsot kérnek tőle, mindig szívesen segít.
- A legnagyobb dolog maga a klub. A fiatal edzőknek is mindig azt mesélem, hogy a legfontosabb megteremteni a klubot, a klub hangulatát, jelenét és jövőjét. A múltat csak az életképtelenek emlegetik, abból nem lehet megélni. Mindig a jövőbe kell nézni - fejezte be beszélgetésünket Szabó István, a csókaiak és mindannyiunk Pista bácsija.