Két nap alatt tizenkét előadó értekezett az asszonykonferencián. A Mozdulj! Petőfi! program keretében megtartott rendezvényen szó volt a szabadságharc főszereplőit támogató asszonyokról, honvédnőkről, színésznőkről, de a reformkori magyar társadalom női úttörőiről is. A cél az volt, hogy a lehető legszerteágazóbb módon értelmezzék a magyar nők társadalmi helyzetét és szerepét a XIX. században, hiszen az emlékév alkalmával nemcsak Petőfi Sándorra, de a reformkor asszonyaira, Szendrey Júliára, Laborfalvi Rózára, Teleki Blankára, Brunszvik Terézre, Prielle Kornéliára, Déryné Széppataki Rózára is egyaránt emlékezni kell.

Az 1848/49-es eseménysor egy nemzeti büszkeségre okot adó világ, mely az egész Kárpát-medencét összekovácsolta — nyilatkozta a sajtónak a nyitónapon dr. Czuczor Gergely történész, középiskolai tanár, aki arra világított rá, hogy milyen háttérből érkeztek azok a sikeres férfiak, akik a reformkort fémjelzik, és kik voltak azok az asszonyok, akik mögöttük álltak. Emellett bemutatta a Batthyány-kormány kiemelkedő személyiségeinek, minisztereinek az asszonyait. Mint mondta, történelemtanárként az a véleménye, hogy nincs kellőképp kutatva a nők szerepe a történelemben.

— Magyarországon középiskolában tanítok, és azt kell mondanom, hogy ott sem tudunk rájuk úgy kitérni, ahogy egyébként szerintem illene és kellene. Ahogy látszik a nők helyzetének változása a történelemben, úgy kell alakulnia a megítélésüknek az oktatásban is. Egyébként az egyik kedvenc témám a nők befolyásoló tényezője, mert akár az Árpád-háznak az utódlására gondolunk, akár bármely nagyobb történelmi eseményre, mindig megtaláljuk a hölgyek szerepét a háttérben, csak ezt előtérbe kellene hozni és ki kellene domborítani. A reformkor kiváló alkalom arra, illetve most a Petőfi körüli 200. évforduló kapcsán Szendrey Júlia, hogy az ő alakja révén a hölgyek fontos szerepét be tudjuk mutatni. Még mindig egy ilyen férfisoviniszta történelemszemlélet az, ami jellemez bennünket, ezen kell és lehet változtatni. Ezért kiváló alkalom erre ez a konferencia — mutatott rá Czuczor Gergely.

A kétnapos előadás-sorozatot Gulyás Adrienn, a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandája nyitotta meg, Jókai Mór és a női honvédek címmel. Nem véletlen a címválasztás, hiszen Jókai naplójában találhatóak azok a sorok, amelyek szerint a magyar hadtestben több nő is szolgált férfiruhában.

— Jókai több írásában is foglalkozik a honvéd nőkkel. Az első ennek kapcsán 1848. március 23-án az Életképekben jelent meg. A következő cikkét a Közlönyben teszi közzé, ebben írta meg Lebstück Mária rövid életrajzát. Naplójában szintén megemlékezik a honvéd nőkről. A fegyverletétel után írta meg az Egy bujdosó naplója című regényét, ebben is megemlíti honvéd nőket. A legterjedelmesebb szövege, mely honvéd nőkkel foglalkozik, Lebstück Mária kétrészes életrajza.

Gulyás Adrienn rámutatott, hogy Jókai Mór nem volt tévedhetetlen, a kutatások arra engednek következtetni, hogy ellentmondások is felfedezhetőek írásaiban, vannak dolgok, melyek nem stimmelnek. Ezek a sorok több helyen is megjelentek, a többi közt az összefoglaló írásában, az 1898-beli milleniumi kötetében: Bányai Júlia, Pfiffner Paula, Szentpáli Janka, Jagelló Apollónia és még többen igazi katonák voltak, fehér kezükkel fekete halált osztottak.

Dr. Katona Csaba az elhangzottakra reflektálva kifejtette, nyugodtan lehet kritizálni Jókait, az nem kegyeletsértés.

— Jókai személyét rendkívüli módon szeretjük, de az írásai sokszor laza kapcsolatot ápolnak a történeti valósággal. Az emlegetett Pfiffner Paula kapcsán pedig külön érdekességként említette, hogy Gyula városának szülöttje a haza melletti elkötelezettségét többször is bizonyította, végül a fogságban lett öngyilkos. Kutatások azt derítették ki, hogy az első számú foglalkozása nem az volt, hogy fegyverrel erősítse a honvédeket, hanem egyéb ösztönző módokat választott segítésükre. 

Dr. Katona Csaba a továbbiakban nem az 1848/49-es eseményekre koncentrált, hanem a reformkorra, konkrétan egy naplóíró leány, Slachta Etelka történetét vezette fel. Ő ugyanabból a családból származott, mint Slachta Margit, aki a XX. század kiemelkedő politikusa volt.

— A lengyel származású nemesi családban született ifjú hölgy tizenkét-tizenhárom éves korától grafomán volt, ami egy történész számára rendkívüli szerencse, mert elképesztő mennyiségű naplófeljegyzés maradt tőle. Slachta Etelka 1821-ben született Temesváron, ott dolgozott édesapja, Slachta Ferenc kamarai hivatalnokként, később a család átkerült Zomborba, majd Budára. Apja halála után édesanyjával a jobb megélhetés érdekében Sopronba költöztek. Etelka több nyelvet beszélt, naplója tele volt latin, német, olasz, francia idézetekkel. 1838-tól írt sorai egyre érdekfeszítőbbek, hiszen a soproni társadalom három rétegében mozgott: egyrészt a német anyanyelvű soproni polgárságban, másrészt a vármegyei nemesség körében, beleértve a főarisztokráciát, köztük Széchenyi Istvánt is, aki gyakran megfordult Sopronban. A legfontosabb, hogy abban az időben a katonák ott állomásoztak a városban, és velük különféle összejöveteleken találkoztak. A XIX. század a mai viszonyokhoz képest ingerszegény volt, így ilyen értelemben Etelka naplója egy páratlan társadalomtörténeti forrás, noha bejegyzései nem egy tipikus reformkori naplót jellemeznek. A reformkorból ilyen tartalommal más női naplóról nem lehet tudni. Társadalmi, irodalmi és más vetülete miatt is érdekes lehet, mégis sokan úgy vélekednek, hogy Slachta Etelka volt a reformkori Bridget Jones.

A résztvevők a konferencia első napján meghallgathatták továbbá dr. Tóth Eszter Zsófia történész és társadalomkutató előadását, aki 1848 centenáriumát foglalta össze női szemszögből, majd dr. Kovács Emőke történész értekezett a Balaton vidéki ’48-as hősökről. Dr. Czuczor Gergely történész a reformkor méltatlanul elfeledett asszonyairól beszélt, végül dr. Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész egy XIX. századi közép-erdélyi szakácskönyvet mutatott be két női sors érintésével.

A konferencia második napján Brunszvik Teréz magyar grófnőnek, az első magyarországi óvodák megalapítójának és Teleki Blankának, a magyar nőnevelés egyik úttörőjének a munkásságát mutatta be Antoni Rita újságíró, kutató, majd dr. Tamási Zsolt kutató, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója következett, akinek témája az 1848/49-es forradalom asszonyainak sorsa volt. Akik tettek és szenvedtek a szabadságért című előadásában arról számolt be, hogy a forradalmi eseményekben a nők részvétele hogyan került be a köztudatba. Kiemelte, fontos, hogy a mai kutatások eredményeiről a nagyközönség is értesüljön. Mint mondta, az elmúlt időszakban több kortársösszegzés is megjelent a témával kapcsolatban.

A gasztronómiatörténetben végbemenő folyamatok, a sok megjelent írott forrás vizsgálata máig sem eredményezett teljes tisztánlátást — emelte ki dr. Nagy Éva kulturális antropológus, aki a forradalmárok étkezési szokásairól és a korabeli szakácskönyvekről tartott rövid bemutatót.

— Az emberek táplálkozását a XIX. század közepén nagymértékben befolyásolta, hogy milyen társadalmi csoporthoz tartoztak. Megállapítható, hogy a forradalom előtt két teljesen különálló konyha létezett. Az egyszerű, évszakfüggő, éghajlatot és földrajzi helyet meghatározó paraszti konyha, valamint az egész évben különleges, távoli tájak alapanyagait is felhasználó, ritka ételeket is felsorakoztató, zárt körű arisztokratikus konyha. A polgárság megerősödésével létrejött egy új gasztronómiai irányzat, a polgári konyha, mely elegyítette a paraszti és az arisztokratikus tulajdonságait. A XIX. század legjellemzőbb szakácskönyvének a legtöbb kutató Czifray István 1829-ben kiadott Magyar nemzeti szakácskönyv című művét tartja, mely már kilenc kiadást megért. A XIX. század második felére a mindent elözönlő szakácskönyvek koráról mozaikszerű kép rajzolódott ki, a népéletről egyfajta korrajz bontakozott ki, mely szerint a szakácsmesterség általánosan összeolvad a háziasszonyi teendőkkel, a háztartásokban női elfoglaltsággá vagy inkább kötelezettséggé válik.

Dalos Tibor, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökségi tagja a szombathelyi kishuszárok hagyományőrzéséről számolt be, dr. Mezei Kinga rendező, színművésznő, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője Én tehát színésznő lettem címmel tartott előadást. A sort dr. Góli Kornélia dramaturg zárta a Forradalom a színházban című értekezésével.