home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az asszony beleszól
AGÁRDI Gábor
2014.06.25.
LXIX. évf. 26. szám
Az asszony beleszól

Hősnőnkből talán soha nem válik színésznő, ha tizenhat évesen nem kerül (gépírónőként) a Rádióélet szerkesztőségébe. A lap Rákóczi úton található irodájával szemben ugyanis az akkori Színművészeti Akadémia épülete állt. A fiatal lány gyakran bámulta a kapun ki-be sétáló színinövendékeket. Egy nap aztán úgy döntött, hogy maga is szerencsét próbál, és jelentkezett a felvételire. Könnyedén levizsgázott, és később gyakran megjegyezte: életének nem minden pillanata volt annyira egyszerű, mint a bizottság előtti szereplés.

Fónay Márta 1935-ben diplomázott, majd Thalia több, budapesti szentélyének ajtaján is kopogtatott. Ám 1942-ben — amikor karrierje felfelé kezdett ívelni — férje kérésére otthagyta a művészet világát. A sors kegyetlen játéka, hogy akiért lemondott vágyairól, eltűnt a második világégés zűrzavarában. Az alig harmincéves asszony még évekkel a harcok után is bízott benne, hogy párja él. Minden követ megmozgatott, hogy megtalálja, de hiába.

Miközben Magyarország újjáépült, ő is új életet kezdett. Úgy döntött, visszatér a színház és a film világába. A Janika című alkotás a háború utáni magyar filmgyártás egyik első nagy sikere, melyből Márta is kivette a részét. Alakja, vidám, közvetlen természete, megjelenése okán a rendezők beskatulyázták, és folyton az örök szomszédasszony, házmesterné, felvágott nyelvű asszonyság szerepét osztották rá. 1945-ben mindenki azt tanácsolta neki, hogy adja fel a reményt, és törődjön bele élettársa elvesztésébe, ám ő szerencsére nem így tett. Szerelme 1955-ben, tíz esztendő hadifogság után, lefogyva, erőtlenül ugyan, de hazatért. Az ötvenes években rendszerint kis szerepeket osztottak rá, ám vérbeli művész lévén ezekből a rövidke jelenlétekből is kihozta a maximumot. Az évtized végére a kor vígjátékainak elengedhetetlen „hozzávalójáva” lett. A Csendes otthon, a Dollárpapa, a Micsoda éjszaka, a Fapados szerelem és a Házasságból elégséges című népszerű darabok közös nevezője is Fónay Márta volt.

A mozgóképen kívül a színházat sem hanyagolta el. A hatvanas évek közepétől egészen nyugdíjba vonulásáig a Fővárosi Operettszínház megbecsült tagjának számított. Az operett olyan kikapcsolódás, amelytől felfrissül az ember. Igaz, ő ennek ellenére úgy érezte, hogy prózai darabokban van igazán lehetősége a szakmai és a személyes fejlődésre. Ezért volt boldog, amikor a Nemzetiben egy Molière-remeket vagy Shakespeare-drámát játszhatott. 1960-ban már nem kevesebb, mint kilenc olyan mű került a nagyérdemű elé, amelyben Fónay Márta feltűnt. Bár a direktorok nem kényeztették el, az mégis bizonyos, hogy a filmgyárban tisztelték és megbecsülték. Nem volt elégedetlen a kialakult helyzettel, ezért lelkiismeretesen állt helyt a deszkákon és a kamera előtt egyaránt.

Mindig elképzelte, hogy az általa megformált figura hogyan viselkedne a való életben: hogyan járna az utcán, hogyan nézné a kirakatokat, mit olvasna, hogyan enné a fagylaltot, miféle emberek lehetnének az ismerősei. Bármilyen furcsa, a próbákon bátortalanul viselkedett, ezért szüksége volt biztatásra, és arra, hogy olykor a fülébe súgják: jó az, amit csinál. 1969-ben talált rá élete első filmfőszerepe. Bár az Isten hozta, őrnagy úr! Latinovits és Sinkovits parádés szereplésének köszönhetően maradt emlékezetes, nem szabad megfeledkeznünk Fónay hibátlan alakításáról sem.

Fónay Márta mindig furcsa zavarba jött, amikor egy-egy bemutatóján a közönség nevetni, tapsolni kezdett. Úgy vélte, elsősorban az íróé a mulattatás érdeme. Ő pedig egy kissé szégyellte, hogy talán jobban szórakozott a szerepein, mint a nézők.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..