home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Az arany középmezőnyben
Tóth Tibor
2013.07.24.
LXVIII. évf. 30. szám
Az arany középmezőnyben

A Zenta labdarúgói 12 győzelemmel, 8 döntetlennel és 10 vereséggel a 7. helyen zárták a II. liga vajdasági csoportjának küzdelmeit. A terv általában az első öt közé való kerülés, és ettől mindössze egy pont választotta el a Tisza-parti sárga-kékeket. Özvegy Józseffel, a Zenta Labdarúgóklub titkárával az elmúlt idényről, a felkészülésről és a messze földön híres zentai utánpótlásról beszélgettem el.

— Nehéz bajnokság van mögöttünk, hiszen a ligából nem kevesebb mint öt csapat esett ki, és ez jócskán megnehezítette az együttesek dolgát — kezdi az értékelést Özvegy. — Állandóan a 4—6. hely körül mozogtunk, egy esetleges hazai vereséggel azonban a 10. helyre csúsztunk volna, s akkor már a kiesés ellen kellett volna küzdenünk. Minden csapat igyekezett a hazai mérkőzéseit megnyerni, s ebbe a bíráskodás is egy picit besegített. Máskor sokkal több pontot szereztünk vidéken, az idén tavasszal azonban csak nagyon keveset, mindössze ötöt. A hét hazai meccsből ötöt megnyertünk, kétszer döntetlent játszottunk és egyszer sem kaptunk ki tavasszal a saját közönségünk előtt. A mezőny rendkívül kiegyenlített volt, a 3. helytől és a még bennmaradást jelentő 11. helytől is 5-5 pont választott el bennünket. Ebben a ligában nincsenek sem megbeszélt, sem előre lefutott meccsek, itt szinte bárki bárkit legyőzhetett. Ezért is volt jó elkerülni a vajdasági és a szabadkai ligából. Az első ötbe kerülésen kívül az volt még a célunk, hogy minél szebb focival rukkoljuk ki. Az idén elég fiatal csapatunk volt, a kiegyenlített erőviszonyok miatt nagy nyomás nehezedett rá, és ekkora teher alatt a fiatal játékos vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul játszik. Például a tavaszi idény legjobbja, a pancsovai Dinamo ellen itthon 2 : 0-ra nyertünk, de nyertünk a kiesés ellen harcoló Palics ellen is (2 : 1), habár azon a találkozón a tópartiak sokkal jobbak voltak.

* Ez az a liga, amelyben már megfelelő feltételek állnak a csapatok rendelkezésére.
— Szerbiában a II. ligánál kezdődik a foci. Nem nézek én le más ligákat sem, de itt megfelelő az infrastruktúra, kitűnőek a pályák, normális környezetben fogadnak minket, meccs után gratulálunk egymásnak, és barátilag ki is kísérnek bennünket. Ebben a ligában megfelelő körülmények között lehet kulturált focit játszani, a mi stílusunknak megfelelően, hiszen a Zenta sohasem erőfocit demonstrált. Az alsóbb ligákban viszont volt rá eset, például Harasztiban (Rastina), hogy a megszerzett pont után csak rendőri kísérettel juthattunk el az autóbuszunkig, két kétméteres játékost le kellett igazolnunk ahhoz, hogy Szivácot, Bácsordast (Karavukovo), Őrszállást (Stanišić) túléljük egyáltalán. Ezek mindig is forró talajú pályáknak számítottak, az utóbbi időben pedig egyre forróbbak.

* Ki volt a Zenta csapatának a legmegbízhatóbb játékosa az elmúlt idényben?
— Živkov kapusunk volt a legjobb, rajta kívül Győri Attila és csapatkapitányunk, Bojan Kakas is. Ő minden szempontból megbízható, nem tud rosszul játszani, csak jól és még jobban. A Svédországba távozó játékosunk volt az utolsó három idényben a legmegbízhatóbbak egyike.

* A közönség mennyire látogatja a Zenta meccseit?
— Nem lehetünk elégedettek a nézők számával. Nem is nagyon nézik Szerbiában a hazai focit. Ez a hanyatló színvonallal és a különféle külföldi mérkőzésekhez való könnyebb hozzáféréssel magyarázható. Más sportágak nézettsége is csökkent, az emberek mintha érdektelenné váltak volna a sport iránt. Zenta nagyon eredménycentrikus. Ha jól játszunk, akkor ötszáz-hatszáz nézőnk is van, ha meg nem, akkor száz-kétszáz. Tehát a közönség érdeklődése és igényessége ösztönöz minket a még jobb és eredményesebb játékra.

* A II. liga küzdelmei augusztus 18-án kezdődnek. Felkészültek már rá?
— A felkészülést július 12-én kezdtük, öt héttel a bajnoki nyitány előtt. Eddigi edzőnk, Dragan Škorić családi okok miatt visszament Nagybecskerekre, mi pedig az adorjáni Tiszából visszahoztuk Branislav Bulatovićot, akivel korábban a legnagyobb sikereket értük el. Öt-hat játékosra nem tartunk igényt a továbbiakban, mivel a vártnál kisebb volt a teljesítményük, viszont leigazoltuk Matićot, Radišićet és Josimovićot a vajdasági ligából a II. ligába feljutott, de súlyos anyagi problémákkal küzdő törökbecsei Jedinstvóból, valamint Đukićot a Novi Sadból, korábbi játékosunkat, Popovot (Sloga Petrovac na Mlavi) és Šarenacot a zombori Radničkiból. Popov egy örökmozgó futballista, vele lehet játszani a focit, Šarenac pedig egy magas középhátvéd, olyan típusú játékos, amilyenre nagy szükségünk volt.

* Ebben a ligában is kötelezőek az ún. bonuszjátékosok. Van-e elegendő 19 évnél fiatalabb játékos a keretben?
— Két 1994-ben vagy ennél később született játékosnak kell lennie a kezdőtizenegyben. Rendszeresen szervezünk a fiataloknak focitábort, melyre egész Vajdaságból érkeznek tehetségek. Kiválasztunk közülük 2-3 bonuszjátékost, a mi serdülőcsapatunkból hozzáadjuk a három legtehetségesebbet, és máris hat bonuszjátékossal tudunk készülni a meccsekre. Valamikor a Tisza mente ontotta a tehetségeket, manapság pedig már gyerek is alig van. Annak idején Zentán négy klub működött, most pedig egy csapatnyi játékost nem tudunk összeszedni a városban. Nem az a lényeg, hogy nagy játékosok legyenek, sok pénzt keressenek, hanem hogy heti három-négy alkalommal sportoljanak, kiszellőztessék a tüdejüket, megmozgassák az izmaikat, hogy egészségesek legyenek.

* A Szerb liga nagyon erősnek ígérkezik, hiszen több nagynevű csapat is visszaesett ebbe az osztályba.
— Nevek szempontjából nagyon erős lesz, de hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt nem tudom. Úgy hallottam, hogy a Banatban és a Novi Sadban is nagy problémák vannak. Állítólag a jó anyagi hátterű pancsovai Dinamo bajnok szeretne lenni, a temerini Slogának mindig jó csapata van, s rajtuk kívül lesz még 8-9 csapat, mely a felsőházhoz fog tartozni, s persze lesznek olyanok is, akik a bennmaradásért csatáznak majd. Érdekes bajnokságot és még szebb focit várok, s remélem, az idén nem öt, hanem kevesebb csapat esik ki a ligából. Célunk a 2—5. hely valamelyikének a megszerzése — bennünket az első hely nem érdekel, az I. ligára nem lenne pénzünk, erre a ligára viszont megvannak a feltételeink. Ha meglennének a magasabb ligára való feltételek, akkor minden további nélkül vállalnánk, viszont az I. liga jóval drágább, és nem kapnánk sokkal többet vele. Nem hiszem, hogy például a vranjei Dinamo ellen több nézőnk lenne, mint például a Topolya ellen. Az I. liga akkor lenne érdekes, ha onnan azonnal továbbmennénk a Szuperligába, tehát oda már euromilliók kellenek, mi pedig kis közösség vagyunk. A II. liga kielégíti a mi ambícióinkat, igyekszünk minden mérkőzést megnyerni. Majd meglátjuk, mire lesz ez elég.

* Zentán mindig is kiváló volt az utánpótlásképzés. Hogyan szerepeltek a klub fiatalabb korosztályai?
— A serdülők és a pionírok is megnyerték a szabadkai minőségi ligát és selejtezőt játszottak a vajdasági minőségi ligába való jutásért, de vereséget szenvedtünk a zsigmondfalvai (Lukićevo) Mladost ellen, melynek főtámogatója a válogatott Zoran Tošić, a CSZKA Moszkva jelenlegi játékosa. Tošić Bambi néven egy focisulit üzemeltet, mely egymás után neveli ki a jó játékosokat. Mindkét korosztállyal továbbra is a selejtező megnyerése és a vajdasági minőségi ligába jutás a célunk. A fiatalokat Matók Róbert zentai testnevelőtanár vezeti. Nálunk az egész szakvezetés zentaiakból áll. Sok vidéki játékosunk van, mivel a szerb ligára nem tudunk annyi minőségi ligás hazai játékost nevelni, akkor legalább az edzők legyenek zentaiak. A kiskakasok a 4. helyen végeztek a szabadkai minőségi ligában. Velük Dušan Vukov foglalkozik, ő toborozza és szelektálja a gyerekeket. Itt az a lényeg, hogy megszerettessük a gyerekekkel a focit, hogy minél többen jöjjenek edzésre, s ebből a mennyiségből jön majd a minőség is. Az 1—4. osztályosokat Gordan Kolos irányítja, ő tanító bácsi az Emlékiskolában. Ők a több tornából álló Foci 7 nevű versenysorozatban tizennyolc csapat versenyében a 2. helyen végeztek a szabadkai Spartacus mögött — az egyik tornán le is győzték a szabadkaiakat —, egy szlovákiai nemzetközi tornán pedig, melyen az I. ligás nagyszombati Spartak megfelelő korosztályú csapata győzött, a 2. helyen végeztek. Vezettünk, majd az utolsó másodpercben kaptuk az egyenlítőgólt, a büntetőkkel pedig alulmaradtunk. Az első csapattól számítva a legkisebbekig összesen 120 igazolt játékosunk van, és ezzel a létszámmal elégedettek lehetünk. Kevesebb tehetséges gyerek van, mint régen, de tömegesítéssel és megfelelő szakmai neveléssel most is meg lehet találni és ki lehet nevelni a tehetségeket — zárta a beszélgetést Özvegy József, a Zenta Labdarúhóklub titkára.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..