home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az aracsi pusztatemplom hitünk és nemzetünk szent helye
Zséli Ágnes
2022.07.18.
LXXVII. évf. 28. szám
Az aracsi pusztatemplom hitünk és nemzetünk szent helye

A Délvidéki Háló Mozgalom szervezésében mintegy ötvenen vettek részt Az aracsi pusztatemplom hitünk és nemzetünk szent helye üzenetű zarándoklaton. A tizenhetedik alkalommal megtartott esemény a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően valósult meg.

Voltak, akik kisbusszal, személygépkocsival vagy éppen kerékpárral érkeztek a bánáti rónaságból kimagasló emlékhelyhez. Az óbecsei Szabó Tibor például a társával együtt 32 kilométert kerékpározott.

A törökbecsei Farkas Cseh Csilla a zarándoklat rendszeres résztvevője, aki minden alkalommal a csemetéivel érkezik.

— Mindannyiunknak fontos ez a csodálatos hely, mert lelki szabadságot, a hitünk és a magyarságunk megélését nyújtja, és tiszteletünket fejezzük ki azon őseink előtt, akik ezt a templomot megépítették.

— Nagyon különös itt, a romfalak között elmondani az imákat. Ezen a helyen másként, a szívünk legmélyéből fohászkodunk az Úrhoz — hangsúlyozta a muzslyai Palatinus Aranka.

A Kárpát-medencei Háló találkozóra és a zarándoklatra Vajdaság számos településéről érkeztek résztvevők, a többi közt Muzslyáról, Nagybecskerekről, Zentáról, Magyarcsernyéről, Töröktopolyáról, Adáról, Törökbecséről és Óbecséről is.

— A zarándoklat minden évben az összetartozásról szól — emelte ki Halmai Tibor fő szervező, a Délvidéki Háló Mozgalom vezetője. — Azért jövünk ide, hogy az együvé tartozás érzését növeljük a magyar keresztény közösségek tagjaiban.

A Délvidéki Háló Mozgalom által szervezett zarándoklat társalgással, valamint a törökbecsei Assisi Szent Klára-templomban megtartott szentmisével folytatódott, melyet dr. Horváth László bácsföldvári plébános celebrált.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..