home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Az álomházak tervezését időben kell kezdeni
Tóth Lívia
2019.04.18.
LXXIV. évf. 15. szám
Az álomházak tervezését időben kell kezdeni

Nyolc kategóriában összesen több mint nyolcvan általános és középiskolás diák vett részt Zentán a XV. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny vajdasági elődöntőjén, melyet a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és az InGenium Alapítvány szervezésében tartottak meg.

A rendezvény elsődleges célja, hogy az informatikát kedvelő diákoknak lehetőséget nyújtson a tehetségük kibontakoztatására. A fiatalok az oktató-, az alkalmazói, valamint a játékprogramok, a megépített (digitális) automata berendezés (hardver) és vezérlése (szoftver), a számítógépes művészeti programok, a számítógéppel támogatott tervezés, az animáció és a WEB kategóriában mérhetik össze tudásukat, felkészültségüket.


A kis tervezők a tanárukkal (a szerző felvétele)

A megmérettetést vállalók között volt Mészáros Gábor műszaki- és informatikatanár vezetésével a zentai Emlékiskola három tanulója, Király Ella, Ladócki Ádám és Pásztor Csongor is. Saját kategóriájában Ella az első, Ádám a második helyet szerezte meg, emellett mindhárman meghívást kaptak Szekszárdra, a verseny döntőjére. Az ottani I. Béla Gimnáziumba az egész Kárpát-medencéből érkeztek versenyzők.

— A tanulóknak önállóan, informatikai eszközökkel megvalósított terméket kellett létrehozniuk, melyet természetesen be is mutattak a szakmai zsűri előtt. Több kategóriában lehetett indulni, mi a számítógéppel támogatott tervezést választottuk. Szerintem mindhárom diák nagyon ügyes volt, amit az is bizonyít, hogy Szekszárdról értékes tárgynyereményekkel tértünk haza — hallottuk a tanár úrtól. Ezután hozzátette, az ötödikes és a hatodikos gyerekek számára nem kis próbatétel volt, hogy ki kellett állniuk ötven-száz ember elé, és prezentálni a munkájukat. — A verseny egyik alapkoncepciója éppen az, hogy el kell adniuk a terméket a zsűrinek, és ha „megveszi”, akkor jó pontszámot kapnak. Nyilván volt lámpalázuk az előadás közben, de ez is egy jó gyakorlat számukra, hiszen hozzá kell szokniuk a nyilvánosság előtti szerepléshez.

Szekszárdon Király Ella első, Ladócki Ádám második, Pásztor Csongor pedig harmadik helyezett lett. Mindhárman egy-egy épületet terveztek 3D-program segítségével. Mint megtudtuk, Ella első díjas munkája az Amerikai álomház elnevezést viselte.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..