Sok állatkedvelő van világszerte, de még többre lenne szükség. Erre emlékeztet minden esztendő október elején az állatok világnapja. Hiszen ha mindennap október 4-e volna, akkor sokkal több figyelmet fordítanának az ember legjobb barátjára, és talán nem kellene annyi ártatlan életet kioltani vagy nyomorúságos körülmények között tartani. Természetesen nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabadna elfeledkeznünk a bennünket körülvevő élőlényekről.
Az állatok világnapjának gondolata egyébként Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencián merült fel először. Az október 4-e pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..
A sütik kis méretű szöveges fájlok, amiket a weboldalak arra használnak, hogy javítsák a böngészési élményét. Az érvényes jogszabályok alapján tárolhatunk olyan sütiket a böngészéshez használt eszközén, amik létfontosságúak a weboldal működéséhez. Bármilyen más típusú sütihez az Ön beleegyezésére van szükség. Az oldal használatáról gyűjtött adatokat megosztjuk a közösségi média, marketing és elemző partnereinkkel, akik lehet, hogy ezt kombinálni fogják más adatokkal amiket Ön megadott nekik, vagy ők gyűjtöttek Önről azáltal, hogy a szolgáltatásaikat használta. Ez az oldal különböző típusú sütiket használ. Néhány sütit olyan külső szolgáltatások használnak, amelyek megjelennek az oldalon. Beleegyezése a következő tartománynevekre vonatkozik hetnap.rs
A létfontosságú sütik elengedgetetlenek a weboldal működéséhez. Olyan alapvető funkciókat biztosítanak, mint például a bejelentkezés, vagy kosárba rakás webáruházak esetében. A weboldal nem működne megfelelően ezen sütik hiányában.
A beállítás sütik lehetővé teszik, hogy a weboldal megjegyezze, hogy például milyen nyelven böngészi az oldalt, vagy hogy melyik régióból nézi azt.
A statisztikai sütik névtelen adatgyűjtéssel teszik lehetővé a weboldal tulajdonosai számára, hogy elemezni tudják a weboldal használatát.
A marketing sütik célja, hogy a felhasználókat több weboldalon keresztül kövessék. Ennek az a célja, hogy olyan reklámokat tudjunk megjeleníteni felhasználóinknak, amelyek relevánsak és érdeklik őket, és ezáltal értékesebbek a kiadóknak és külső reklám szolgáltatóknak.
het_nap_online_session
XSRF-TOKEN
A süti nyilatkozatunk utolsó frissítésének ideje: 2020.09.04.