home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Az alkotás szabadsága
Tóth Tibor
2022.10.04.
LXXVII. évf. 39. szám
Az alkotás szabadsága

Kalapács, üllő, fogó, tűzhely, szív, lélek, szeretet. A felsoroltak mind szükségesek ahhoz, hogy a kovácsmester alkothasson, és keze alól szebbnél szebb munkák kerüljenek ki. A szabadkai Kerpenizsán Ernő az Interetno Fesztiválon mutatta be a kovácsmesterség egy szeletét, sőt, az érdeklődők bele is kóstolhattak a szakmába, és megfoghatták a kalapácsot, üthették az üllőt.

Kovácstüzet először az egykori Zorka vegyi üzemben látott, és azonnal rabul ejtette, hiszen saját maga győződött meg arról, hogy a vasból mennyi minden készíthető. Több mint húsz évvel ezelőtt az öreg kovácsmester, akit Ernő a nagykalapácsot fogva követett, azt mondta: Szakmát tanulj, fiam, azzal sosem halsz éhen! Ez a mesterség nagyon nehéz, piszkos, a hátad, a lábad és a szemed sokat fog fájni, de az általad készített tárgyról mindig eszébe jutsz a vásárlónak. Amit egyszer kikovácsolsz, az megmarad örökre, túléli a kovácsot is! Ernő megfogadta a mester tanácsát, és ma már a kezei közül kikerülő munkáinak csak a képzelet szabhat határt. Mutatja a ládát, benne a kovácsoltvas rózsaszálat és a kovácsszöget, melyhez néhány sort is fűz: a láda olyan szakadt, amilyenek mi vagyunk, a benne lévő kovácsoltvas rózsa üzeni, hogy a párod iránti szereteted sosem hervad el, a kovácsszög pedig a hűséged jelképezi.


Kerpenizsán Ernő (a szerző felvétele)

— A kovácsszakmát hivatásként élem meg. Nagyon nehéz, melegben kell dolgozni, viszont lenyűgöző, hogy egyetlen darab vasból mennyi minden készíthető. A szívtől kezdve a rózsán át a különböző motívumokig bármit meg lehet csinálni belőle. Mivel a szakmám lakatos, ezért először kapukat és garázsokat készítettünk, majd szabadjára engedtük a fantáziánkat, és munkáinkba különböző formákat, kisebb-nagyobb karikákat, kockákat vittünk bele. Feleségem gyakran említi, hogy bárhol jár a városban, megismeri a munkáim, mert van bennük valami, ami csak rájuk jellemző, én viszont nem tudom megmondani, mi az, ami megkülönböztet a másiktól. A kovácsmester azért üt néhányat az anyag mellé, az üllőre, mert akkor találja ki, mi lesz az anyagból. Nálam is az ötletek gyakran alkotás közben születnek meg, kezdéskor nem biztos, hogy tudom, milyen lesz a kész termék. A kovácsoltvas rózsa ötlete csak úgy jött, és bevált, hiszen amiben az emberek fantáziát és szeretetet látnak, azért nagyon hálásak tudnak lenni. Jó érzés, amikor munkánkkal más embereknek örömet szerzünk, ez nekünk is pluszenergiát ad — mondta a kovácsmester, majd hozzátette, hogy a régi kovácsmesterek közül már nagyon kevesen élnek, így a valódi kovácsolást igen nehezen lehet elsajátítani, mert nincs kitől.


Kovácsolás az Interetno Fesztiválon (Hodolik Boglárka felvétele)

Az Ermedano nevet viselő vállalkozás másfél hónapja működik. A nagyközönségnek fesztiválokon, falunapokon és egyéb rendezvényeken mutatkozik be, néhány hónapon belül pedig elkészül a galéria, ahol az érdeklődők megtekinthetik a remekműveket. Az alkotások a természetet jelenítenék meg, az élővilágot fém segítségével mutatnák be, aminek egyik példája a rendkívüli népszerűségnek örvendő kovácsoltvas rózsa. Az erkélyekre felfutó szőlőfürtök és levelek is megjelennek az alkotásokban, de hegedű, cselló is készül fémből, sőt, a mesterek a kovácsoltvasat szívesen kombinálják fával, és különféle bortartókat, borszekrényeket is létrehoznak. Emellett lakatosmunkával is foglalkoznak, kapukat és teherautókat hegesztenek, különféle javításokat végeznek, hiszen kizárólag a művészi vonalból nem tudnának fennmaradni. Egy régi kovácsmester intelméhez tartják magukat, aki azt mondta: fiam, legyen inkább öt-hat csapod, amely csöpög, mint egy, amely folyik, mert csak így lehet megélni!


Láda, a kovácsoltvas rózsával (Apró József felvétele)

— A fesztiválokon általában a kis szerencsepatkók iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet, melyeket 400—600 dinárért árulunk, de keresettek a szerencseszívek és a kovácsoltvas rózsák is, melyekért 2999 dinárt kérünk. Dísztárgyaink közé tartoznak még az egymásba borulva szívet alkotó rózsák és egyéb hasonló alkotások, melyeket időszakosan vásárolnak az emberek. Gyakran díszítünk kávézókat és fodrászszalonokat is. A kínaiak sajnos erre az üzletágra is veszélyesek, de szerencsére vannak, akik megbecsülik a kézzel készített termékeket, mert tudják, azokban szívünk-lelkünk benne van. A visszajelzések feltöltenek bennünket, és még nagyobb kedvvel, szenvedéllyel, odaadással alkotunk. Ha jó a kedvünk, és érezzük, milyen sokan állnak mögöttünk, akkor könnyebb alkotni, és képesek vagyunk egy nap akár tizenöt rózsát is elkészíteni. Olyan napok is előfordulnak, amikor hiába forgatjuk, verjük, szabjuk a vasat, a kívánt forma sehogy sem akar megszületni. Ekkor félretesszük, és másnap rövid idő alatt napvilágot lát az alkotás. A hagyományos vonal megtartására törekszünk, ezért nem használunk újabb gázkazánokat. Minőségi koksz nálunk nincs, ezért külföldről vagyunk kénytelenek beszerezni. A hagyományos vonal magában foglalja a közösségi rendezvényeinken való megjelenést, ahol élő kovácsolással mutatjuk be az érdeklődőknek, hogyan születnek a termékeink. A szüret és a terménybetakarítás idején főleg szőlővel kapcsolatos munkákat készítünk, karácsony körül az ünnepkörhöz kötődő tárgyak szerepelnek kínálatunkban, majd jön a szerelmesek napja, utána a nőnap, tehát az élet mindig adja az újabb témákat — mondta Ernő, és kiemelte családja támogatását, hiszen nélkülük mindez nem jöhetett volna létre.

Kerpenizsán Ernőt és munkáit az októberi topolyai Szármafesztiválon láthatják az érdeklődők, ahol a kovácsolást is kipróbálhatják.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..