Az agyrothadás egyébként nem hivatalos orvosi diagnózis, ám nagyon is valóságos jelenség. A túl sok képernyőidő kihat a figyelmünkre, a tanulási képességeinkre, a memóriánkra, az érzelmek szabályozására és a társas működésekre, nő a stressz, az érzelmek könnyebben kibillennek. Nehezebb az információk rendszerezése, a problémamegoldás, a döntéshozatal. A tünetek kísértetiesen hasonlítanak az időskori kognitív zavarokra, amikor gyengül a rövid távú memória, változik a személyiség, csökken a szociabilitás és romlik a döntéshozatal. Mindez azért történik, mert a folyamatos görgetés passzívvá teszi az agyat és a testet. A pihenés, a társas élet és a mentálisan megterhelő feladatok háttérbe szorulnak, és órák telnek el azzal, hogy üresbe tesszük az agyunkat, és olyan agysorvasztó videók villognak előttünk, amelyek 99 százalékára fél óra múlva már nem is emlékszünk.

Vajon mi történik egy mesterséges intelligenciával, melyet ugyanezeken a tartalmakon tanítanak? A közelmúlt kutatásai szerint pontosan ugyanaz, mint velünk, csak gyorsabban és látványosabban. A Texas A&M, a University of Texas at Austin és a Purdue Egyetem kutatói úgy döntöttek, utánajárnak, hogyan reagál egy modern, nagy nyelvi modell, ha nem tudományos cikkeken és könyveken, hanem több millió közösségi oldalas poszton tanul — a rövid, hangzatos, értelmetlen, click bait, rage bait, rengeteg reakciót generáló tartalmakon.

Az eredmény annyira emberi lett, hogy ettől még egy robot is elszégyellné magát. A modellek érvelési képessége romlott, a hosszabb összefüggéseket egyre nehezebben értették meg, gyakrabban hagytak ki fontos lépéseket, és még az etikus döntéseik következetessége is csökkent. Olyan volt, mintha egy olyan fáradt diákot feleltetnénk, aki egész éjjel videókat nézett. Akinél tehát valahol ott van a tudás, csak éppen nem ugrik be a válasz. Ami pedig igazán meglepő, az az, hogy mindezt nem sikerült teljesen visszafordítani. A kutatók később megpróbálták jó minőségű adatokkal rendbe tenni a modelleket, de azok már nem tértek vissza eredeti állapotukba. Mintha a zajos tartalom egy kicsit beléjük égett volna. Mintha kirothadt volna az agyuk. Az eredmény alapján úgy tűnik, hogy az MI-rendszerek ugyanúgy, ahogy az emberek is, megszokják és átveszik azt a gondolkodási mintát, amelyet fogyasztanak, és ez a minta később csak nehezen írható felül.

Ha próbálunk párhuzamot vonni a saját életünkkel, elég gyorsan kiderül, hogy az agyrothadásnak létezik egy olyan közös pontja, amely összeköti az embert és a gépet. A korlátlan online tartalom csökkenti az emberi agy, illetve a modell „agyának” képességét, hogy hatékonyan működjön. A gyerekek és a tinédzserek a legveszélyeztetettebbek, hiszen az ő agyuk még fejlődik, de ez megér egy ennél jóval hosszabb írást is. Az MI-rendszerek helyzete pedig hasonló: ami fejlődés közben éri őket, az mély és kitörölhetetlen nyomot hagy bennük.
A jó hír számunkra, hogy a baj megelőzhető — az embereknél digitális detoxszal, szünetekkel, időkorlátokkal, több valódi élménnyel. Az MI-rendszereknél sokkal könnyebb, egyszerűen csak nem hülyeségekkel tanítjuk őket. Ha tiszta, értelmes tartalmat kapnak, a gondolkodásuk is tisztább lesz. Ha viszont mindent rájuk öntünk az internet legsötétebb bugyraiból (TikTok, Instagram, Facebook), akkor senki se lepődjön meg, ha elbutulnak.