Az agyag
Gyurkovics Virág
2014.11.12.
LXIX. évf. 46. szám
Az agyag

A 35. TAKT (Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor) nyári művésztelepén készült alkotásokból nyílt kiállítás pénteken a Temerini Tájházban. A műhelymunkában részt vevő mintegy harminc fiatal alkotó számára az idén nem tematikai, hanem technikai megkötés mutatott irányt. Az ifjú képzőművészek tehát — amellett, hogy sajátos stílusukban, illetve a hozzájuk legközelebb álló eljárással alkottak — felfedezhették az agyag sokoldalúságát is.

Az így született szobrokat, domborműveket és kisplasztikákat mutatták be az őszi tárlaton.
Az alábbiakban a kiállításmegnyitó egy szemelvényét olvashatják.

Nézed, tűnődsz rajta. A színe akár a föld, mely gyerekkorod óta körülvesz. A szaga, akárha egy mély barlangban vennél nagy levegőt. Szinte érzed rajta az idő örökkévalóságát. Egyszerre friss és öreg, nyers és mégis mintha a világ minden tudását magában foglalná. Még nem tudod pontosan, mi lesz belőle, de szeretnéd kiszabadítani abból a geometriai tömbből, amelybe belepréselték.

A kezedbe veszed. Gyúrod, gyurmázod. A tapintása, mint egy hideg kéz. Próbálod felmelegíteni, hogy a tenyeredbe simuljon, érezd a jelenlétét. Beleolvad. A lehetőségeit keresed. Ismerkedtek. Kóstolgatjátok egymást, te az adottságait, ő a türelmedet. Barátkoztok. Kíváncsi vagy, ő is. Formálnád, hogy olyan legyen, amilyennek te szeretnéd. De nem sikerül, ő nem akarja.

Dühös leszel. Földhöz vágod, eltorzul. Nézed. Így, tökéletlenségében még jobban tetszik. Kér, hogy újra próbáld meg, viszont az ő nyelvén, akkor engedékenyebb lesz. Te is akarod. Fölemeled, leporolod. Előbb a torzulást javítod. Visszaformálod, mintha semmi nem történt volna. Jó ez az illúzió. Pedig mindketten tudjátok, hogy nem volt egyszerű. Most már alázatosabb vagy, ő is megadja magát.

Hagyod száradni. Ahogyan a nedvesség elpárolog, úgy veszik ki belőle az ellenszegülés is. Mintha beletörődne abba, amivé vált, amivé alakítottad. Kiégeted. Szilárdságában is kitapintható minden ellenállása, melyet végül elsimítottál. A végeredményt nézve tanít, emlékeztet, és ettől talán egy kicsit jobb ember leszel.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..