,,Állok,
S hirtelen megértem,
Hogy te, Mélységes Éjszaka,
Veszel körül engem és játszol velem,
S most meg vagyok döbbenve...
Lélegzeted hatalmába kerít.
S a mérhetetlen, távoli ünnepélyességből
A te mosolyod hatol belém.'
(Rainer Maria Rilke: A Mérhetetlen éjszaka)

Észre sem vettük, úgy lopódzott közénk, sunyin, állhatatosan, néha makacsul åfelsége, az Abszolút Moralista és Kritika. Mindenütt ott van: az újságokban, a folyóiratokban, a röplapokban, a rádióban, a televízióban, az interneten, az utcán, a lakásban, az agyakban, a családban - nem jó, nincs többszólamúság, hiányzik a pluralizmus, ha meg éppen van, akkor sem jó, mert nem jó, ami meg jó, tulajdonképpen az sem jó. Semmi sem jó. Nem jó és kész.
Általános jelenségről lévén szó, észre sem vettük, hogy bizony itt kopogtatnak az ajtónkon, s mindenütt ott vannak, akárhogyan is igyekszünk szabadulni, nem tudunk tőlük. Nem olyan nagy baj ez, hiszen emberek milliói művelik - elvégre valamiből meg kell élni - nálunk, ebben a térségben, amit vagy Vajdaságnak, vagy Délvidéknek nevezünk - vérmérséklet és filozófiai felfogás kérdése -, s ez végül is, szerény közösségünkre levetítve, nem is egy nagy szám, hiszen hivatásos művelői legfeljebb háromszázan lehetnek. Lássuk be, ez elenyésző, még ha nagyon szigorúan bánunk is a matematika tudományával - legfeljebb 0,01 százalék. Bár művelői kegyetlenül gyűlölik és utálják egymást, valahogy úgy vannak vele, mint a férfi a nővel, vagy fordítva: se vele, se nélküle - édes testvérek ők, bizony. Végül is érthető, nincs is ezzel semmi baj, hiszen ha nincs kritika, nincs válasz sem, ergo: munka sem, meg előrelépés sem, s akkor bizony nem jó az, hogy jó, meg nem jó, hogy nem jó... Nem jó, na - és kész.
Habár kicsiny ez a létszám, művelői meglehetősen tág teret fednek - s ez szinte felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan számomra -, hiszen ha jobban körülnézünk, itt vannak a filozófiai és politikai paletta egészének képviselői: a vég nélkül üvöltők és követelődzők, aztán a rágalmazók meg az örök pesszimisták, hogy a sort végül is a kifinomult entellektüelek zárják, s a maguk türelmes, választékos módján elmagyarázzák, hogy bizony nem jó, nem jó, nagyon nem jó... Közösen elmagyarázzák hát, hogy számukra mi a morál.
Leülök az asztal mellé, a reggeli friss kávéval a kezem mellett. A saját jól felfogott érdekemben hónapok óta kerülöm a televíziót, hogy szabaduljak legalább ettől a behatástól, s lám, miben lelem magam: amikor olvasni kezdek - bármit -, hirtelen csak dobpergés zavarja meg a friss kávé élvezetét. Körbe nézve azt tapasztalom, hogy apró, dühös, elégedetlen, durcás paradicsomemberkék hullámozva menetelnek felém, táblákkal a kezükben, amelyen ott a nagy kinyilatkoztatás: MORÁL. Pedig jól kialudtam magam, nincs tehát semmi baj, a nap is süt. Szép napunk van, jó reggelt! Miközben ezen kapom magam, s nem tudom hová tenni az egész jelenetet, megpróbálok az újság fölé hajolni, hogy elmélyedjek benne, hirtelen a táblák lengeni kezdenek, s már hallom a varázsszót: nem jó, nem jó, nem jó, morál, morál... És így: körbe-körbe.
Úgy látszik, ez az új ordó - a novus ordo saeculorum - az idők új rendje - s belátom, van is benne némi igazság, hiszen nem véletlenül van az egydollároson is rajta. Tehát természetesen normális az, hogy moralisták hada mondja el: egy adott dolog, lett légyen az bármi, tulajdonképpen miért is nem jó, miért is nem morális. Ha netán kételkedni kezdenék a morálban - ami már így maga is kissé zavaró -, felteszem magamban a kérdést, hogy: ,,Rendben, de mihez képest?', akkor hirtelen kérés nélkül, önként jönnek a szakértők, akik majd jól megszakértik a dolgokat, s türelmesen elmagyarázzák - természetesen külön hangsúlyozva, többször nyomatékosan felhívva rá a figyelmet -, hogy ezt merő önzetlenségből, a közösség érdekében teszik (no, meg a honoráriumért vagy a presztízsért, vagy ki tudja, miért - by the way, ahogy az angol mondaná). Hogy ez azért nem jó, mert... Mert nem jó és kész. Legfeljebb hozzáteszik, hogy mert nem morális. Arról egy árva szó sincs, hogy akkor hogyan is kellene az adott dolgot csinálni... Ha ezek után is cseppnyi kétség marad bennem, jönnek a Jogemberek, akik a szakértőkhöz hasonlóan bükkfanyelven elmagyarázzák, hogy nem lehetséges, ez, kérem, kivihetetlen, mert hát sajnos nem lehet és kész... És tessék: ott vagyunk, mint az elején: válasz és útmutatás nélkül. Közben a táblák és a dühös paradicsomemberek csak nem akarnak eltűnni.
Ezerrel folyik hát a keresztes hadjárat, s az Abszolút Moralista tesz róla, hogy mindig és minduntalan elmondja, belénk sulykolja, hogy szerinte mi nem helyes, hogy szerinte mi a nem jó, hogy szerinte mi nem morális.
Akkor nyugodtam meg, amikor pár hete az Abszolút Moralista és Kritika egy kifejlett példányával személyesen is találkoztam Pesten, amint hevesen elmagyarázta, hogy å bezzeg egész életében tisztességesen és becsületesen dolgozott, hogy lám, mennyien nem így tesznek, meg különben is szerinte államosítani kellene Magyarországon, mert nem jó ez a vad kapitalizmus meg a globalizmus, meg milyen csúnya dolgok mennek ott végbe nálunk, a Délvidéken, stb. Murphy tréfálhatott meg, mert ügyetlenül tettem az asztalra a poharamat, s a vörösbor szétfolyt a nadrágomon. Nem tudtam hirtelen mit mondani, s hogy másra tereljem a témát csak ennyit válaszoltam: ,,Ó, igen, úgy látszik, mindannyian az ördögéi vagyunk...'