Autó nélkül az érettségi bálra
Kartali Róbert
2022.06.17.
LXXVII. évf. 24. szám
Autó nélkül az érettségi bálra

A statisztikák szerint Szerbiában évente mintegy száz fiatal veszti életét közlekedési balesetben, az érettségi bulik időszakában észrevehetően meg is növekszik a szerencsétlenségek száma, a tragédiák többségét pedig az alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőrök okozzák. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség ezért az idén is meghirdette az Autó nélkül az érettségi bálra (Na maturu bez automobila) elnevezésű akcióját, melyet a belügyminisztériummal, az oktatási, tudományos és technológiai fejlesztési minisztériummal, valamint az önkormányzatokkal együttműködve valósít meg.

2014-ben Kragujevacon egy csoport fiatal autóbalesetben meghalt, miközben hazafelé tartott az érettségi bankettről. A tragikus esemény után a helyi politechnikai középiskola tanárai és diákjai figyelemfelkeltő kampányt hirdettek, mellyel nem csupán a végzős tanulók, de a széles közvélemény figyelmét is ráirányították arra, hogy a várható alkoholfogyasztás miatt jobb autó nélkül menni a rendezvényre. Néhány év alatt a helyi kezdeményezésből országos szintű akció lett, melyet minden évben a ballagások heteire időzítenek. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség felkérte az önkormányzatokat, csatlakozzanak a kampányhoz, mellyel párhuzamosan az idén egy országos megelőző akciót is hirdettek, így több mint harminc önkormányzatban szimulációval mutatták be, hogy mi történik egy baleset során.


Fotó: Tóth Lívia

A többi közt a frontális ütközést és az autóval való borulást is átélhették az érintettek egy-egy szimulátorban. Ezenfelül pedig a fiatalok kipróbálhattak egy különleges szemüveget is, mely olyan valósághűen és intenzíven tükrözi a részegséget, hogy a viselője önkéntelenül is felismerhette az ittas vezetés veszélyét. Az akció keretében előadásokat is tartottak, melyek során a Közlekedésbiztonsági Ügynökség illetékesein kívül súlyos közlekedési balesetek túlélői, elszenvedői mesélték el a saját történetüket, hogy a résztvevők a megtörtént esetekből is levonhassák a tanulságot. Az előadásokon a belügyminisztérium munkatársai hasznos tanácsokkal, útmutatással látták el a tanulókat, és figyelmeztettek a biztonsági öv használatának fontosságára, a mobiltelefon vezetés közbeni használatának veszélyére, valamint a gyorshajtás és az ittas vezetés következményeire. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség tájékoztatása szerint ezeket a promóciókat eddig Pirot, Dimitrovgrad, Babušnica, Šid, Kovin, Batočina, Kragujevac, Topola, Rača, Svilajnac, Varvarin, Mionica, Valjevo, Šabac, Prijepolje, Arilje, Užice, Novi Pazar, Gornji Milanovac, Kraljevo, Kruševac, Pancsova, Verbász, Szenttamás, Zsablya, Ópazova, Petrőc, Palánka, Magyarkanizsa, Nagykikinda, Szávaszentdemeter, Zombor és Bács végzős diákjainak mutatták be.

Az ügynökség felmérése alapján körülbelül 4000 fiatal vett részt a tribünökön, és mintegy 3000-en próbálhatták ki a frontális ütközési szimulátort. A szerbiai statisztikák azt mutatják, hogy 2021-ben a halálozások száma 5,7 százalékkal nőtt 2020-hoz képest, 2021-ben pedig országszerte 67 ember vesztette életét közlekedési balesetben úgy, hogy nem használta a biztonsági övet. Az illetékesek a közmédiának nyilatkozva elmondták: céljuk, hogy a közlekedésben részt vevő személyek legalább 95 százaléka alkalmazza a biztonsági övet, a 2021-beli felmérés szerint azonban a sofőrök és az anyósülésen utazó személyek 86 százaléka köti be magát, a hátsó üléseken pedig az utasok csupán 19 százaléka. Emellett a kimutatások arról tanúskodnak, hogy minden ötödik ember, aki közlekedési balesetben veszti életét, fiatal személy.

A végzős diákok egyébként nagykorúak, és tizenhét évesen már lehet jogosítványuk. A közlekedésbiztonsági törvény szerint aki ilyen idős korában szerez jogosítványt, az huszonegy éves koráig csak próbaengedéllyel vezethet, sőt, aki huszonegy éves kora után vizsgázik le, az is próbaengedélyt kap két évre. A törvény kimondja, a friss sofőrök csupán nappal vezethetnek, 23 órától reggel 6 óráig nem, és aki ezt megszegi, 10-től 20 000 dináros pénzbírság megfizettetését kockáztatja, valamint 6 büntetőpontot és 3 hónapos eltiltást a vezetéstől. És amíg a rendes engedéllyel bíró sofőrök számára vezetés közben megengedett a 0,2 ezrelékes alkoholszint, addig a próbaengedéllyel vezetők vérében semennyi alkohol nem lehet. Számukra nincs megengedett mennyiség, a büntetés 0,5 ezrelékig terjedő alkoholszint esetén is már 10 000 dinár. A kampány végső célja, hogy az érettségi bál napján a várható alkoholfogyasztás miatt a végzősök kerüljék el az autóval való közlekedést. Vezetés helyett célszerűbb inkább taxit hívni, esetleg segítséget kérni a szülőktől, barátoktól.

Az akcióba Szabadka Város Közlekedésbiztonsági Tanácsa olyan módon kapcsolódott be, hogy az önkormányzat támogatta egy olyan promóciós kisfilm elkészítését, amely rávilágít az ittas vezetés veszélyeire. Ezzel szeretnék elrettenteni a fiatalokat attól, hogy ittasan és fáradtan vezessenek, vagy esetleg beüljenek egy részeg kortársuk autójába. A filmben a Danilo Kiš Színházi Műhely fiatal színészei szerepelnek. Egyes középiskolák pedig, mint például a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium, külön buszt béreltek végzőseiknek, hogy a Palicsra tervezett érettségi bankettre mindenki együtt utazzon, így a diákoknak és szüleiknek sem kell a nagy napon a közlekedés miatt aggódniuk. Követendő példa.

Az akció során a szakemberek a végzős diákokat nem csupán arról próbálták lebeszélni, hogy alkohol, esetleg kábítószer fogyasztása után ne üljenek kormánykerék mögé, hanem arról is próbálták meggyőzni őket, hogy olyan autóba se üljenek be buli után, amelynek vezetője ivott. Az akció ugyanis mit sem ér, ha négy végzős tanuló autó nélkül indul az érettségi bankettre, de később beül egy részeg ötödik mellé, aki saját járművel ment. Így nem csupán magukat, hanem mindenkit veszélybe sodornának, aki azon az éjjelen részt vesz a közlekedésben!

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség az akció keretében nyereményjátékot is hirdetett a végzősök számára, a legszerencsésebbek belépőjegyeket kapnak a Sea Dance Festivalra és az Exitre. A nyereményjátékra egy rövidfilmmel vagy egy fényképpel jelentkezhetnek a diákok, melyen vagy maga a végzős diák, vagy jobb esetben az egész osztálya szerepel a kampány fő üzenetét vagy egyik szlogenjét közvetítve szóban vagy felirattal: Na maturu bez automobila!, Ne turiraj, maturiraj!, vagy saját üzenetet is meg lehet fogalmazni ugyanerre a témára. Ezt kell feltölteni a www.namaturubezautomobila.rs címre, és a legkreatívabb alkotások értékes nyereményekért versenyezhetnek. A külön erre a célra létrehozott weboldalra feltöltött kisfilm vagy kép linkjét meg kell osztani a közösségi oldalakon, és meg kell kérni minél több ismerőst, barátot, hogy szavazzon. A voksolás június 30-áig tart, és pontban 20 órakor a Közlekedésbiztonsági Ügynökség Facebook- és Instagram-oldalán közzéteszik a nyerteseket. Az a három szerencsés versenyző lesz a győztes, akinek fotójára/felvételére a legtöbb szavazat érkezett a megadott határidőig.

Az első helyezett két VIP-belépőjegyet nyer a montenegrói Sea Dance Festivalra, melyre megtérítik az úti-, valamint a szállásköltséget. A második az újvidéki Exit Fesztivál mindegyik napjára kap két darab VIP-belépőt, a harmadik pedig négy belépőhöz jut szintén az újvidéki Exit mindegyik napjára, valamint a fesztivál sátortáborába is.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Felhívás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..