Ezen a napon adta vissza lelkét a Teremtőnek 1936-ban az aragóniai Barbastro városkában Boldog Ceferino G. M. — El Pelé spanyolországi cigány vértanú.
Nevével először Budapest-Józsefvárosban, a Tömő utcai Béke Királynéja-plébánia kápolnájának udvarán találkozhattunk, egy borostyánnal megkoszorúzott, berámázott falikép révén. Történelmi feljegyzések szerint a lelkészség 1950. május 21-én költözött erre a helyszínre. A mai kápolnát egy autószerelő csarnokból alakították ki, mely műhely korábban ló- és tehénistálló volt. (Külső hivatkozás: esztergomi-ersekseg.hu)
Kisvártatva — Istennek hála, a hely gondnokának pedig köszönet! — az imaterem ajtaja is kitárult akkor előttünk. Néhány minutányi fohász, belső elcsendesedés, illetve fénykép erejéig.
Napokkal később, miután a terepen megkapott jegyzetek rendszerezésére is jutott elegendő idő, ismételten fellapoztam a világhálós tudakozót.
Ceferino Giménez Malla, cigány nevén El Pelé (Kopasz), 1861. augusztus 26-án született a spanyolországi Benavent de Segrià településen. Mélyen vallásos meggyőződése miatt a republikánusok kivégezték a spanyol polgárháború idején. Mártírhalála okán II. János Pál pápa 1997. május 4-én boldoggá avatta. El Pelére mint a romák patrónusára emlékezik a római katolikus egyház. Magyarországon a Váci Egyházmegyében működő Ceferino Ház, Komlón a Boldog Ceferino Katolikus Óvoda viseli nevét. (Külső hivatkozás: Wikipédia)
Jegyzetünk fotói 2022. február 15-én készültek Budapesten.
Fényképezte: Martinek Imre