A Pesti Magyar Színház a magyarországi színházteremtési program végállomásaként Pest vármegye vezetésével épült fel. Az épület Zitterbach Mátyás tervei szerint készült el, a Grassalkovich-telken, a Hatvani kapunál.

„Pest, aug. 27. 1837. Ha valaha kétkedénk’ a színház felépülésén, sokkal inkább lehet kétleni annak aug. 22-dikéni megnyitását. Mészgödrök, homok buczkák két felül, elől vakolatlan tornácz, egyenetlen, félig rakott út, benn asztalos, lakatos, színész, muzsikus egy rakáson; amazok csak alig tartoztatható furóikkal, és kalapácsaikkal, emezek papiros tekercseikkel próbán, mintegy a ’hely’ bírásáért vetekedve, mindnyájan sürgető, halaszthatatlan munkában; az óra 11-re jár, ’s alig fél nap hátra, hogy a ’legelső pesti magyar színház megnyittassék. Eljött az idő, ’s a színház mintegy a ’lehetetlenség’ daczára megnyittatott. A ’müvesek átengedék egy időre a ’színház’ belsejét egy igen szép számu közönségnek s’ a ’színészek’ és hangászok’ felsőbb műveinek. A’ közönség egy szemnek látszott, egészen a ’ látás gyönyöreibe merülve.”  (Vörösmarty Mihály, 1837)

Az állandó színházépület azonban önmagában nem biztosította a nemzeti színházi eszme tökéletes megvalósítását. Az új színházat irányító Bajza Józsefnek, a liberális színházprogram képviselőjének szembe kellett néznie a nemesi művészetpártolás és a polgári színházeszmény ellentmondásaiból fakadó nehézségekkel. A polgárosulás általános és gyors előrehaladása azonban megnyugtató megoldást hozott. A Nemzeti Színház alapításától kezdve a magyar nyelv művelését, a nemzeti drámairodalom megteremtését, a világirodalom klasszikusainak műsoron tartását és a kortárs külföldi színjátékok lefordítását és bemutatását tartotta legfontosabb feladatának. A szabadságharc bukása után, 1849 és 1873 között a rendi jellegű Nemzeti Színház a polgári nemzet színházává fejlődött.

Szigligeti Ede és Erkel Ferenc 1873-ban már valódi szakmai vezetőként irányíthatták az intézményt. Podmaniczky Frigyes báró intendantúrája pedig, amely 1875-től egy évtizeden át tartott, ideális alkotói körülményeket teremtett. Szkalnitzky Antal tervei szerint 1875-ben átépítették az épületet. A drámai részleg vezetője 1878-ban Paulay Ede lett, aki klasszikusokkal frissítette fel a játékrendet. Paulay nevéhez fűződik Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde (1879), valamint Madách Imre Az ember tragédiája (1883) című művének színre vitele.

Paulay halála után a színház élére jelentéktelen intendánsok kerültek. A XX. század elején, 1901—1902-ben Beöthy László, 1902-től 1908-ig Somló Sándor állt az ország első színházának élén. A Nemzeti Színház 1908 tavaszán eredeti otthonában befejezte az előadásokat, s „ideiglenesen” a Blaha Lujza téren álló Népszínházba költözött, amíg korszerűbb, a nagyvároshoz méltó színházépület készül számára. A Kerepesi úti telekre tervezett új épület felépítését az I. világháború kitörése megakadályozta.

„A Nemzeti Színház tagjai 1913-ban, egy júniusi délelőttön, a nyilvánosság teljes kizárásával, testületileg jelentek meg az öreg színháznál, hogy szemeikkel még egyszer végigsimogassák a kedves ősi hajlékot. Aki ezt a jelenetet látta, sohasem fogja elfelejteni! A félkörben elhelyezkedett s mélyen meghatott színészek egy jó ideig némán, mozdulatlanul álltak a színpadon… Mintha nem csak a színház, hanem ők maguk is halálra lettek volna ítélve… Végre Tóth Imre, a színház igazgatója törte meg a csendet. De alig kezdett bele beszédébe, szavait elfojtotta a zokogás… Az önmagát mindig szigorú ráncokba szedő Tóth Imre, a bámulatos önfegyelmezettségű református ember, akit sodrából nem egy könnyen lehet kihozni, úgy zokogott, mint egy gyermek… És vele együtt zokogott mindenki, férfi, nő egyaránt. […] ki-ki még egyszer végig jártatja szemét a gyönyörű páholysoron, a kedves nézőtéren… És vége!… A társaság lassan, szomorúan kifelé tódul… De az ajtó előtt mindenki kénytelen megállni… Az öreg Újházi az ajtófélfára borulva mind a két karjával átölelve tartja a lebontásra ítélt falakat és zokog… zokog… keservesen…”  (Pataki József: A lerombolt Nemzeti Színház. 1923)

2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, mint az alapító jogutódja, újra Pesti Magyar Színháznak nevezte el. Hosszú, szövevényes története alatt a korábban Nemzeti Színház, majd Magyar Színház nevű társulatban, játszóhelyein, épületeiben a magyar színésztársadalom legnagyobb alakjai játszottak: Bajor Gizi, Blaha Lujza, Beregi Oszkár, Csortos Gyula, s hasonló nagyságrendű művészek szinte végtelen sora követi őket: Jászai Mari, Ódry Árpád, Törzs Jenő, Tímár József, Tőkés Anna, Somlay Artúr, Dajka Margit, Sulyok Mária, Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Gábor Miklós, Gobbi Hilda, Básti Lajos, Lukács Margit, Tolnay Klári, Makláry János, Balázs Samu, Ruttkai Éva, Kálmán György, Bessenyei Ferenc, Váradi Hédi, Őze Lajos, Sinkovits Imre, Agárdy Gábor…

…

E jegyzet gerincét az Astoria metróállomás peronján lévő információs tábla szövegei alkotják. A kísérőfotók ugyanott készültek. 2022. július 15-én. Budapesten.