Ezen a napon hunyt el 1975-ben Budapesten Ravasz László református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke (1921-től 1948-ig). A pártállami időszakban a magyar protestantizmus egyik példaadó egyénisége. A magyar reformátusság történetének egyik legnagyobb hatású püspöke, egyházszervezője, igehirdetője.
Budapest, Ferencváros /a Ráday Ház díszterme/ — 2023. május 27.
1882. szeptember 29-én született az észak-erdélyi Bánffyhunyad városában. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Székelyudvarhelyen, Kolozsvárott, Berlinben és Sárospatakon szerzett további szakképesítést. 1921-ben, miután családjával Budapestre költözött, megválasztották a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé. Élénk közéleti szerepet töltött be, szinte minden abban a korban született protestáns mozgalom és szövetség alapításánál bábáskodott, számos irodalmi és kulturális szervezet tagja volt, munkásságát több külföldi egyetem is díszdoktori címmel ismerte el. (Külső hivatkozás: Wikipédia)
„Amit Isten elkezdett, azt véghez is viszi, mert műve nem játék, hanem az ő szent életének teremtő és szuverén megnyilatkozása. Lassan-lassan megérlel, ránevel minket arra az örökségre, melyet az örökkévalóságban kiszemelt számunkra, s amellyel az örökkévalóságban majd felékesít”
(Ravasz László: Gondolatok /részlet/)
(Külső hivatkozás: reformatus.hu)
Budapest, Ferencváros /a Ráday Ház udvara/ — 2023. május 27.
Fényképezte: Martinek Imre