Mottó: „Búcsút int. Hazavár és megsegít, hogy újra rátalálj — ha tévedsz, az egyenes Útra.”

Eger, kilátó- és pihenőhely a város fölött a Nagy-Egeden — 2022. július 21.

Ünnepi jegyzetünk helyszínéül ezúttal a Balaton-felvidéki Csopakot választottuk. Tisztelettudóan érintve előtte az Eger fölé emelkedő Nagy-Eged egyik ikonikus kilátóhelyét is (nyitóképünkön), ahol ma már csupán egy vasúti sínekből „ácsolt” vaskereszt jelzi, hogy egykoron e helyszín hivatalosan is bírt szakrális jelentőséggel. A kereszt tövébe helyezett mázsás kőtömbök egyikén az alábbi a felirat: „Szent István király 1004-ben alapította az egri püspökséget.” 

A Veszprém vármegyei Csopak községbe néhány nappal később jutánk. Alkalmasint ezúttal is egyik, kilátókra „vadászó” túrázásunk során, és tarisznyáztunk megannyi emléket. Hogy mindenkinek jusson belőle elegendő. Hasonlatosan az ég harmatjához, mely végső soron nemcsak az egyre aszottabb emlőjű termőföldbe vetett magokból szárba és kalászba szökkenő vetést és veteményt öntözi meg, de a jó és bőséges termésben reménykedő szántóvetőknek is ad némi biztatást.

S jutánk el — akkor és ott — egy műemlék jellegű építményig is: a nevezett község hajdani (középkori) templomának tornyához, melyet a XVIII. században barokk ízlésben épített át az utókor. A középkori építmény annak teljességében eredetileg Szent István királyunk tiszteletére felszentelt római katolikus templom volt, mely 1620-tól 1752-ig felekezetileg többször is gazdát cserélt. 1830 nyarán villámcsapás következtében tetőszerkezete leégett, 1853 nyarán pedig egy nyári, nagy felhőszakadás alkalmával a Séd vize és a hordalék árasztotta el a templomot. Lévén a templom teljes rendbehozatala elmaradt, 1882-ben elbontották, és csak a tornya maradt meg, melyet az itt lakók új tetővel láttak el. „Ezt az árválkodó, templom nélküli tornyot ettől kezdve Csonkatoronynak nevezték. […] A harangok 1961-ig a toronyban maradtak, ezekkel hívták a paloznaki szentmisére, majd 1951-től Csopakra a híveket” — olvashattuk a helyszínen fellelt információs táblán, mely a község legújabb kori revitalizációs projektuma egyikének mozzanatairól is számot adott. S hogy mi kínálta fel végül az apropót, hogy éppen az akkori barangolásunknak e kicsiny pihenőhelyén megkapott impressziókat építsem bele ünnepi jegyzetembe? Nos, egy költemény volt az, melyet — ugyancsak a már említett tábla tanúsága szerént — Bodosi György írt. Pécselyen, 1996. február 28-án. Csopak Csonkatornya címmel.

„Az Ég felé mutat, / int, mint az Isten ujja. / Hogy el ne tévelyegj / Csopak magányos tornya. / Nincs más, külön neve. / Tekint századok óta / a púpos hegyre fel / és le az öblös tóra. / Úgy áll, mint rég lejárt / nagyóra mutatója.

 Az Időt nem lehet / már leolvasni róla. / Ám annyi mást: igen. / Ő látta, hogy karéjba / köré mint gyűl a nép, / s szaladt szét lopva-bújva, / ha rátört a pogány, / gyűlt, fogyott, gyűlt újra, / Romjai között alig / maradt élő lakója, / de szőlőt telepít / megint. Jövőbe bízva / pincét rak, hogy abba / a termést majd behordja.

Veres földje tüzes / fehér bort ad. – Ki tudja / mitől piros a föld? / Ő. Ki ősidők óta / mindent lát. Téged is / figyelmeztet a jóra.

 Vigyázz! Magadra is, / hogy légy soká lakója. / Búcsút int. Hazavár / és megsegít, hogy újra rátalálj – ha tévedsz, / az egyenes Útra.”

Csopak — 2022. július 27.