Ezen a napon született 1825-ben Baján Türr (eredetileg: Their) István szabadságharcos, olasz királyi altábornagy.
Budapest, Belváros — 2022. december 27.
1859-ben, amikor kitört az olasz függetlenségi harc, több honfitársával együtt Türr is odasietett, hogy az Ausztria elleni háborúban részt vegyen. Itt Giuseppe Garibaldi mellett szolgált. A villafrancai fegyverszünet után ismét Garibaldi mellé állt mint annak hadsegéde, s egyike volt a „halhatatlan ezrednek”, mely végül bevette Palermót. Palermo bevétele leginkább Türr tanácsai miatt sikerült, ezért Garibaldi a nemzetőrség főfelügyelőjévé és tábornokká nevezte ki, itt kapta meg társaitól kitartásáért a „rettenthetetlen magyar” címet. Garibaldi és Türr István kézfogásának jelenetét egyébként a Múzeumkertben felállított Garibaldi-mellszobor büsztjén látható motívum is megörökíti.
Budapest, Józsefváros — 2022. december 27.
Türr István nevét a hajóforgalom előtt hivatalosan 1893. október 28-án megnyitott Korinthoszi-csatorna építésének egyik szervezőjeként is megőrizte a köztudat. Égiszünk alatt viszont, azaz a Délvidéken, akár az óbecsei hajózsilip* említésekor is eszünkbe juthat személye.
Türr István szerteágazó és áldásos tevékenységei között politikai missziókat is találhatunk: 1870-ben például sokat fáradozott a francia, olasz és osztrák—magyar szövetség létrehozásán. Élére állt a magyar kulturális és gazdasági mozgalmaknak, tervezgetett, számolt, beszélt és alkotott a magyar eszme, a magyar közgazdaság fejlődése és jövője érdekében.
(Külső hivatkozások: Wikipédia)
„A Ferencz csatorna torkolatának Tisza-Földvárról Ó-Becsére való áthelyezése az 1894: III.t.cz. értelmében megtörtént I. Ferencz József Magyarország apostoli királyának dicső uralkodása alatt. — Épitése elhatároztatott 1894. évben Wekerle Sándor ministerelnöksége és Gróf Bethlen András földmivelésügyi ministersége idejében. — Megkezdetett 1895. évben Báró Bánffy Dezső ministerelnöksége és Gróf Festetits Andor földmivelésügyi ministersége idejében. — Befejeztetett 1899. évben Széll Kálmán ministerelnöksége és Darányi Ignácz földmivelésügyi ministersége idejében — olvasható a helyszínen fellelhető öntött vastáblán, mely lényegében önmaga is relikvia.
Óbecse — 2014. július 9.
Ottjártunkkor, igaz évekkel ezelőtt, egy, a szerkezetre vonatkozó információs táblát is felleltünk a helyszínen, melynek szólása eképpen vala:
*Óbecsei hajózsilip — Európa első hajózsilipje, amely az üzemeléséhez saját maga fejlesztett áramot, 1896-ban Óbecsénél épült a csatorna és a Tisza folyó találkozásánál. Türr István generális (1825—1908) volt a szellemi atyja és építésvezetője a Bácsföldvár és Óbecse közötti csatornának, valamint a gépészet üzemeléséhez szükséges villamosenergia fejlesztésére szolgáló turbinával ellátott óbecsei hajózsilipnek. Ez a rendkívüli jelentőségű, a vajdasági csatornahálózat ipari örökségéhez tartozó műemlék „Eiffel hajózsilipje” néven is ismert, mivel fémszerkezeti tervei a híres francia mérnök, Gustave Eiffel irodájában készültek. A létesítmény kétlépcsős hajózsilipnek épült két tolózáras kapuval és egy kétszárnyú kapuval a Tisza felé. A kiemelten védetté nyilvánított kulturális műemlék 1975 óta nem üzemel.
Óbecse — 2015. november 7.
Óbecse — 2017. július 12.
Türr István 1908. május 3-án hunyt el Budapesten.
Fényképezte: Martinek Imre