Héja Domonkos karmester a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyének megnyerése után, 1998-ban robbant be a magyar zenei életbe. Jelenleg az Augsburgi Színház fő-zeneigazgatója, de Magyarországon is sokat szerepel. Egy sikeres, augsburgi koncertje után a most megújuló színház mellett beszélgettünk.

Héja Domonkos (Astrid Ackermann felvétele)

* A háború előtt Németországban nyolcvan operatársulat működött. Ez a kiterjedt hálózat mind a mai napig él?

— Németország valóban különleges hely, mert azon kevés országok egyike, ahol szinte minden városban működik színház, s operát is szinte mindenütt játszanak. Általában — azokra a helyekre gondolok, ahol magam is megfordultam — saját társulatot tartanak fenn. Természetesen ez az együttes változó méretű, nálunk az operatársulat tizenkét énekest foglalkoztat.  Fenntartásuk — a recessziós időszakban — egyre nehezebb lett, így számos közeli színház fuzionált, vagy szorosabb együttműködésre kényszerült. Ilyennel találkozhatunk a szászországi Zwickauban vagy Halléban.

* A művész úr kilencedik éve dolgozik Augsburgban. Hogyan választotta második hazájául Németországot?

— Magyarországon — bizonyos okok miatt — elfogyott körülöttem a levegő, s egy kedves barátom ajánlotta a figyelmembe az augsburgi állást, s egyúttal javasolta, hogy pályázzam meg. Sokat tépelődtem, mivel nagyon szeretek Magyarországon dolgozni, s egy porcikám sem kívánta, hogy külföldön éljek. Az otthoni lehetőségeket figyelembe véve mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és sikerült.

Újévi koncert Budapesten (Fotó forrása: A Magyar Rádió Művészeti Együttese)

* Gondolom, nem egyedül pályázott. Hogyan esett önre a választás?

— Az utóbbi években igen jól megtanultam, ha az ember valamit nagyon akar, az biztos, hogy kútba esik, de ha a dolgokat a maguk útjára engedjük, eredményesebbek lehetünk. Ezúttal úgy éreztem, hogy nincs vesztenivalóm. Tudásom legjavát nyújtottam, s úgy gondoltam, ha ezzel elégedettek, kezdődhet a közös munka. Többfordulós bemutatkozás várt rám. Az első forduló egy zenekari próba volt, egy Beethoven-szimfóniát, valamint Richard Strauss Don Juan szimfonikus költeményét vezényeltem. Továbbjutottam, a második fordulóban Janáček Jenůfája várt rám próba nélkül, az elmondások szerint nagyon jól sikerült. A harmadik forduló már a Park Kongresszusi Központban rendezett koncert volt, műsoron egy Humperdinck-nyitány, Ravel G-dúr zongoraversenye, majd a szünet után Csajkovszkij Diótörőjéből egy általam összeállított szvit hangzott el.

* Milyen volt a zenekar viszonyulása?

— Egy emberséges, kedves zenekart ismerhettem meg. A fogadtatás nagyon pozitív volt, minden bizonnyal ezért is vettek fel, s a bensőséges kapcsolatunk továbbra is folytatódott. Szerencsém is volt, mivel az elmúlt öt évben bekövetkezett egy nyugdíjazási hullám, az eltávozottak helyére nagyon sok fiatalt vehettünk fel. Tapasztalataim szerint az általános fiatalítás mindig jót tesz egy zenekarnak. Amikor meghirdetnek egy állást, általában igen nagy rá az érdeklődés. Például az első fuvolás próbajátékra 180-an, egy hegedűs állásra 120-an jelentkeztek Németországból. A más országból érkező pályázók helyzete némileg nehezebb, a lakások nem olcsók, valamint hátrány, ha nem beszélik a német nyelvet. Nekem ebben is szerencsém volt, nagymamám csak németül beszélt velem, és most áldom a vele töltött perceket. Egyébként Hollandiában tanult meg még a háború előtt németül, ahová egy szociális program révén került. A felvétel igen demokratikus. Meghallgatják a próbajátékra jelentkezőt, s a zenekar tagjai szavaznak a felvételéről.

Az augsburgi filharmonikusok (Jan-Pieter Fuhr felvétele)

* Egy nagy múltú zenekarnak került az élére, hogyan alakult a repertoár az ön kezei alatt?

— Nem akartam a repertoáron változtatni, mivel illett a saját koncepciómhoz. A koncertműsorok nagyjából megegyeznek azzal, amit ön is hallott tegnap. Mindig kell lennie olyan műsorszámnak, amelyet a közönség viszonylag jól ismer, s egy különlegességet is be kell mutatni. Tegnap ez a kuriózum Doráti Antal zongoraversenye volt. Ez a darab mindenki számára új volt, Oliver Triendlnek, az est szólistájának köszönhetjük előadható formáját. A zongorista korábban — valaki ajánlására — hívott fel engem, ezt közös munka követte, az elmúlt évben a művet a Staatskapelle Weimar zenekarral vettük fel lemezre két Seiber Mátyás-darabbal együtt. A felvételt kemény munka előzte meg, mivel a partitúra szinte olvashatatlan volt, a zenekari anyagban is hemzsegtek a hibák. Az érdeklődés nyomán döntöttem az augsburgi előadásáról.

* A koncerten meglepődtem a közönség éltes korán, a jelenlevők korátlaga talán még a hazainál is magasabb volt.

— Egy-két éve a közönség átlagéletkora hatvanöt és hetvenöt év között lehetett. Ez a szám jelenleg javuló tendenciát mutat. Nagyon sok a középkorú hallgató. Értékes kezdeményezés a Semester abo, melynek alapján középiskolások és egyetemi hallgatók 1 eurós jeggyel látogathatják az előadásokat. Zenészként ezt úgy tudom erősíteni, hogy nagyon jó koncerteket kell csinálni. Évente a tegnapihoz hasonló nyolc pár szimfonikus koncertre készülünk. Nem állítok össze külön hangversenyt fiataloknak, sem időseknek, hanem az igényes programokra koncentrálunk. Olyan bemutatókra van szükség, amelyek a közönséget előrébb viszik, elgondolkoztatják, katarzist nyújtanak. Ha csak fiatalokban gondolkodnánk, akkor állandóan filmzenét kellene játszani, ami abszurdum. Nevelni kell a közönséget. Egyébként rendeznek iskolai koncerteket is speciális anyaggal, s vannak szintén „irányított” családi hangversenyek is.

* Milyen művek szerepelnek tervei között?

— Nagy vágyam például Mahler 6. és 7. szimfóniájának az előadása. Terveink szerint jövőre Brahms Német requiemjét mutatjuk be a Bayerische Rundfunk kórusával. Igazi nóvum lesz, mivel a rádió énekkara kiváló együttes, és tudomásom szerint Augsburgban még nem lépett fel. Az operák tekintetében mindenben az intendáns dönt, legfeljebb javasolni tudok. Az elmúlt években Sztravinszkij A léhaság útja és Strauss Ariadne Naxos szigetén című operájának bemutatását is én ajánlottam. Itt kell megjegyeznem, hogy lehetőségeink — a színház átépítése miatt — igencsak korlátozottak. A Martini parkban lévő teremben játszunk, melynek behatárolt méretei nem alkalmasak például Wagner operáinak bemutatására. Zenekari ároknak is híján vagyunk, a zenészek a közönséggel ülnek egy szinten.

* Hogyan érzi magát családjával Augsburgban?

— Nagyon jól berendezkedtem feleségemmel és három gyermekemmel. Egy faluban — ideális környezetben — élünk 25 kilométerre a várostól. A nagyobbik lányom most tölti be a tizenhatodik évét, a kisebbik lányom tizenkét éves. Fiam most lesz tízéves, ő már itt nőtt fel. Feleségem szintén zenész, jelenleg brácsát oktat. A gyerekek is örökölték szüleik zeneszeretetét, a nagyobbik lányom brácsázik és zongorázik, a kisebbik lányom hegedül és furulyázik, a fiam pedig zongorázik és dobol. A színházhoz 2029-ig köt szerződés, a folytatásról még ráérek gondolkodni.

Az augsburgi színház (Csermák Zoltán felvétele)