A közelmúltban aszfaltburkolat került a hajdújárási Dózsa György utca fennmaradt, valamivel több mint 200 méter hosszú szakaszára. Ma délelőtt Kern Imre, Szabadka alpolgármestere, Góli Csilla, a Városi Tanács kommunális ügyekkel és fejlesztésekkel megbízott tagja és Bálint Ágota, a Városi Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője a faluba látogattak, és Sövény Rudolffal, a városi képviselő-testület hajdújárási tanácsnokával meg néhány helybeli lakossal sétát tettek a vadonatúj aszfaltburkolaton.
Kern Imre, Szabadka alpolgármestere elmondta, a Vajdasági Magyar Szövetség városi vezetőségének egyik célja a kültéri települések fejlesztése, és a polgárok számára olyan körülmények teremtése, mint amilyenek a városban vannak.
— A kültéri településeinkbe, falvainkba minél több beruházást próbálunk hozni. Ennek egyik példája a hajdújárási Dózsa György utca folytatásának aszfaltburkolattal való ellátása, melyre 6,3 millió dinárt fordítottunk. A helyi és az utcában lakó polgároknak ezzel régi álmuk valósult meg, és ezután nem hepehupás, hanem szép aszfaltúton közlekedhetnek. A faluban több fejlesztés is megvalósult, illetve folyamatban van. A közelmúltban adtuk át a játszóteret, továbbra is folyik az utcák mart aszfalttal való felújítása, a földutakat pedig zúzottkővel szórjuk le. A vasút építését végző kivitelezőnél megpróbáljuk elérni, hogy azok az utcák, amelyek megrongálódtak a hatalmas kamionok terhe alatt, minél hamarabb felújításra kerüljenek. A hajdújárásiak számára is a legfontosabb projektumunk a hamarosan befejeződő vasútvonal építése, mely a települést is érinti. Reális az elvárás, hogy a munkálatok Szabadkától Horgosig áprilisban befejeződjenek. Tudomásom szerint a magyarországi szakaszon sokkal lassabban haladnak a munkálatok. A Szabadka—Szeged vasútvonalon több megálló is lesz: a végállomás a szabadkai vasútállomás, emellett a városban a közraktárnál is lesz egy megálló, valamint Palicson, Királyhalmon és Horgoson a vasútállomáson, Hajdújáráson pedig a megállóban szállhatnak le és fel az utasok. Palicson a vasút alatt aluljáró épül, lifttel is el lesz látva a létesítmény, így a kerékpárosok, a babakocsit toló anyukák, illetve a mozgássérültek azzal közlekedhetnek az aluljáró és a peron között, illetve a palicsi utcák felé is. Bízom benne, hogy lesznek utazók, így sűrűn járnak majd a vonatok — hangsúlyozta Kern Imre.
Sövény Rudolf, a Szabadkai Városi Képviselő-testület hajdújárási tanácsnoka kiemelte, a falubelieknek rendkívül fontos, hogy két év után újra aszfaltoztak Hajdújáráson.
— Tíz évvel ezelőtt a Dózsa György utca első fele már le lett aszfaltozva, most pedig a folytonosság elvét követve a második felére került aszfaltburkolat. Három utcára készítettük el a terveket, ebből két utca aszfaltozása befejeződött, reményeim szerint a harmadik utca is hamarosan sorra kerül. Hajdújáráson műfüves labdarúgópálya is épül, mely egy ilyen kis falu esetében nagyon komoly és jelentős beruházás. Természetesen nagyon fontos számunkra a Szabadka—Szeged vasútvonal is, melynek Hajdújáráson megállója lesz.
Az aszfaltozás mellett a kivitelező Vojput vállalat a vízelvezető árkokat is kiásta az utcában, ezek majd az esőzések alkalmával könnyítik meg — ha nem temetik be őket — az utcában lakók életét.
A szerző felvételei a helyszínen készültek.
Fényképezte: Tóth Tibor