home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Apai intelmek nyomdokain
Martinek Imre
2016.06.19.
LXXI. évf. 24. szám
Apai intelmek nyomdokain

A Református Zenei Fesztivál (RZF) 2009. május 22-e óta kiemelt kulturális rendezvénye a Református Egységünnepnek. Létrehívása tizenhárom esztendővel ezelőtt történt meg Budapesten, Böszörményi Gergely kezdeményezésére. Beszélgetésünkre ez év május 29-én került sor.

Böszörményi Gergely Magyar Örökség díjas és Ferencvárosi József Attila-díjas kiadó, producer. Saját bevallása szerint pályáját a zenéért három hónap után elhagyó közgazda, aki valahol a múlt század közepén született egy református lelkészcsaládban. Lelkész őbelőle ugyan nem lett, de nejével egy olyan apróka, majd egyre inkább erősödő zeneboltot hívott létre, amely szinte rekordidő alatt vált a maradandó értékű zenéket gyűjtők zarándokhelyévé. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki tíz évvel később, azaz 1993-ban a Periferic Records hanglemezkiadó, illetve ugyancsak családi vállalkozásként a Stereo Kft., mely azóta is negyedszáz országba exportálja a színvonalas magyar zenei kiadványokat.

Nem a mindenáron való profittermelés volt a célom, hanem inkább apám intelmének szeretnék megfelelni. Azt mondta: » [...] fiam, próbálj meg értelmes nyomot hagyni az utókorra.« Ezen vagyok.” — vallja Gergely önéletrajzi jegyzeteiben. Szükség volt ily messziről indítani, hiszen az RZF is ezekből az intelmekből bontakozhatott ki a Magyarországi Református Egyház és a Ferencvárosi Önkormányzat patronátusa alatt. Bizton hagyatkozva továbbá a 2002-ben debütáló és azóta is évi rendszerességgel megtartandó Református Énekek (RE) hangverseny-istentiszteletre is, mely napjainkra a Kárpát-medence reformátusságának legnagyobb zenei ünnepévé vált. Ezeken az alkalmakon egy 350 fős egyesített kórus és egy csaknem 1300 fős gyülekezet zengi együtt az Ígét, a felvételekből pedig CD, illetve DVD készül évente.

— 2004-ben, kevésnek találván az évi egy reformátuskórus-koncertet, elhatároztuk, hogy háromnapos reformátuszenei-fesztivál keretében mutatjuk be egyházi hagyományainkat, zenei kincseinket, református iskoláinkat, irodalmunkat, nép- és képzőművészetünket, misszióinkat, általában egyházunk felépítését és szolgálatát — adták át végül helyüket a korábban megkapott mappák jegyzetei az élő, négyszemközti beszélgetésnek. Noha mögöttünk, a Bakáts téri nagyszínpadon egy fellépésre készülő zenekar tartott éppen hangpróbát különböző erősítői bravúrokkal, (meg)értjük egymást. A biztonság kedvéért előkerül egy jegyzettömb is. Papírra vetni az alábbi, többször is elhangzó fő szervezői kérést:

— Mondd el [odahaza] minden gyülekezetben, hogy érdemes eljönni jövőre, mert értük szervezünk, dolgozunk egy éven át: testvéri szeretetben legyünk együtt, gazdagodjunk hitben és erősödjünk összetartozásban! Az RZF tehát az RE-vel kezdődött. Ez volt az ún. első áttörés, egyházunknak egy kissé megmerevedett kereteit feszegetve. Jöjjünk ki a templomból, és énekeljünk az Úristen dicsőségére hangzó énekeket, zsoltárokat és dicséreteket! Ez (volt) az alapgondolat. Emlékszem, a legelső alkalom előtt, a megbeszélésen jelen lévők közül valaki óvatosan rám kérdezett, ezeket az énekeket meg is fogják tapsolni?! Közelebb hajoltam a kérdezőhöz, s azt mondtam, nem, nem megtapsolni fogják, hanem ordítani fognak. Fütyülni fognak, és dobogni fognak a lábukkal. Többen is felhördültek erre a válaszomra, mintha eszelős jött volna közéjük. Miután véget ért az első koncert, a karnagyok és az orgonista szinte egy emberként követtek meg. Mert bár a taps és a fütyülés valóban nem maradt el, mindez egy gyülekezet felszabadult örömét fejezte ki. Kint voltunk. Egy világi helyen, a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Ott talán szabad tapsolni, hogyha valami nagyon tetszik, ami zene, nemde?! Édesanyám akkor már sajnos nem élt, és betegsége miatt a kilencvenegy éves édesapám is csak lelkileg tudott velünk lenni, de éreztem mindkettőjük jelenlétét. A második alkalom még nagyobb sikert hozott. Egy hét alatt elfogyott minden jegy.

* Az RZF beindításához mindez ugyan kitűnő „ajánlólevél” volt, de vajon elegendő is?

— Amikor a Református Énekek második CD-je is megjelent, elmentem Bölcskei Gusztáv püspök úrhoz és Szabó István püspök úrhoz, közös meghallgatást kérve tőlük. Majd megkerestük a ferencvárosi önkormányzatot is. Az RZF végül a Ráday 28. sarkán indult, egy picike színpaddal. Ma már óriásplakátjaink vannak, reklámszpotokat sugároznak a rádióban, televízióban, sőt a metróban is jelen vagyunk, melyet naponta félmillió ember vesz igénybe. Hírportálok, kezdve az MTI-vel, foglalkoznak velünk, továbbítják református egyházunk pozitív üzenetét a társadalom felé. Azt viszont mindmáig nem értük el, hogy minden budapesti gyülekezetből is eljöjjön ezekre az alkalmakra legalább tíz ember! Magyarán, a (köz)média szerepvállalása mellett a gyülekezeteken belüli kommunikációra is szükség van. Belső megerősítésre. Olyan emberektől, akiknek a lelke együtt rezdül a hívekével.

* A külhoni magyarság református egyházaival milyen a kapcsolatotok?

— Nagyon jó, noha sokan a pénzhiányra hivatkozva maradnak távol. Ebből kiindulva ajánlottam nekik legutóbb, hogy minden gyülekezetükben és a református (szellemiségű) tanintézményeikben szorgalmazzák, illetve tegyék lehetővé, hogy évente legalább négy négyfős delegáció jöjjön fel közösségükből ide, a budapesti IX. kerületbe erre a néhány napra. Meggyőződésem, hogy ezt a lehetőséget elsősorban nem pénzügyileg kellene átgondolni. Sokkal inkább a lelkekben és a fejekben szükséges egyfajta rendet tenni, hiszen az egész RZF a közösségépítésről szól. A hitünk erősítéséről és a közösségépítésről. Az önmagába zárkózó közösségeink újraébresztéséről és -élesztéséről. Mindenkinek elmondtuk már, hogy a református műhely egy kórus is lehet. Lehet egy énekes, egy orgonista, valaki, aki szépen mond verset, akinek jó bora van, aki szépen szövi a szőttest... Ide el lehet jönni, az értékeinket fel lehet, sőt, fel is kell mutatni! Másokban is tudatosítani létünket. Ez a feladat. Határokon innen s túl — egyaránt.

* Az elsődleges célok elérésén kívül az RZF keretében az idén is folyt a pénzadományok gyűjtése Kárpátalja számára. Mennyire új keletű ez a fajta gesztus a programban?

— Kárpátaljának — meg úgy egyáltalán — csupán második éve gyűjtünk ily módon az RZF-en, de maga az ajándékozás már sokkal régebb óta bevett gyakorlatunk. Ugyancsak 2002-ben indult útjára A Kárpát-medencei magyarok zenéje (akkor még A határon túli magyarok zenéje) koncertsorozat is, mely magyar zenei gyökereink bemutatását, megőrzését tűzte ki céljául. Kodály és Bartók nyomdokaiban járva vallottuk, és tesszük ezt ma is változatlanul, hogy a népzenének bizony ott a helye a legfényesebb hangversenytermekben! Büszkén hirdetve, hogy minden olyan találkozó ünnepi alkalom, amikor felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és kis-magyarországi zenészek, táncosok meg a közönség találkozik ezeken a koncerteken. A budapesti gálakoncert után minden évben körbejárjuk egy-egy műsorral a körülöttünk lévő országok magyar kisebbségét. Ezért is lett a sorozat alcíme: 8 koncert — 8 ország — egy nemzet. A Délvidékre is rendszeresen járunk. Tavaly Magyarkanizsát kerestük fel. Együttműködő partnereink jóvoltából tíz év alatt nagyjából tízmillió forint értékű CD-t adományozhattunk az elszakított területek könyvtárainak. Konkrétan azokban a városokban, ahová ezt a koncertet elvittük. Nemritkán éppen az azokból a zeneszámokból készült zenei kiadványokat vittük vissza nekik ajándékba, amelyekhez a Periferic Records által „publikáló” népzenészek/együttesek éppen az ő vidékükön gyűjtötték az eredeti hanganyagot.

* Látván és személyesen is megtapasztalván, mennyire átszövi ezeket a rendezvényeket a személyes jelenléted, önkéntelenül ötlik fel bennem a kérdés, mindez akkor is ilyen gördülékenyen fog menni, ha majd egyszer visszavonulsz a szervezésből?

— Ezek a rendezvények és az őket megillető közösségi kitüntetések, elismerések nem csupán rólam, Böszörményi Gergely munkájáról szólnak! Valamennyi díj feleségemet, Zohna Mártát is illeti, aki 30 éve szerető társam a közösen végzett szolgálatban és munkában, illetve a magánéletünkben. Hajlott koromra való tekintettel, 2014 novemberében nyugdíjas lettem. A fenti szolgálatok folytatására ez természetesen nem volt semmilyen hatással. Persze, szeretném — és most a magam és a csapattársaim nevében egyaránt szólok! —, ha a továbbiakban minél több önkéntes érezné úgy, hogy besegítőként, segédkoordinátorként is itt a helye közöttünk! Mert sajnos nem igazán látjuk sem a mostani fiatalokon, sem pedig az őket követő generációkon, hogy készülődnének kitépni a kezünkből a gyeplőt... Egyvalami azonban mindennél fontosabb: a derűt és a reményt sohasem szabad elveszíteni életünkből! Ne egy szomorú egyházat képviseljünk, ne egy szomorú társaság legyen a gyülekezetünk, hanem vidám, jókedvű, Isten felé forduló boldog emberek közössége. Bármely körülmények között.


A Református Zenei Fesztivál képgalériái:
1. nap2. nap3. nap

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..