home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Anyaországi támogatás a felújítások befejezésére
Kartali Róbert
2019.02.04.
LXXIV. évf. 5. szám
Anyaországi támogatás a felújítások befejezésére

A vajdasági magyar közösség számára öt kiemelt jelentőségű épület felújításának további támogatásáról hozott határozatot a magyar kormány.

A szabadkai Szent Teréz-székesegyház, a nagybecskereki zárda, a Pannon RTV médiaháza, a Magyar Szó újvidéki székháza és az MTTK felújításának befejezését finanszírozzák. Mind az öt projektumot még az idén befejezik — jelentette be sajtótájékoztatóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

1 milliárd 400 millió forinttal támogatják a vajdasági magyarság kiemelt jelentőségű projektumait.

— A Szent Teréz-székesegyház 2015-ben indult felújításának befejezésére 250 millió forintot hagytak jóvá, a nagybecskereki zárda felújítására pedig 370 milliót. A zárda épületében a tervek szerint egy 60 férőhelyes leánykollégium is működik majd, de különböző kulturális terek is kialakításra kerülnek, ezért további 120 millió forintot hagytak jóvá annak érdekében, hogy az épületet a rendeltetésének megfelelően fel tudják szerelni, és megteremtődjenek a feltételei annak, hogy a helyi magyar közösség birtokba vegye — mondta Pásztor.

A Pannon RTV 260 millió forintos támogatásával lehetővé teszik a korszerű eszközök beszerzését, így a médiaház teljes mértékben ki tudja majd szolgálni a magyar közösséget. A Magyar Szó székháza felújításának befejezését 100 millió forinttal támogatják, továbbá a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületének teljes körű rekonstrukciójára mintegy 300 millió forintot irányoztak elő.

— Ezek a beruházások hihetetlenül fontosak, mert arra teremtik meg a lehetőséget, hogy amit elkezdtünk, azt be tudjuk fejezni. Csak így tudunk előre haladni, ha lépésről lépésre, nagy volumenű fejlesztéseket megcélozva elkezdjük azoknak a megvalósítását. Örülök annak, hogy az idén ez az öt nagyon jelentős fejlesztés be fog fejeződni. Szeretnék ezúton is köszönetet mondani Magyarország kormányának, hogy a költségvetés mozgásterétől függetlenül odafigyel a vajdasági magyar közösségre, és támogatja azokat a programokat, amelyeket mi fontosnak tartunk.


A szerző felvétele

 

Szabadkán újra járnak az iskolabuszok

Az iskolabuszprogram Szabadkán hétfőtől ugyanúgy fog működni, mint az első félévben. Költségeit a Magyar Nemzeti Tanács állja. Pásztor István ezzel kapcsolatban kiemelte:

— Arra kértem Hajnal Jenőt, az MNT elnökét, hogy az MNT vállalja át az iskolabuszprogram szabadkai működtetésének költségeit, függetlenül attól, hogy ez éves szinten több mint 4 millió dinárt jelent az MNT költségvetésében. Szándékunk, hogy megvívjuk a csatát minden itt élő magyar emberért, és segítsünk nekik abban, amiben tudunk. Megpróbáljuk őket maximálisan támogatni, és ez a program egy olyan pluszmotívum, amely miatt meggondolják, hogy esetleg elmennek-e.

 

A kétnyelvű anyakönyvi kivonatok ügye

Ezzel kapcsolatban a VMSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a törvényben nem volt olyan változás, amely korlátozó lenne. A módosítás pozitív értelemben történt, az anyakönyvbe ugyanis ezentúl a nemzeti hovatartozást is beírják.

— Központosításra került a rendszer, egy adatbázisból dolgozik minden anyakönyvvezető, és ez jelentősen csökkenti azokat a mozgástereket, amelyeket eddig egy-egy önkormányzatban biztosítottak. Az anyakönyvi kivonatok formanyomtatványai továbbra is kétnyelvűek, ebbe kerülnek beírásra a polgárok adatai. A név beírása most is úgy történik, ahogy az az anyakönyvben szerepel. Az képezi a dilemmát, hogy a jövőben a dátum be lesz-e írva magyar helyesírással, illetve fel lesz-e tüntetve a település magyar neve. Nem jogalkotási kérdés van az ügy hátterében, hanem technikai jellegű. Folyik az egyeztetés a közigazgatási és államigazgatási minisztériummal, hogy az eddigi gyakorlatnak a maximumát tegyük általánossá. Amikor ezzel kapcsolatban befejezzük a beszélgetéseket, akkor a végkifejletéről tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..