Anyám naplója

Anyám naplója

Amióta világ a világ, a család összetartó ereje az anya.

Éva, a középkorú asszony is erre esküszik, és állítja, hogy a történet, melyet elmesél, inkább az édesanyjáé, de az ő életét is megpecsételte. Felnőttként sem tudta sokáig megérteni az anyja álláspontját, de a halála után megtalált fiatalkori napló szinte minden kérdésére választ adott. Sok mindent nem tud megérteni, de annyit igen, hogy a nagy szerelmek meghatározzák az ember életét.

 

— Nagyon tartalmas, ám szomorú gyermekkorom volt — kezd történetébe az asszony. — A szüleim elváltak, amikor még iskolába sem jártam. Anyámmal éltem, de apámmal is tartottam a kapcsolatot. Ő akkor látogatott engem, amikor volt ideje, vagy ha a szülei éppen Bánátban voltak vendégségben a nővérénél. Istenem, de sokat láttam anyámat és apámat sírni úgy, hogy nem tudtam őket megvigasztalni! Az volt a tragédiájuk, hogy nagyon szerették egymást, de a szüleiket is, a kapcsolatukban pedig apám szülei voltak az erősebbek. Egy faluban, jószerével szomszédos házban születtek. Apám három évvel idősebb volt, de a gyermekkorukat együtt töltötték — apám volt anyám örökös védőangyala, nem engedte, hogy bántsák, hogy elvegyék a játékát, esetleg fellökjék. Így nőttek fel.

Szerencsétlenségükre anyám szülei jóval igényesebbek voltak a falu átlagánál. Mivel egyke volt, úgy határoztak, hogy a lányuk minden kívánságát teljesítik. Megtehették, mert anyagilag nem volt gondjuk. Ezzel szemben apám családja szerény körülmények között élt, hárman voltak testvérek, közülük ő a legfiatalabb. A felfogásuk is sokban különbözött, szerintük egy jó mester, esetleg egy szorgalmas paraszt sokkal többre viheti az életben, mint egy tanult ember. Az iskola szerintük csak rongyrázás az egyszerű emberek körében. Így történt, hogy anyám tanítónő lett, apám pedig a falu borbélymesterénél tanulta a borotválást, hajvágást. De hittel, megértéssel továbbra is hűségesen ragaszkodtak egymáshoz. Anyám szülei nem tudták megérteni apám szüleinek az álláspontját, hát ők is akadékoskodni kezdtek. De az otthoni zúgolódást anyám mindig le tudta csitítani. Amikor anyám leérettségizett, megtartották a lakodalmat. Már ez is gond volt apám szüleinek, szerintük semmi szükség sem volt lagzira, de a fiatalok így akarták, hát ők erőn felül teljesítették a kérést.

Apámék udvarában volt egy jó állapotban levő alsó épület, azt renoválták, és az lett az otthonunk. Ennek persze megvolt az ára: apám anyja a szüleim házaséletének szinte minden pillanatát ellenőrizni tudta, és nem is hagyta szó nélkül. Anyám a közeli általános iskolában kapott munkát. Kezdő tanítóként szorgalmasan készült az óráira, amihez szakirodalmat olvasott, képeket keresett, stb. Ahogy apám hazaért a munkáról, a nagymama már az udvarban várta, és sorolta: a feleséged máma is csak paprikást főzött, de egész délután olvasott! Eleinte mulattak a nagymama árulkodásán, de idővel apám is szemrehányást tett. Lépésről lépésre mérgezték meg a viszonyukat, mely nem állta ki a próbát. Anyám javasolta, hogy költözzenek el, de a nagymama öngyilkossággal fenyegetőzött, mondván: nem tudja elviselni a szégyent, hogy a fia otthagyja a szülői házat. Hatéves voltam, amikor a szüleim törvényesen is elváltak. Az anyai nagyszülők találtak egy lakást közel az iskolához, így mi ketten odaköltöztünk.

Az anyám maga volt a megtestesült jóság, de végtelenül szomorú — csak akkor láttam nevetni, ha én hülyéskedtem körülötte. Rengeteget foglalkozott velem, nekem mégis mindig hiányzott valami. Igaz, apám is része volt az életemnek, de rendszerint éppen akkor nem volt jelen, amikor szükségem lett volna rá. Úgy nőttem fel, hogy mindkettejük szenvedésének tanúja voltam. Rengeteg könnyüket letöröltem, habár nem értettem igazán, miért szomorúak. A szüleim között kialakult egy titkos szerelmi kapcsolat: apám időnként ott aludt nálunk, de már kora reggel hazament, hogy ne lássák, amikor a lakásunkból kimegy. Egyikük sem alapított új családot. Az éjjeli találkák egyikén anyám állapotos lett, de még idejében megszakította a terhességet, attól félt ugyanis, hogy a falu elítéli. Apám már csak akkor tudta ezt meg, amikor megtörtént az abortusz.

Megkezdtem az egyetemi tanulmányaimat, amikor anyám hirtelen rosszul lett, és egy hét múlva meghalt. Állítólag tüdőgyulladásban, de én tudom, hogy az apám utáni vágyakozás vitte sírba. Persze, az apai nagymama szerint csak azért halt meg, hogy az iskoláztatásom költségeit apámra ruházza. Erre a kijelentésre világosan emlékszem. Az életünket akkor ismertem meg igazán, amikor jóval anyu halála után erőt vettem magamon, hogy átnézzem, illetve rendszerezzem a holmiját. Akkor akadtam a naplójára, akkor kaptam sok-sok megválaszolatlan kérdésemre választ. De azt még a napló sem tisztázta, miért nem állt ki apám a közös életük védelmére. Mert egyértelmű, hogy anyám ereje nem volt elegendő arra, hogy összetartsa a családot.


A nyitókép illusztráció

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Sorsok, Emberek rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Anyám naplója
Sorsok, Emberek
  • Perisity Irma
  • 2019.04.17.
  • LXXIV. évfolyam 15. szám
Anyám naplója
Sorsok, Emberek
  • Perisity Irma
  • 2019.04.10.
  • LXXIV. évfolyam 13. szám
Facebook

Támogatóink