Amikor semmi sem elég jó

Amikor semmi sem elég jó

Bele-belefutunk olyan emberekbe, akiknek soha semmi sem jó, de velünk is előfordulhat, hogy azt érezzük: már rég nem itt kellene tartanom. Számtalan okot találhatunk az elégedetlenkedésre, ám ha jobban figyelnénk, rájöhetnénk, a legtöbb esetben ennek semmi alapja sincs.

Olyan érzés ez, mintha valamivel mindig le volnánk maradva másokhoz képest: a barátunknak már két gyereke is van, a volt osztálytársunknak már saját lakása van, a kollégának már kétszer annyi publikációja jelent meg, stb. No meg az a rengeteg sikeres nő/férfi, influenszer a közösségi hálókon… Egy kicsit talán már közhelyes is arról beszélni, hogy mások „kirakatsikereinek” követése nem támogatja a kiegyensúlyozott, egészséges énkép fejlődését. Ma már felmérések is alátámasztják, hogy ezeknek a platformoknak a használata sokszor összefügg a boldogságérzetünkkel. Ez egy tipikusan hiányorientált gondolkodás. Az elégedetlenség pörgeti a gazdaságot, ezt pedig a reklámcégek kellően ki is használják. Ennek nyomása érkezhet a fogyasztói társadalomból, mely folyton azt mutatja meg, mit kellene még birtokolnunk ahhoz, hogy igazán „boldogok” lehessünk. Ezért ezt a folyamatos elégedetlenséget tekinthetjük kortünetnek is, hiszen folyamatosan azt az üzenetet kapjuk, hogy bármit megtehetünk, elérhetünk. Ám ennek a ránk szakadó szabadságnak igencsak frusztráló hatása van. Persze a másokkal való összehasonlítás csak akkor kelthet elégedetlenséget, ha úgy nézünk rá a másikra, hogy miben több nálunk. Miközben a többi tényező figyelembevétele mellett szembetűnhet, hogy más dolgokban ugyanott tartunk, ahol a másik, vagy akár már előtte is járunk. Az elégedetlenkedő szemlélethez azonban kell egy olyan alap-személyiségvonás, amely a másoknak — esetleg szerepeinknek — való megfelelést hordozza magában.

A párkapcsolatokban is tudnunk kell, nem életszerű azt hinni, hogy ha megtaláljuk a nagy őt, akkor boldogan és problémamentesen élünk majd vele életünk végéig. Ezért kell mielőbb megtanulni, hogyan kell kommunikálnunk a másikkal, kezelni a konfliktust, a stresszt.


Fotóillusztráció: Saragolfart/Depositphotos

Az elégedetlenség sokszor értékes motiváló szerepet is be tud tölteni az életünkben. Aki jóban van önmagával, egészségesen szereti önmagát, illetve igyekszik reálisan szemlélni az életét, a hiányosságait elfogadva néz önmagára, arra sokkal kevésbé lesz jellemző az elégedetlenség, illetve számára sokkal könnyebb lesz a változás megvalósítása.

Általában egy helyzettel két dolgot tehetünk: vagy magán a helyzeten változtatunk, tehát a külvilágban generálunk változást, vagy saját magunkban. Az előbbinél a gyakorlat azt mutatja, hogy az elégedetlenség előbb-utóbb újra megjelenik, vagy egy következő helyzetben ismét szembe találjuk magunkat vele. Ha azonban magunkon változtatunk, úgy sokkal inkább el tudjuk majd fogadni a szituációt, könnyebben meg tudunk elégedni vele. Ehhez az kell, hogy előbb ismerjük fel és határozzuk meg, mit érzünk, majd pedig mérjük fel, hogy mit tudunk ezzel kezdeni. A téma kapcsán megemlíteném a generációkutatók eredményeit, melyek arról tanúskodnak, hogy az Y generáció, vagyis az 1980 és az 1995 között születettek a legelégedetlenebbek, mert ők — mi — szeretnének azonnal az önmegvalósítás útjára lépni. Életükben kiemelt szerepe van a szakmai sikernek, a pénzbeli elismerésnek, mely miatt folyamatos teljesítménykényszerben élnek, és természetesen a húszas éveik végére már rendesen ki is égnek.

És közben ott zakatol a fejükben a mindenhonnan közvetített üzenet, hogy minden eredmény meghaladható, senki sem pótolhatatlan, az innovációnak mindig van egy új szintje, és mindez ránk is vonatkozik. A különféle coachingirányzatok is azt tudatosították bennünk, hogy képesek vagyunk átugrani saját korlátjainkat, meg tudjuk változtatni saját önkorlátozó hiedelmeinket. Mindez nagyon örömteli, ám a folyamatos fejlődés világában a legritkább esetben kapjuk azt a visszajelzést, hogy most dőljünk hátra, veregessük meg jól a vállunkat, pihenhetünk, mert amit elértünk, az egy jó időre elég lesz. Ehelyett azt mondják, ha erre képesek voltunk, az a másik sem okozhat gondot! Ezért szükség van egy belső szerkezetre, mely pontosan jelzi, hogy miből és mikor elég: mikor elég a munkánkból, a tanulásból, az új feladatok elvállalásából vagy éppen a tétlenségből, a henyélésből.

Egy jóbarátom ezt egyszer így határozta meg nekem: el kell hogy döntsd, mi a prioritás! Vagyis mi az, ami nekünk, saját magunknak fontos. Ez pedig akkor látszódik tisztán, ha egy stabil értékrenddel vértezzük fel magunkat. Ez a mi értékrangsorunk, melyet időnként szintén felül kell vizsgálnunk, mert változás mindig van. S ez az értékrend meg tudja majd határozni, hogy „hol is kellene tartanunk”. A személyes értékeink tudatosítása választ ad arra a kérdésre is, hogy kik vagyunk, és merre tartunk, s így nem tudnak bennünket lépten-nyomon elbizonytalanítani mások örömei, sikerei. Az ünnepek, az újév időszaka a ritkán látott rokonok által is bevonzza azokat a kérdéseket, amelyek a pártalálás, a házasság vagy éppen a gyerekvállalás dimenziójára vonatkoznak. Ezeknek a kéretlen üzeneteknek a befogadása csak akkor lesz építő számunkra, ha mindeközben tisztában vagyunk saját egyéb fontos szerepeinkkel, értékességünkkel is.

Segítség lehet, ha átgondoljuk vagy akár leírjuk, mivel nem vagyunk elégedettek, mi lehet az oka annak, hogy olyan tényezőket tartunk benne az életünkben, amelyek boldogtalanná tesznek. Próbáljuk meg a teljesíthetetlen elvárásokat eliminálni, elűzni a gondolati késztetések sorából. Fogadjuk el, hogy nem tudunk mindent kontroll alatt tartani, s a hiba, a kudarc olykor éppen annyira fontos lehet, mint a siker. A túl nagy kihívásokat el lehet utasítani, helyettük jönnek újak, melyek vonzóbbak is lehetnek. A kudarcélményekkel való megküzdés javításán túl arra kell törekednünk, hogy belássuk, akkor is szerethető, értékes emberek vagyunk, ha nem mindenki elégedett velünk, vagy ha nem tudjuk minden pillanatban a maximumot nyújtani. Hiszen erre senki sem képes.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Amikor semmi sem elég jó
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2020.03.19.
  • LXXV. évfolyam 11. szám
Amikor semmi sem elég jó
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2020.03.04.
  • LXXV. évfolyam 9. szám
Facebook

Támogatóink