home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Amikor „elrabolták” DMX-et és csapatát
Zvekán Péter
2021.03.31.
LXXVI. évf. 11. szám
Amikor „elrabolták” DMX-et és csapatát

A híres emberek esetében főleg a csillogást látjuk, pedig időnként ők is nagy slamasztikába tudnak keveredni. Mint például amikor elrabolták a híres amerikai rappert, DMX-et és a teljes csapatát. Nem konkrét elrablás volt ez, inkább sakkban tartás, de kezdjük az elején. Minden egy egyszerű fellépési kérelemmel kezdődött.

A dologban semmi különös nem volt, az üzlet tárgya két fellépés volt Afrikában. Mivel DMX-ék még sosem jártak ott, rögtön igent is mondtak. Repülővel indultak, nem volt direkt járat, ezért egy másik országba mentek, majd onnan egy nappal később érkeztek meg a célállomásra. Az egész ottlétük egy reggeli tévéműsorral indult, majd jelezte nekik az ottani amerikai nagykövetség, hogy szeretnének velük találkozni. Ez meg is történt, és minden rendben volt. DMX autogramokat osztogatott, és végül meghívta a nagyköveteket az első fellépésre. A későbbiekben maga a koncert is jól sikerült, a közönség tombolt, így mindenki boldog lehetett.

Ez egy csütörtöki nap volt, másnap várt rájuk egy megbeszélés, ahol elvileg a pénteki fellépés néhány részletét kellett volna tisztázni. A tárgyalás a fő szervezővel történt, aki egy nagy befolyással bíró ember volt a hazájában. Olyannyira, hogy a csapatot az érkezéskor simán átvitte a reptéri vámon úgy, hogy senki nem kérdezett semmit. Szóval egy nagykutyával beszéltek. Ez az illető közölte velük, hogy a pénteki koncert szombatra csúszik. Persze ez a csapatnak nem felelt meg, hiszen minden ideje be volt táblázva. A nagykutya azonban néhány szóval érzékeltette, hogy itt ő diktál. A tagokban akkor tudatosodott, hogy a helyszínen semmilyen kapcsolatuk sincs, csak arra a kilenc emberre számíthatnak, aki a csapatot alkotja. Így jogosan kezdtek el félni a zenészek, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.

A beszélgetés akkor kezdett igazán furcsa lenni, amikor a végén a szervező azt mondta DMX-nek, hogy az extra egy napért 30 000 dollárt fizet. Ez még a csapattagok világában is túl soknak tűnt, így még jobban erősödött bennük a gyanakvás. A lényeg, hogy a végén elhangzott az a mondat, amelytől mindenki tartott, azaz: „Akkor mehettek el, amikor én megengedem, hogy elmenjetek” — mondta a szervező. Az egyetlen szerencséjük az volt, hogy az egyik tag rögtön reagált, és még az egész beszélgetés elején leadta a drótot az amerikai nagykövetségnek, hogy valószínűleg baj lesz. Ennél a pontnál nem az volt a gond, hogy a második fellépés időpontja egy nappal el lett halasztva, hanem az, hogy komoly emberek „fenyegetik” őket.

Az amerikai nagykövetség rögtön tudta, mit kell tenni, hiszen nem ez volt az első ilyen eset. Megígérte, hogy szerez repülőt, a zenészeknek csak követniük kell az utasításokat. Közben az egyik tag kijutott az utcára, és a biztonság kedvéért vett néhány fegyvert — sosem tudni. Este volt, mindenki a hotelben tartózkodott fegyverekkel, becsomagolt bőröndökkel, és várták a jelet. Mindezt úgy, hogy az ajtóban biztonságiak ügyeltek arra, hogy mindenki a helyén maradjon.

Egyszer csak jött az amerikaiaktól a hívás, hogy érkezik két páncélozott jármű a hotelhez. A csapat talált egy rést a biztonságban, és eszeveszetten rohanni kezdett csomagostul ki az épületből. Itt viszont adódott egy baj, az épület nagy része üvegből készült, a másik oldala pedig tele volt rajongókkal. Azok amint meglátták a rappert, sivalkodni kezdtek, így a biztonságiak rögtön tudták, hogy a „foglyok” szökésben vannak. Minden csapattagnak sikerült beülnie a terepjárókba, és menekülni kezdtek. Eszméletlen sebességgel eljutottak a reptérre, ahol már ott voltak a fő szervező emberei. Ezt a részt nem részletezték a zenészek, de ezen a falon is sikerült átjutniuk, és sikeresen felszálltak a géppel, azaz megmenekültek. Elmondásuk szerint ekkora slamasztikában soha életükben nem voltak.

Képek: static.billboard.com, static.billboard.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..