Csonka Balázs népi tamburás, népzeneoktató az idei év Junior Prima díjának egyik büszke tulajdonosa, népművészet és közművelődés kategóriában. Balázs a Pendergő tamburazenekar egyik alapítója, így nekik (is) köszönhető, hogy Vajdaság népzenei életében egyre aktívabban van jelen a tamburamuzsika.
* Junior Prima díj. Óriási gratula hozzá, azért ez igen nagy elismerés. Meglepett a hír?
— Egy unalmas, szerdai nap tudtam meg egy hónappal ezelőtt. Már alig vártam, hogy hazamenjek tanítás után, és pihenjek, babázzak, hiszen van egy néhány hónapos bébink otthon. Hazafelé tartottam, akkor jött az e-mail és a telefonhívás, hogy megkapom a díjat. Hihetetlen volt, azt sem tudtam, hogy felterjesztettek rá. A zsűri elnöke, Árendás Péter még augusztusban kért tőlem egy önéletrajzot, de azt hittem, egy másik projektumhoz kell, hiszen felkért, hogy vegyek részt egy tamburástananyag elkészítésében. Szóval egy hétig még olvasgattam az e-mailt, hogy elhiggyem, valóban igaz.
* Hogy látod, a szakmai életedet mennyire mozdítja előre a díj?
— Akik eddig megkapták, ők mindannyian azóta is folytatják, és egyre nagyobb dolgokat sikerült elérniük. Van ennek tehát egy hatalmas súlya is, hiszen nekem is ezt kell képviselnem a jövőben. Ez szerencsére nem esik nehezemre, hiszen imádom csinálni, s nem is tervezem abbahagyni. Felelősséggel is jár, hiszen az utánunk következő vajdasági tamburásgenerációk számára jó példát kell mutatni, hogy merjenek zenélni, és azt hitelesen, szeretettel, tisztelettel tegyék. Azért kaptam meg a díjat, amit eddig csináltam és elértem, s azt sem tudom mondani, hogy mostantól jobban fogom művelni, hiszen eddig is mindig igyekeztem kihozni mindenből a tőlem telhető maximumot, szóval nem állok meg, csinálom tovább. Vajdasági tamburás ezt még nem kapta meg. Pénz is járt vele, egy részéből egy picit felújítom a hangszereim, a másik felét félreteszem, mert szólólemeznek és koncertsorozatnak szerintem nincs még itt az ideje.
Bezzeg Gyula
* A családodban többen foglalkoznak zenével. Egyértelmű volt, hogy te is népzenész leszel?
— Öten vagyunk testvérek, és bár mindenki zenével foglalkozik, nem ugyanazon a stíluson belül mozgunk. Robi például egy kicsit poposabb, és gyerekzenés projektumokban van, Ági nővérem klasszikus zenével foglalkozik, szolfézstanárnő, Feri népzenész. Ha visszagondolok rá, engem mindig egy kicsit jobban vonzott a népzene. Talán azért, mert Feriék sokszor ott próbáltak nálunk, én pedig néptáncoltam, népzenéltem. A tamburát is Feri adta a kezembe, előtte csak harmonikán játszottam. Amikor gyakoroltam a tamburán, a nagymamám mindig hozzáfűzött valamit, hogy annak idején lassabban mulattak erre a tamburazenére, vagy hogy ennek a dalnak más szövege volt. Ekkor jöttem rá, hogy ez a miénk. Így jött a tambura. Ezt pontosan tudom, de azt, hogy miért éppen a népzene, arra nincs konkrét válaszom.
* Gyűjtéssel is foglalkozol. Van még kitől gyűjteni?
— Szerencsére még mindig vannak adatközlőink. Most is ugyanaz érvényes, ami már tizenéve, hogy a 24. órában vagyunk. Kevesen vannak, akik zenélgetnek, ráadásul nagyon idősek, sokuk már régóta nem vette kezébe a hangszert, de arról tudnak mesélni, hogy mi hogyan működött annak idején, hogyan kezdték, hogyan élték meg, miért csinálták. Hangszeres felvételek vannak, melyekre lehet támaszkodni, s kell is. Volt egy bácsi, akihez sokat jártam, sajnos már nincs köztünk, ő például azt kérte, hogy a tamburáját temessék majd mellé, annyira szerette a hangszert és a zenélést.
* Az egyetem változtatott rajtad bármit?
— Változott a szemléletem, s ennek nagyon örülök. Most Pesten vagyok, de én olyan közegből jövök, ahol főleg a hagyományos, magyar népzenét játszottam, azt képviseltem és képviselem, a szerb, horvát zenékkel nem foglalkoztam. Mindig érdekeltek, azért, mert azt hiszem, csak akkor tudjuk a mi muzsikánkat igazán elsajátítani és megismerni, ha ismerjük a másét is, azokét, akik itt élnek mellettünk, körülöttünk. Ami érdekes, hogy az akadémián tanító tanáraim a délszláv zene mesterei, hiszen nekik szláv felmenőik is vannak, vagy olyan településről jönnek, ahol élnek szerbek, horvátok. Itt ők vannak kisebbségben, ezért őrzik a hagyományaikat. Nálunk otthon pedig mi. Szóval megtanultam azt a szemléletet, hogy tisztelnünk kell más nemzetek hagyományát és zenéjét. Egyébként már be is kerültem egy délszláv muzsikát játszó együttesbe. A tamburazene mindig is olyan volt, hogy vegyes közösségnek játszották. Szóval valahol közös kultúránk ez.
Ürményi Frigyes, Pannon RTV, 2024
* Van egy olyan érzésem, hogy neked, nektek is köszönhetően van az utóbbi években ilyen mértékben jelen a tamburazene a köztudatban, a táncházmozgalomban Vajdaságban. Jól érzem?
— Azt hiszem, igen, és ennek nagyon örülök, hogy így van. S annak is, hogy otthon, Vajdaságban vannak erre nyitott emberek a táncházmozgalomban is, hiszen — s ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni — ez a miénk. Én is szoktam játszani erdélyi népzenét, és szeretem is nagyon, de amikor otthon elővesszük a tamburákat, annak van igazán ereje. Arról nem is beszélve, hogy a vajdasági emberek tudnak kapcsolódni ehhez. Akik beleszületnek vagy belekerülnek a táncházas, néptáncos, népzenés körökbe, azoknak természetes, de akik belecsöppennek, ők nehezen tudnak vele kapcsolódni. Amikor viszont tamburazenét hallanak, becsatlakoznak, ismerik és éneklik a dalokat. A táncháztalálkozón is sokan jöttek oda nótázni hozzánk, mert a magukénak érezték. Ráadásul nem szintetizátorral játsszuk, mint például egy lagziban, hanem hagyományosan, élőben, hangszereken.
* Mit gondolsz azokról a zenekarokról, amelyek feldolgozásokat játszanak, vagy vegyítik a népzenét más zenei műfajokkal?
— Nem tudom eldönteni, s rengeteget gondolkozom rajta, mondhatni, heti szinten. (Nevet.) Én is hallgatok ilyen dalokat, melyek jól meg vannak csinálva. Horvátországban nagyon jól működik az, hogy a hagyományos tamburazenekarok játszanak modern számokat tamburán. Ez egy jó irány szerintem. Felénk azonban az a szokás, hogy a népzenét dolgozzuk át. Ami lehet jó, de úgy gondolom, hogy ha van egy dallamvonal, s annak van egy ritmusa, azt nem feltétlenül kell megváltoztatni. Bartók és Kodály csinálták ezt jól, ők nem nyúltak a dallamvonalhoz és a szöveghez, csak kiemeltek egy-egy jellegzetes motívumot. Mostanság egy picit az a divat, hogy poposítják vagy jazzesítik a népzenét, ezáltal egy kicsit egyik sem lesz, ami szerintem nem jó. Ahhoz, hogy működjön, nagyon jól kell csinálni.
Kovács Áron
* Akkor te főleg népzenét hallgatsz?
— Sok népzenét hallgatok, igen, és szinte csak gyűjtést. De hallgatok klasszikus zenét is, főleg utazás közben, azt nagyon szeretem. Manapság borzasztóan rossz zene szól a rádióban, úgyhogy azt egyáltalán nem hallgatom. Amit még imádok, az az ír zene. Az írek népzenéje ma is élő, s vannak olyan zenekarok, amelyek olyan rock and rollban játsszák el, hogy a lendület mindenkit magával ragad. A fiatalok is buliznak rá. S valahol ez a helyzet a tamburazenével is, hiszen az is hoz egy vidám hangzást és lendületet. Ráadásul a dalszövegek is vidámak, arról szólnak, hogy valaki szerelmes, és hiányzik neki a párja. Az erdélyi népdalok pedig sokszor arról szólnak, hogy valaki szerelmes, de nem lehet az övé a szerelme.
* Mit tartogat a Pendergő zenekar számára és számodra a közeljövő?
— Most ősszel egy picit visszavettünk a tempóból, de készülünk az Örökségünk koncertre, mely november végén várható, ráadásul jövőre leszünk tízévesek. Hihetetlen, milyen gyorsan múlik az idő, úgyhogy készülünk egy koncertsorozattal, zenész barátokkal kiegészülve Vajdaságban és Magyarországon is. Szegeden mindenképp, hiszen ott alakultunk meg. Szóval jövőre ez a nagy projektum áll előttünk. CD is készül, de ez egy kicsit távolabbi terv. Nagyon tartalmas tíz év áll mögöttünk, remélem, ez a jövőben is így lesz. Én magam pedig ugye tagja lettem a már említett zenekarnak, ez a Babra, mely az idén ünnepli tízéves jubileumát, s ez alkalomból megjelenik majd egy CD 100 év tambura címmel. Ez főleg a délszláv népzenére összpontosít, de szerepel majd rajta magyar összeállítás is. Velük hangszerbemutatókat, koncerteket is tartunk, szóval ez most az évfordulók korszaka. Emellett pedig tanulok, tanítok, a szabadidőmet pedig a családdal töltöm. S itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem minden eddigi tanáromnak, családomnak, zenész barátaimnak, hogy támogattak, segítettek az eddigi utamon, mert nélkülük biztosan nem tartanék itt.