Egyszer a kis másodikos szomszéd Pistike váratlanul megkérdezte tőlem, hogy az emberek miért állnak fel és sírnak, amikor a himnuszt hallják. Nem tudtam neki számára is érthető választ adni, de várom a következő logikus kérdését, hogy miért fütyülnek az emberek, ha más nép vagy ország himnuszát játsszák. Például a Szerbia-Horvátország kézilabda-mérkőzés előtt. A válasz az lehetne, hogy - gyűlöletből, a másik nép ellen érzett gyűlölet miatt. Pistike bizonyára nem értené meg, hogy mi az a gyűlölet, de mi felnőttek is nehezen értjük, hogy a tizenéves fiatalok miért törték-zúzták össze és gyújtották fel Újvidéken és Veterniken vagy Rumán a horvát rendszámú gépkocsikat. A többségük az annyit szidott és átkozott szocialista Jugoszlávia széthullása után született, de a délszláv testvérháborúról sem tudnak sokat. Viszont tudnak azok, akik őket nevelik, tanítják és készítik az életre. Végül is: kik támadtak rá a horvát szurkolókra? Nem a vajdaságiak, hanem a radikálisok által Herkócáról, Ruma környékéről elüldözött horvátok helyére betelepült horvátországi szerbek. De azt is tudjuk, kik építették az Újvidék melletti Veternik település emeletes lakóházainak többségét.
Sajnos nagyon könnyű összefüggést találni a sport, a himnusz és a gyűlölet között. Azzal, hogy nemzeti ügyet, létkérdést, hazafias cselekményt csinálnak egy-egy sportrendezvényből. Január végén erre nagyszerű lehetősége volt Szerbiának a tenisz, a vízilabda és a kézilabda jóvoltából. Csak úgy dőltek a győzelmek, az érmek és a dicsőség. Azzal a kellemetlen mellékjelenséggel, hogy például a horvát himnuszt nem énekelték, hanem fütyülték, és annak ellenére zaklattuk a horvát szurkolókat, hogy legyőztük válogatottjukat. Nyilvánvaló tehát, hogy 20 év nem elegendő a feledéshez és megbocsátáshoz. Még akkor sem, ha tolmács nélkül is megértik egymást a szerbek és a horvátok, sőt keresztény is mindkét nemzet. Csak a papok szakállában van eltérés.
Sajnálatos módon itt a mi térségünkben a sportnak a kellettnél nagyobb kapcsolata van a politikával és a nacionalizmussal. Ideértve a himnuszt is. A január végi nagy sportsikerek után már olyasmit is hallani, hogy tulajdonképpen nem is mennyei nemzetről, hanem sportnemzetről van szó, azzal, hogy más himnuszát fütyüljük, a győzelem után pedig nem tapsolunk, hanem lövöldözünk. Itt Újvidéken is hatalmas lövöldözés volt a horvát kézilabda-válogatott legyőzése után. Feleségem riadtan kérdezte, hogy miért ez a nagy lövöldözés. Igazából meg sem tudtam volna magyarázni, ezért csak annyit válaszoltam röviden, hogy: alighanem Vukovár felszabadult.