home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Ami a színpadon megél, az az utcán nem biztos”
Szerda Zsófi
2021.07.25.
LXXVI. évf. 29. szám
„Ami a színpadon megél, az az utcán nem biztos”

A Kreatív Kráter Kör tagjait és előadásait az utcán találhatjuk meg. Falunapokon, fesztiválokon, egyéb szabadtéri programokon. Nem színházban játszanak, hanem cirkuszi, akrobatikus és táncos elemekkel operálnak, népmesét írnak, gyűrűn lógnak, tüzet forgatnak, vagy éppen egy kétméteres gólyaláb tetejéről kiáltanak a fejünk fölé. Csepi Mártonnal, a csapat egyik alapító tagjával beszélgettünk Kishegyesen, ahol több előadással is szerepeltek.

— A Kreatív Kráter Kör egy trióként indult. Nehéz a mi szakmánkban csapatokról beszélni, hiszen utcai mutatványos körökben mindenki együttműködik mindenkivel. Mi Györe Ágival és Lenhardt Józsival négy-öt éve együtt készítünk előadásokat. Azt hiszem, a személyes szimpátia és a hasonló képzettség játszott leginkább közre abban, hogy végül egy csapat lettünk. De ezen a szigorúan vett trión kívül most is együtt dolgozunk másokkal, például Németh Lucával, aki már szinte társulati tagnak számít. Luca táncos. Kinőtt a lába, és azóta táncol. Nem fordult egyik táncművészeti ágazat felé sem, csak mozog. Egyik különlegessége a fénytánc, mi is efelé indultunk el. Ebben a Fényszórók nevű társulat a partnerünk, s úgy kell elképzelni, hogy nagy selymeken statikus képek jelennek meg egy dinamikusan mozgó felületen. Magyarán Luca maga a felület. Ezt pedig szépen össze tudtuk fésülni a LED-zsonglőrködéssel. A társulat egyik fő rendezőelve, hogy mindenki sokirányú képességekkel bír, erre építünk. Az eszközeinket, jelmezeinket is mi magunk készítjük, saját magunkat menedzseljük.

* A Dombos Festen is több előadással léptetek fel, ezek közül egyet sajnos elmosott az eső, de arra volnék kíváncsi, hogy ki találja ki őket.

— Ezt részben az is diktálja, hogy mi az, amire igény van. A nappali varieté-előadásunk rendkívül erős, s amikor rájöttünk, hogy ilyen típusú varietét csak öt csapat csinál Magyarországon, míg tűzzsonglőrshow-t több mint harminc, azt mondtuk, jó, akkor erősítsünk rá a nappali varietére. Elkezdtünk összefüggő történetben gondolkodni. A Csillagpásztor című előadásunk pedig úgy készült, hogy egy fesztivál LED-es produkciót kért tőlünk, melyet mi annyira nem szerettünk volna, mert a LED unalmas és olyan, mint a tűz, csak hideg, másrészt kiszámíthatatlan. De azt mondtuk, legyen, és belefoglaltuk egy népmesébe. A szövegeket általában én írom, én vagyok a konferanszié a csapatban. Én voltam az a magányos kisfiú, aki sokat olvasott, ezért van valamiféle irodalmi műveltségem, ha történetvezetésről kell gondolkodni, ott én mondom ki a végső szót, de nálunk közmegegyezésen alapul minden. Nincs egy főnök, mert úgy nem lehet jó utcai előadást csinálni. S az utcai műfaj nem színpadra való.

* Szerinted mi a különbség a kettő között?

— Az utcán közvetlenebb a közönséggel a kapcsolat. És ha olyasmit kell csinálni, ami nem 100 százalékban belőlünk jön, az mesterkéltnek tűnik. Ami a színpadon megél, az az utcán nem biztos. Mert az utcán hazugságnak, képmutatásnak tűnik. Az utcán való játéknak furcsa pszichológiája van. A színészek módszerei finomabbak. A mi helyszínünk nem egy színházterem, mely olyan emberekkel van tele, akik azért jöttek, hogy színházat lássanak, hanem egy zajos vásártér, ahol ezer ember tolong, és nekünk őket kell megfognunk. Ez nem más, mint alkalmazott tömegpszichológia, mely sok apró trükkből áll össze. Az ember egy idő után megérzi, hogyan működik egy fesztivál közönsége. Lehet, hogy az egyik helyszínen jól lehet kommunikálni a jelenlevőkkel, energiával töltjük fel őket, s ők is bennünket, egy másik helyszínen pedig nem is érdemes próbálkozni ugyanazzal, mert lepattanunk róluk. Ott más módszerhez kell folyamodni. Sokféle út van, szerintem a konkrét cirkuszimutatványos-technikákon túl a közönségterelés a fő feladat, és a humor. Nyitottabb műfaj a miénk, mint egy megkoreografált előadás, mert szándékosan kell hagyni lyukakat a spontán dolgoknak. Ha például besétál egy részeg ember, az nekünk jackpot. Tavaly egy kisfiú szaladt be itt Domboson a játékterünkbe, őt ott azonnal el is árvereztük. (Nevet.)

* Mennyi spontaneitás fér bele egy-egy előadásba?

— Változó. Én úgy tekintek erre a dologra, hogy az ember épít egy házat. Hogy szép házat tudjon építeni, ahhoz téglákra van szüksége. Nos, nálunk az előre kitalált gegek, a begyakorolt gondolatok, a jó szókapcsolatok a téglák. Hogy abból mit építek, az a helyszínen dől el. Ez a zsonglőrködésre is érvényes. Akkor szép, ha kreatív, szabad és intuitív. Viszont akkor tudsz intuitív lenni, ha van egy kelléktárad, melyből dolgozol.

* Valamiért azt képzelem, hogy ezt a műfajt főleg nyáron lehet űzni.

— Az utcaszínházi évadnak is megvan a menete. Május elején indulnak a kisebb fesztiválok, a nyár eleje aztán felpörög, júliusig nincs megállás, aztán ott van egy érthetetlen két hét, amikor nincs semmi munka, számomra rejtély, hogy ez miért van így… Július végén rajtolnak a nagy fesztiválok, augusztus végéig megint van mit csinálni, szeptemberben következnek a szüreti mulatságok, a falu- és a városnapok (erre való az ősz, amikor már mindenki otthon van, de még nincs túl hideg sem). Október a halloweenpartik hónapja, novemberben már megkezdődnek a karácsonyi vásárok, december az ünnep hava, januárban nekünk sincs nagy kedvünk dolgozni, ekkor szoktunk pihenni, persze reménykedve, hogy a pénzünk kitart februárig, s ekkor kezdjük próbálni a következő év előadásait. Igyekszünk minden évben valami újjal előállni.

* Hogyan kell elképzelni a próbákat? Noha sokszor egy összefüggő egészt lát a közönség, mégis sok az egyéni jelenet.

— A magángyakorlást is sokszor együtt kell megoldani, hiszen buzogányt dobálni egyedül nem lehet, de a saját technikai és szakmai fejlődéséről mindenki maga gondoskodik. Mi több mint tíz éve a szakmában vagyunk, már tudjuk, mennyit kell gyakorolni a napi rutinhoz, hogy fejlődjünk. Ági például tavaly eldöntötte, hogy szeretne egy picit belemászni a légi akrobatikába, s úgy alakítottuk az előadást, hogy ezt színpadra tudja vinni. Egy négynapos fesztivál esetében, ahol esténként lépünk fel, nappal gyakorlunk, közben szervezzük a következő utakat és karbantartjuk az eszközöket, tehát ez egy laza napi 12 órás munka.

* Van olyasmi, amit nem engedtek meg magatoknak? Vagy megvan, hogy mikor és mit esztek?

— Ezt mindenki magának méri fel. Emlékszem, volt egy előadás, ahol nagyon jót tett az előadás atmoszférájának, hogy előző este mi is, és a közönség is hosszan bulizott. Egy gyönyörű másnapos kohézió jött létre. De azért ezt ritkán engedjük meg magunknak. Nem mondom semmire, hogy tilos, de nagyon oda kell figyelnünk magunkra. Olyan is van, hogy kell az a két korty pálinka, hogy a konferálásom ne legyen robotikus, hanem hasson. Nem szabad azonban előző nap szétbuliznod magad, hiszen sok az akrobatikus elem, és fontos a bizalom. Ha nemrég egy sörrel és egy pálinkával a kezében láttam azt az embert, aki nemsokára a feje fölé fog emelni gólyalábon, akkor nem biztos, hogy részemről meglesz a trükkhöz szükséges bizalom…

* Mennyire követitek a többi utcaszínházas csapatot? És mennyire ápoljátok a kapcsolatot a külföldiekkel?

— A magyarországi utcaszínházas közösség valóban olyan, mint egy folytatásos, soha véget nem érő szappanopera, tehát esélyünk sincs nem követni egymás tevékenységét. (Nevet.) De jó érzés inspirálódni a másikból, és nagyon sok az együttműködés. Nemzetközi viszonylatban is elég összefüggő közösség vagyunk. Naprakésznek kell lenni, hiszen ez egy nagyon dinamikusan változó műfaj. Az előadó-művészetben például a tradicionális csak úgy fér be, ha újraértelmezzük. Például a Csillagpásztor című előadás egy technokrata, LED-es megvalósítás, de az alapja egy népmese, melyet én írtam, megpróbálva minden karakterbeli, stílusbeli, történetvezetésbeli, nyelvezeti szempont alapján tartani magam a népmese műfajához. Ha egy régi hangszert vitrinben tartunk, és csak nézegetjük, az semmire nem jó. De ha kivesszük, és játszunk rajta, az maga a folyamatos újraértelmezés. Szerintem csak így tudnak tovább élni a dolgok. Különösen az utcán.

* Te mit szeretsz ebben a legjobban?

— Engem soha semmi más nem érdekelt. Az utcaszínjátszás komplex műfaj. Tele lehetőséggel, feladattal. Benne van a kézművesség, az irodalom, a cirkusz, a zene s még valami, ami számomra nagyon fontos: a szabadság. Rengeteget dolgozunk, de nekem nincs főnököm. Ugyanaz hajt, ami a középkor eleje óta a vándorkomédiásokat. S a cirkuszi diszciplínák gyakorlása számomra egyfajta meditáció. Ez tart egyben. Illetve az előadás mint tevékenység. Amikor létrejön az interakció egy ember és egy csapatnyi ember között. Nagyon szeretem például, amikor kiabálok nekik, és ők visszakiabálnak. Ez egy egészen intim és különleges kapcsolat, melyet semmi más nem helyettesíthet. 

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..