Kilencedik alkalommal rendezték meg az amatőr képzőművészek szemléjét Topolyán, a művelődési ház kiállítótermében. Az idén 23 alkotó 43 munkáját tekinthetik meg az érdeklődők.
Számos topolyai amatőr képzőművész és műkedvelő gyűlt össze a kiállítóteremben, ahol a csaknem félszáz alkotás május 22-éig várja a látogatókat. Az egybegyűlteket Bábi Tomović Irén és Bolyos-Szenti Lilla, a községi szemle szelektora, okleveles képzőművész köszöntötte. Lapunknak Bolyos-Szenti Lilla nyilatkozott.
— Megtalálhatók itt a festmények és a rajzok is, a legkedveltebb téma pedig a tájkép, a portré, az emberi figura és a csendélet. A legnépszerűbb a realisztikus ábrázolás, illetve az arra való törekvés, így amikor zsűriztem a pályamunkákat, ezt is szem előtt tartottam. Egy realisztikus képnek a proporciókban pontosnak kell lennie, emellett persze a fény-árnyék viszonyok, illetve magának a vászonnak és a papírnak a beosztása is fontos. Inkább az idősebb korosztály állított ki, de vannak fiatalabbak is, így reménykedünk, hogy frissítés is lesz az elkövetkező években a szemle összetételében. Harmadik alkalommal zsűrizem az amatőröket, és elmondhatom, újabb alkotók is jelentkeztek, de a csapat nagyobb része a már megszokott versenyzőkből áll. A szemlének persze tétje is van: a számos alkotásból tízet kvalifikálunk októberben a körzeti szemlére, a három általunk legjobbnak ítélt munka alkotója pedig a művelődési ház ajándékában részesül.
![]()
A topolyai Tóth Margit amatőr képzőművész A vén cigány című akvarellje is továbbjutott a körzeti szemlére. Technikáról és kitartásáról beszélgettünk a megnyitó után.
— Általában akvarelleket festek, egy pillanatban viszont úgy gondoltam, annak ellenére, hogy gyakran továbbjutok a képeimmel, valami újat kell készítenem, amit Penovác Endre topolyai festő is javasolt számomra. Mivel hatvan éve varrónőként dolgozom, ezt próbáltam most a művészettel ötvözni, de az új stílus mellett akvarellel is jelentkeztem. Folyamatosan részt veszek a szemlén, az alkotásaim általában a virágőrületemet is tükrözik, hiszen az óriási kertemből is tudok ötletet meríteni. Otthon sziporexből is faragok, számos dísztárgyat készítek belőle. Nyugdíjas koromban, hosszú évek sportolása és munkája után, kezdtem a művészetekkel foglalkozni, így állíthatom, soha nem késő új dolgokba belevágni. Az előrehaladáshoz kitartás és gyakorlat szükséges.
![]()
A topolyai Balog Jolán előszeretettel tekinti meg minden évben a szemlére elkészített alkotásokat.
— Minden évben megnézem a munkákat, mert fiatal koromban én is festegettem, s a későbbiekben, ha felhagyok a sporttal, akár még társulhatok is az amatőr képzőművészek csoportjába. Az idén az egyik kolléga sötétebb tájképei ragadták meg a figyelmem, melyek számomra számos mondanivalót rejtenek magukban. Az élmény mellett az egész látványt hazaviszem a lelkemben, hiszen ezek a képek a szívünkhöz is szólnak.
A művelődési ház díjában az első három helyezett alkotó részesült. Dr. Szakmány-Major Edit Sári című olajfestménye a harmadik, Szlivka Magdolna Múlt és jelen című munkája a második helyen végzett, míg a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a bácskossuthfalvi Juhász Sándor állhatott A morovici híd alatt című alkotásával.
A szerző felvételei