Šinković Dora május 21-én, a Múzeumok Éjszakáján a Klein house / social bar & art galleryben mutatkozott be első önálló kiállításával a szabadkai közönség előtt. A művésznővel a kiállításhoz vezető útról és a projektum létrejöttéről beszélgettünk.

(Roncsák Alexander felvételei) 

* Mikor kezdtél testfestéssel foglalkozni?

— Mindig is érdekelt az alkotás. A középiskola után stylistként dolgoztam. Közben a divatfotózások alkalmával elkezdtem sminkelni. Később ez már nem volt számomra akkora kihívás, valami újat kerestem. És akkor megláttam az egyik barátnőmet kopaszon, ez inspirált az arcfestésre, de az egész fejét felhasználtam. Majd következtek a kismamák, akiknek a pocakjára festettem, és lassan eljutottam oda, hogy az egész testet használom. Ezzel egy hatalmas „vásznat” nyertem, melyre bármit festhetek. Szerintem az emberi test úgy tökéletes, ahogy van. Kitalálni sem lehetne szebbet: az izmok, a vonalak..., számomra ez lenyűgöző. Bőrre alkotni — nem csak egy élettelen vászonra — nagyon jó élmény volt. Közben beszélgetsz, barátkozol, megismered azt az embert, akire alkotsz, ő beenged téged a személyes szférájába, megengedi neked, hogy a meztelen testét használva alkoss valamit. Látod azt, hogy ez tetszik neki, és valami olyanban volt része, amiben még soha. Új élményt adtam neki. Számomra ez nagyon fontos volt ebben a projektumban. Ez éltetett.

* A modell megismerése mennyire van hatással arra, hogy mit alkotsz rá?

— Sminkelés alkalmával is próbálok a személyiségére hangolódni. Mert nekem az erős smink valószínűleg nem ugyanazt jelenti, mint neked. Az általam átdolgozott festményeket is úgy választottam ki, hogy előzőleg összegyűjtöttem vagy félszáz képet azok közül, amelyekben látok valamit, és amelyekről van elképzelésem, hogyan szeretném őket átdolgozni.

Kattints bármelyik képre, és látogasd meg Dóra honlapját is!

* Mi volt a közös ezekben a képekben?

— Az ösztöneimre hallgattam. Voltak a képek között olyanok, amelyeket személyesen szeretek, vagy csak jóleső érzés rájuk nézni, de volt olyan is, amelyet csak megláttam, és el tudtam képzelni, hogy a testnek mely részén, milyen fotón, milyen árnyékkal és színekkel, átdolgozásokkal mutatna jól. Minden képen változtattam valamit: szétdaraboltam, színt váltottam rajta — tehát belevittem a saját megérzéseimet is. Ebben látom a festészet egy új, számomra érdekes megtestesülési formáját, azt, hogy ne papírra fessek, meg vászonra, hanem emberekre. Ami egyébként összehozza őket. Valamilyen projektumot adok nekik, aminek a részesei lehetnek. Az az egy délután, amikor mind a ketten, a modell és én is, levetkőztünk egymás előtt — akár testileg, akár lelkileg —, egy másfajta kapcsolatot indít el az emberek között.

* Tehát volt ötven képed...

— Ahogy alakult, hogy ki legyen a modell, illetve hogyan legyen fotózva, úgy alakult az is, hogy melyik képet fogom választani. Előbb mindenkinek két-három lehetséges képet választottam, mely illene hozzá, aztán az utolsó pillanatban a megérzésem döntött, és összeálltak ezek a részletek. Nagyon fontos volt, hogy azon a testen, amely előttem fog állni, jól mutasson a kép, illetve hogy az az ember, akire festem, tudja viselni. Bezzeg Gyulával együttműködtünk ebben, ő tud úgy fotózni, hogy a modell közben jól érezze magát. Utólag visszanézve a képeket, azt gondolom, a legeslegjobban választottam meg, hogy kire mit fogok festeni. Jobbak a képek, mint amire számítottam, ez pedig elsősorban Gyula érdeme.

* Mi volt a mozgatórugója a projektum létrejöttének?

— A mottóm: Imagine all you can be (szabad fordításban: alkosd meg önmagad). Az embert nem egy dolog és nem csak a munkája határozza meg. Ha eljössz, és megcsinálom a sminked két különböző módon, attól máshogy érzed magad, mást hozhatsz ki magadból. De igazából nemcsak egy smink által, hanem az életben is akármi lehetsz, csak ki kell találnod, és csinálnod kell. Hiszek benne, hogy akármi lehetsz, mert a gondolattal alakítani tudod magad, de akár ezáltal is, amit én csinálok.

* Ez egyúttal az életfilozófiád is?

— A személyiségfejlesztés fontos része az életemnek, ennek az egyik utórezgése az is, hogy ezzel foglalkozom, hogy beleviszem a munkámba az életfilozófiámat is. Talán szerencsém van, hogy ezt megtehetem. Nekem nagyon fontos, hogy amikor valaki ránéz az arcfestésre, akkor tudja, hogy ezt én csináltam, mert ez valamiben más. Abban, hogy beleadtam magam, hogy valami olyasmit csináljak, amit érdemes.

* Ahhoz, hogy észrevedd, kihez mi illik, kell egy jó adag személyiségismeret is. Hogyan érzel rá az emberre?

— Nagyon érdekes, ahogyan ez működik, de igazából nem tudom, még nagyon sok mindent kell fejlesztenem magamban. Vannak dolgok, melyeket már értesz, de nem tudsz megfogalmazni, kell még egy kis idő, hogy rájöjj, mi is ez pontosan. Ez is ilyen. Csak ránéztem a lány arcára, arra, amit sugárzott magából — merthogy mindenkinek van egy kisugárzása, attól függően, hogyan érzi magát. Ezek apró részletek, és ezek teszik őt azzá, aki. Ezeket a részleteket próbálom nem tanulmányozni, inkább csak el-elkapni, hogy megértsem, mit gondolhat az illető valamiről. Megfigyelve az apró mozdulatait, melyek valójában jelentéktelenek, „összeraktam” magamban, hogy milyen is lehet. Ebben persze én is benne vagyok, mert én figyeltem meg az alapján, amit akkor láttam benne, amikor ott volt előttem, és az alapján az érzés alapján dőlt el, amit a modell sugárzott magából.

* Milyen szempontokat követtél a kiállítás összeállításában?

— Mindenekelőtt azt szerettem volna, hogy a képek ízlésesek legyenek, véletlenül se keltsenek olcsó hatást. Ebben az esetben a test valóban csak vászon, a kifejezési forma eszköze. És fontos volt persze, hogy az eredmény szép, esztétikus legyen. Hogy a vászon újraértelmezését, az alkotási felület egy új formáját mutassuk meg. Szép testeket válasszunk, de ne tökéleteseket, mert onnantól az megint elvesztette az értelmét. Fontos volt, hogy csapatmunka legyen, mindenki jól érezze és megtalálja magát benne, hogy ez a tevékenység egy maradandó élményt nyújtson. Ez sikerült is, és mindenki örül, hogy a részese lehetett. Most, miután már befejeződött, úgy érzem, ez az, amiért megérte csinálni. Azóta van ez a pezsgés köztünk, és igazából nem is az fog megmaradni, hogy milyen jó képeim vannak, hanem azok a szervezkedések, vicces történetek, amelyeken együtt végigmentünk. Nagyon sok nevetés volt ez alatt az idő alatt, vicces meg kínos szituációk, szinte minden érzést megéltünk, mely ilyenkor elképzelhető. Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok Gyulának, a modelljeimnek, a barátaimnak, akik segítettek. Mindenki a maximumot nyújtotta, úgyhogy ez a projektum szinte magát építette fel az utolsó részletig, én csak eszköz voltam ahhoz, hogy létrejöjjön.

* A Naked Soul című kiállítás megvalósulásában közreműködött: Šinković Dora, Bezzeg Gyula, Paszterkó Richard, Varga Dániel, Nagy Barna Anett, Kanyó Fruzsina, Pintér Nikoletta, Sólya Bálint, Kovács Bence, Horváth Zsanett, Šarčević Szikora Annamária, Simon Tímea, Arpaš Adrijana, Ambrus Richard, a Klein house galéria és még sokan mások.